~ 10. Moment ~

Harry szemszöge

         Korán reggel a csengő egyenletes visító hangjára ébredtem. Ki a franc lehet ilyen korán? Órámra néztem, és bár korán egyáltalán nem volt, fájt hogy ki kell kelnem az ágyamból. Felvettem egy pólót és nagy nyögések és ásítozások közepette elhagytam a szobám. Hunyorogva nyitottam ki a bejárati ajtót, mert az illető mögül a napsütés égette szemem.
- Azt hittem, már be sem engedsz!- mondta Gemma hangján az illető. Szóval a nővérem jött zaklatni.
- Neked is jó reggelt!- mosolyogtam arcába és beengedtem.
- Ja, hogy aludtál? Bocsi!- húzta oldalra száját. - Fúj, Harry! Mi ez a szag? Mikor szellőztettél legutoljára? És az a boros üveg? Tegnap buli volt és nem hívtál meg?? Kössz öcsi, tényleg!- vágta be a durcát.
- Gemm! Állj már le! Tegnap itt voltak a fiúk, beszélgettünk és iszogattunk, ennyi. Nem buli volt! Buli? Jaj, hagyj már! Elegem van a bulikból.- vetettem le magamat mellé, a kanapéra.
- Oké, oké!- mosolygott.
- Mi újság veled? Mi járatban a büdös öcsédnél?- kérdeztem kuncogva.
- Azért jöttem, hogy kiszellőztessek a büdös öcsémnél!- csapott térdemre és az ablakhoz sétált. Kitárta és beáramlott a friss tavasz végi, virág illattal átitatott levegő. A függönyök fellibbentek, Gemma tincseibe is bele kapott a szél.
- Te, Gemma!- kezdtem, amire felém fordult. - Neked miért lila a hajad?- kérdeztem, a legértelmesebb fejet vágva.
- Te, Harry! Muszáj mindenbe belekötnöd?- húzta fel szemöldökét, de szája körül ott bujkált egy óriási vigyor. - Meguntam a kéket. De lehet hogy, holnap mégis visszamegyek és kérek egy kis kéket az aljára. Szerinted?
- Öhm, nem tudom. Nekem ez jobban tetszik!- mondtam és elmenekültem Gemmától, öltözni. Hosszas válogatás után egy fehér pólót vettem át, és egy melegítőt. A hajammal is megpróbáltam kezdeni valamit, nagyon kis sikerrel. Ugyanúgy szerte ágazott, mint mikor felkeltem. A tükörből egy álmos, ébren álmodozó, nyúzott srác nézett vissza. Tegnap óta most először jutott eszembe a barna szem pár. Nem is tudom, mi ütött belém tegnap. Majdnem megcsókoltam! Bár nem ellenkezett, nem is szabadott volna, még csak gondolni se rá. Annyi barátságomat tettem tönkre mohóságommal, ezt nem szabad. Bár több mint barátság, nem tehetem meg vele ezt.
  Nem tudom, mi van velem, amikor Ő is ott van. Teljesen elvesztem a fejem, kiesik a kezemből az irányítás és nem tudok parancsolni a fantáziámnak. Legszívesebben mindig ölelném és csókolnám, csakhogy biztosan tudjam, teljes egésze az enyém. De tudom, hogy Ő barát. A legjobbak közül. Nem tehetem sem vele, sem magammal.
Unott fejjel baktattam vissza a nővéremhez, aki épp a konyhában sürgölődött.
- Jöhet rántotta és Gemma híres fahéjas kakaója?- kacsintott.
- Mindig!- nyaltam meg a szám, amikor Gemm lerakott elém egy nagy tál gőzölgő tojást és mellé egy nagy, hóemberes bögrében a barna, fahéj illatot árasztó csodát.
- Szakítottam Oliverrel!- bökte ki a nagy csendbe.
- Mi?- kérdeztem tele szájjal, fittyet hányva az illedelmességre. - De hát, hogy és mikor? Ó, megölöm azt a görényt, ha bármi rosszat csinált!- csaptam az asztalra indulatosan.
- Nem, Harry, nem csinált semmit. Egyszerűen már nem szerettem, és képtelen voltam becsapni. Így kellett lennie!- mondta halkan és a távolba meredt. Tudom milyen érzés. Szörnyű. De Olivernek is jobb, hogy megtudta időben az igazságot.
- Sajnálom!- fogtam meg a kezét. Bólintott, de szemébe könnyek gyűltek. Olyan szép volt. Fáj, hogy így látom, mégis szép volt.
- Én is.- nyelte vissza könnyeit és mosolyt erőltetett az arcára. - Mesélj öcskös, mizu veled? Csajok? He?- váltott témát.
- Ne már Gemma! Mindig ezzel jössz... Annyiszor elmondtam már, hogy ha valami alakul akkor szólok, de nem foglak minden nagyobb szív dobbanásomnál riadóztatni!- sóhajtottam szemforgatva.
- Tudom, tudom! De csak van valaki. Nehogy azt hidd, hogy nem látom! Süt a szemedből!!- mutogatott nevetve a szememre, hogy majdnem kiszúrta őket.
- Jó, igen, lehet, hogy bejön valaki, na és?!
- Na és???? Igenis nagy dolog! Avass be mindenbe! Aranyos? Kedves? Szép? Vicces?...- kapott az alkalmon és az összes jó tulajdonságot a világon, felsorolta.
- Az!- húztam el a szám. - Gyönyörű barba haja és barna szeme van. Mindig vidám, és sokat nevet, ami megnevettet engem is. Tudod ki ő!- emeltem rá szemeimet. Gemma zöldjei kikerekedtek.
- Ismerem?- képedt el
- Személyesen nyilván nem. Emlékszel arra a lányra, akivel a Remember to yesterday?-ben voltunk?!
- Hát persze. Hogyne emlékeznék!- mondta sejtelmes hangon. - Igazad van, gyönyörű lány. Mindenben igazad van Hazz. De hol itt a baj? Nem úgy van, hogy nincs barátja?
- Gemmz, nem így megy ez!- kezdtem és elmondtam neki a történetet elejétől a végéig. Hogy elmentem hozzá, hogy nála aludtam, hogy tegnap itt volt, sőt a majdnemcsókot sem hagytam ki, pedig Gemmának ahhoz semmi köze.
- Ez így tényleg más...- húzta el száját. - Tanácstalan vagyok, öcsi! Nagyon furcsa helyzet elé kerültél, de én a helyedben tennék egy próbát. Hátha! És ha rosszul sül el?... Arra nincs esély! De most mennem kell! Vár a munka!- kacsintott és felkapta táskáját.
- Köszi, hogy kiszellőztettél!- nevettem, majd magamhoz öleltem a nővéremet. - Köszönök mindent, Gemmz!
- Szerezlek Hazz!- nyomott puszit arcomra, majd kiviharzott az ajtón.
   Elhatároztam megfogadom Gemm szavát, és teszek egy próbát. A fürdőben vettem egy gyors zuhanyt és fogat mostam. Felvettem egy egyszerű pólót, hozzá fekete farmer és bakancs. Fejemre kivételesen sapkát húztam, és minden lehető imával könyörögtem az égieknek, miszerint, csak most ne találkozzak rajongóval. Biztonságosan elhagytam a házat és rögtön autóba ültem. Nem lakott messze tőlem, így pár perc kocsikázás után le is parkoltam a nagy társas ház előtt. A motort leállítottam és a csendes magányba burkolózva gondoltam át, miért is vagyok itt és mit is akarok mondani. A fejemben számtalan átlátszó csajozós szöveg megfordult, de tudtam ide más kell. Ez nem az a helyzet. Halkan csúsztam le az ülésről a betonra, majd bezártam az autót. Megigazítottam a ruhám, ráztam egyet a sapka alól kandikáló tincseken. A házba a bejárás jelenleg egyszerű volt, mert a kapu teljesen nyitva állt. Fellépdeltem a negyedik emeletre, megköszörültem a torkom és nagy levegőt vettem. Csengettem…

Sziasztok!

Meg is érkezett az újabb fejezet, bár egy kicsit szokatlan időben! Azért hoztam most, mert szombaton, következik a NAGY FORDULAT!!

Emlékeztek? Az volt a bevezető szöveg, hogy lesz 10 fejezet, ami után egy átkötő fejezet, amiben azt írom le, amiről más blogok szólnak. De ezt bővebben kifejtem szombaton!

Legyetek jók és érezzétek a hosszúhétvégét, és tartsatok ki évvégéig, már nincs sok!

És így a végére, de nem utolsó sorban, sőt! AZ OLDAL ÁTLÉPTE A 2000 OLDALMEGJELNÍTÉST, AMIÉRT ELMONDHATATLANUL ÉS LEÍRHATATLANUL HÁLÁS VAGYOK!!! NAGYON KÖSZÖNÖÖÖÖÖM, IMÁDLAK TITEKET!

Remélem nem okozok csalódást!

Bezz, xx

~ 9. Moment ~

Épp az ebédemhez szeleteltem a zöldségeket, amikor a telefonom egy pityenéssel jelezte sms-em.

A srácokkal azt beszéljük, milyen jó lenne újra látni. Nincs kedved ma este egy kis bulira nálam? 

Harry

Megmosolyogtatott ez az apró üzenet, és egy gyors kéz mosás után visszapötyögtem a választ: 

Nagyon szívesen megyek :) 6 körül jó? És vigyek valami kaját vagy piát? 

Z xx

   Elraktam a telefonom és befejeztem az ebéd készítést. Egy jó véres nyomozós sorozat epizódja alatt el is fogyasztottam, és máris készülődni kezdtem. Harry arra kért hogy valami süteménnyel lepjem meg őket, úgyhogy kezdődhetett elölről a sütés- főzés. Bekapcsoltam egy inspiráló zenét és lapozgatni kezdtem a szakácskönyvet. Elhaladtam a muffinok mellett, mert úgy gondoltam, abban nincs semmi új. Egy régen bevált sajtos pogácsa recept viszont teljesen jónak ígérkezett, úgyhogy neki láttam. Lisztet, tojást kevertem össze, mellé sajtot, sót hintettem. Kis pogácsákat formáltam, és semmi perc alatt a

sütőben kötöttek ki a kis tészták. Amíg az első adag sült egy édes süti után néztem, és meg is találtam a tökéletest. Egy viszonylag egyszerű, könnyű tésztában csoki és keksz darabok. Mennyeinek nézett ki, úgyhogy rögtön neki láttam. A pogácsákat dobozba raktam, és csokit, kekszet daraboltam. Rászórtam a még híg masszára és egy nagy sóhajjal löktem be a sütőbe. 

     Közel három órámba telt elkészíteni ezeket, úgyhogy akár már készülődhettem is. A fürdőbe sétáltam, megszabadultam lisztes ruháimtól és beálltam a zuhany alá. A hajam kiengedve tapadt a hátamhoz, amint átjárta a víz. A meleg cseppek jólesően szántották bőrömet, míg a tusfürdő simasága begyógyította az általuk hagyott sebeket. Hagytam magam egy kicsit, hogy élvezzem a vizet és a meleget, és csak akkor szántam el magam arra hogy kilépjek, amikor végleg eláztattam magam. Magamra tekertem egy törölközőt és dideregve siettem a szekrényemhez. Idegesen próbáltam minél hamarabb ruhát találni magamnak, elég kis sikerrel. 

Tudtam hogy inkább beszélgetősebb estére számíthatok, minthogy tizenegykor úgy döntünk hogy felkerekedünk és elcaplatunk egy királyi szórakozó helyre. Farmert vettem ki és pólót, hozzá tornacipőt. Egy fekete szett után magamra vettem a pólót, a nadrágot és halkan dúdolva indultam hajat csinálni. Feszes kontyba fogtam össze, majd egy napszemüveget húztam a fejemre. A tükörből egy izgatott csajszi kacsintott vissza. 

   Összeszedtem a sütiket és magamra aggatva a szatyrokat indultam útnak. Lebattyogtam a kocsihoz, a csomagtartóba beraktam a dolgaimat, és már éppen beszállni készültem, amikor egy halk hang szólalt a hátam mögött:

- Nem szólok senkinek!- ijedtemben összerezzentem és hátra fordultam. Egy szőkehajú lány állt mögöttem. Öltözéke átlagos volt. Tornacipőt, farmert és pulcsit viselt, haja lengén omlott vállára.
- Nem szólok senkinek, hogy itt laksz, ígérem!- mondta még mindig halkan. - De muszáj volt megtalálnom téged. Amikor megláttam egy új arcot a plakátokon, rögtön elöntött a vágy én is oda akarok kerülni. Segíteni szeretnék a családomnak. Csak azért szeretném ezt. Nem lennék nagyravágyó, ha tudnám másképp is tudnék annyi pénzt keresni, amennyi elég ahhoz, hogy eltarthassam a családom. De tudom, hogy ez az egyetlen mód arra, hogy csak úgy tudom megkeresni a pénzt, hogy híres leszek. És még a munkámat is élvezni fogom. Csak egy tanácsot szerettem volna kérni tőled, hogy hogyan válthatnám valóra a saját álmom?
- Édesem!- sóhajtottam, és magamhoz szorítottam. Teste remegett, és úgy szorított, mintha az élete függne tőlem. - Figyelj rám, most nagyon! Nekem is hasonló volt a célom. Nagyon sokat küzdöttem, sokszor elfáradtam. De nem adtam fel. Én is olyan voltam, mint te. Tudatlan, de mindent tudni akaró. Csak annyi a tanácsom, hogy ne add fel és tarts ki örökké. Jöhet bármi, te állj szilárdan, és ne hagyd hogy egy apró hullám feldöntse az óriási erődöd!-  szavaim értő fülekre találtak, és láttam, ahogy remény csillan szemeiben. Megértette amit mondtam.
- Köszönöm!- súgta, majd egy könnycsepp gördült le arcán. Mosolygott, ahogy én is. Utoljára megölelgetem, és elkértem a telefonszámát. Elővette rozoga készülékét, és elmotyogta a számot.
- Megígérem fölhívlak, de most mennem kell. Ne feledd amit mondtam!- mosolyogtam rá egy utolsót bíztatásképp. Beültem a kocsiba és a hideg kirázott az érzéstől, ami átfutott rajtam. A kislány, a magabiztosságával, a törékenységével és a lényével is a kiskori énemre. Hittem neki. Mindenben. Tudtam, hogy figyel szavaimra és betartja őket. Muszáj szereznem neki egy állást. Azonnal kattogni kezdett az agyam, milyen munka lehet alkalmas számára. Ösztönösen kanyarodtam az utakon, és próbáltam nem a lányra koncentrálni.
Harry háza a külváros nyugodtabb negyedében helyezkedett el. A nap már alacsonyan járt, de még így is kivehető volt a vidám környék összes háza. Leparkoltam a kocsi bejárón és táskáimmal megrakva csöngettem. Halk hang majd a kapu kinyílt, utat engedve a ház felé. Köves út vezetett a bejárati ajtóig. Az út mellett élénk színű virágok zárták kelyheiket, a fű már nedvesedett az esti harmattól. Nehézkesen nyitottam ki az ajtót, ami mögött ismert környezet rejtőzött. Voltam már Harrynél, most mégis más volt a ház. Sokan voltak benne, zajosak voltak. Élettel töltötték meg.
- Sziasztok!- kiáltottam, miközben megszabadultam a terheimtől és cipőmtől.
- Jéé, azt hittük már sosem érsz ide! Szia!- hallottam Louis hangját, majd kezeit körém fonta. Megpuszilt és mosolyogva intett.
- Helló!- puszilt meg Zayn is, és hasonló képpen tett Liam és Niall.
- Üdv nálam!- ölelt át Harry, és csendben, csak hogy én hallhassam: - Újra Fée!- majd két puszit hintett arcomra. Hangja megbabonázott, közelsége vadított.
- Látom jó sok mindent hoztál!- hallottam meg Niall hangját a konyhából. Körbenéztem és a szatyraimnak csak hűlt helyét találtam.
- Niall, nem illik mások cuccában kotorászni!- csaptam kezére, amire ő nevetve odébb lépett. - Harry kapatok két tálat?
- Persze!- mondta és a szekrényből két fém edényt szedett ki. Tele raktam őket az általam hozott finomságokkal, végezetül egy üveg bor is előkerült.
- Hú, pont most akartam kérdezni, hogy nincs-e valami pia, de akkor koccintsunk!- kapott elő poharakat a szekrényből Liam.
- Te sütötted ezeket?- bökött a sütik felé Louis.
- Nem, a kutyám!- mosolyogtam rá.
- Nincs is kutyád!- hangzott Zayn jogos megállapítása.
- Idióta!- bontotta ki Liam a bort, majd töltött a poharakba.
- Én sütöttem!- nevettem, majd felvettem egy poharat. A fiúk is egy- egy pohárral álltak körbe.
- Koccintsunk Zozira, mert megérkezett!- harsogta Niall, és összeütötte poharainkat. Végig koccintottam a társaságot, majd leültem az asztalhoz.
- Mi újság veled mostanság?- hangzott Zayn hangja.
- Megvagyok. Sokat járok erre- arra interjúk, rajongók, ilyesmik. Veletek? Mikor indultok turnéra?
- Pontosan 4 nap múlva!- mondta izgatottan Niall. - Amúgy én jól vagyok, és nagyon finom sütit csináltál, mennyei!- bólogatott a szöszi, én pedig csak egy mosollyal köszöntem meg a bókot.
- Megvagyunk. Nagyon húzós most, de túléljük!- mondta Liam, örök nyugodtsággal hangjában.
- Persze! És amúgy is, nem túlélni kell, hanem megélni!- néztem végig bíztatóan a csapaton.
- Milyen igaz!- mélázott el Louis, amire csak hangosan felnevettem.
- Mit tervezünk ma estére?- szólalt meg Harry, most először.
- Én 10 körül elmegyek!- mondta Zayn.
- Ne már tesó! Ahj.- nyafogott Louis és Niall.
- Srácok még itt vagyok! Majd akkor sírjatok ha elmegyek, okés?- mosolygott féloldalasan Zayn.
- Többiek? Mert én nem terveztem semmit, csak hogy ülünk meg beszélgetünk.
- Szerintem mi is ennyit terveztünk, nem?- pillantottam körbe, amit mindenki bólogatva nyugtázott.
- És milyenek a rajongóid?- kérdezte hirtelen Harry. Egyből a szőke lány ugrott be a parkolóban, de úgy döntöttem, ő maradjon az én ügyem.
- Hihetetlenül aranyosak! Mindig írnak twitteren, és integetnek amikor nyilvánosan vagyok. Odajönnek hozzám, megölelnek és fényképet kérnek. Olyan hihetetlenek. Hogy így szeretnek. Apró ajándékokat küldenek és mindig tudják mikor van szükségem rájuk.- mondtam könnyes szemmel. Visszanyeltem a kitörni kívánkozó zuhatagot és egy mosollyal emeltem fel a fejem.
- Tényleg olyan kis aranyosak tudnak lenni!- mosolygott Niall.
- Vigyázz, mert a hölgy félre érti!- bökött felém Lou, amire csak egy nagyot csaptam hátára.
- Hölgy, mi?!- nevettem rá.
- Mégsem mondhatom, hogy úr. Megkértél, hogy senkinek ne mondjam el. Hogy maradjon a kettőnk titka!- mentegetőzött nevetését visszatartva a kócos srác.
- Igaz, igaz. Persze!- bólogattam, komolyságot színlelve. A többiek értetlenül szemlélték a furcsa jelenetet, amit nem csodálok. Végül én voltam az első aki, hangos nevetésben tört ki, amit a többiek követtek.
- Amúgy múltkor eszembe jutott egy kérdés, amit nem tettünk fel a showban!- kapta fel fejét Niall.
- Hát halljuk!- mondtam, és kortyoltam a boromból.
- Van barátod?- mosolygott.
- Nincs!- mosolyogtam vissza, hasonlóan idiótán.
- Nem hiszem!- nyögött Liam.
- Miért?- kérdeztem.
- Lehetetlen, hogy nincs pasid. Komolyan. Ugyanúgy lehetetlen, mint ahogy Hazzának sincs csaja... Azt sem értem!- ingatta fejét Zayn.
- Niallnak sincs... Tudtommal!- kerestem a szőke tekintetét, de minden szem kontaktust került.
- Én ebben nem lennék olyan biztos!- kotyogott közbe Harry.
 

◆◆◆

- Megyek srácok, későre jár már!- szedtem össze a dobozaimat és vettem fel a cipőmet.
- Jó volt látni!- pattant fel Louis és jól megszorongatott.
- Téged is!- mondtam és puszit nyomtam enyhén borostás arcára.
- Aztán legyél jó nagylány!- ölelt át Niall. Megpusziltam és mosolyogva a lelkére kötöttem: úgy lesz.
- Vigyázz magadra, rendben?!- mondta apáskodva Liam, és átölelt. Bólintottam és Harryhez fordultam.
- Kikísérlek!- lengette meg előttem kulcsát, majd az ajtó felé indult. Kinyitotta előttem és maga elé engedett. Visszaintegettem egy pillanatra az ott maradt három fiúnak, majd elindultam a sötétbe burkolózott úton.
- Köszönöm a meghívást, nagyon jól éreztem magam!- mondtam bizonytalanul. A gyomrom megremegett tekintetétől, amely perzselve futott végig arcomon.
- Ugyan már!- húzott magához. Másfél fejjel magasabb volt nálam, így jócskán elvesztem karjaiban. Ölelése melegítő nyugalmat és biztonságot sugárzott. - Én köszönöm, hogy eljöttél!- emelte fel mutató ujjával állam. Arcaink alig pár milliméterre voltak egymástól. Leheletét éreztem minden porcikámon, s mind egy újabb és újabb érintésért sikoltozott. Ajkai a késő éjszakai sötétben is vörösen, hívogatón csillogtak. Elmosolyodott, a nevető ráncok előhozták az imádott gödröcskéket.

- Nem fázol?- kérdezte halkan.
- De, nagyon!- sütöttem le a szemem. Arca aggódást sugárzott. A homlokomra nyomta ajkait és érzéki csókot hagyott ott.
Utoljára megölelt és elengedett.
- Harry?- mondtam halkan.
- Fée?
- Nem tudok elég hálás lenni!- suttogtam, majd elhajtottam a sötét éjszakába.


Sziasztok!
Ismét sok késéssel, de megérkeztem. Nem igazán voltam gép közelben, azért maradtak el így a részek, de mostmár nagyon igyekszem. Még egy rész lesz, ami után egy átkötő rész következik és végül az, ami miatt elindítottam ezt a blogot! De mindenről részletesen beszámolok, ha itt az ideje!
Hihetetlenül hálás vagyok az 1850 megtekintésért, és Petrának a kommentért, nagyon jól esett!
Kitartás a sulihoz, legyetek jók!

Remélem nem okozok csalódást!

Berry, xx

~ 8. Moment ~

Reggeli rituálémat a csengő éles hangja szakította meg. Lassan sétáltam az ajtó felé, és mosolyogva kinyitottam.
- Szia!- Dasie állt ott, úgy, mintha le sem feküdt volna. Arca sima volt, mégis fáradt. Haja egyenes tincsekben omlott vállára. Gyönyörű volt. Sokszor mondom neki, de csak néha látom a szemében, hogy elhiszi. Pedig az. Gyönyörű.
- Gyere!- intettem be, és vissza sétáltam a konyhába egy adag kávé elkészítése erejéig.
- Hogy hogy ilyen korán?- néztem szemeibe.
- Ma nem megyek be, és részben emiatt is jöttem!- mondta. Mosolygott, de hangja komoly volt. Letettem elé a megízesített kávét, majd fogtam a magamét és átsétáltunk a nappaliba.
- Hát akkor hadd halljuk!- mondtam.
- Szóval, ott hagyom a sulit!-emelte rám tekintetét.
- Mi?- erre nem számítottam. - De Das, az az életed! Nem hagyhatod ott. Úristen. És mihez kezdesz a suli helyett?- fújtam ki a levegőt.
- Nyugi, ne aggódj értem, már mindent kiterveltem. Mivel a tanári fizetés nem nagy, de ennek így is nagyon kicsi részét éltem fel, ami azt jelenti hogy összegyűlt egy nagyobb összeg. Szeretnék nyitni egy éttermet, ebből az összegből. És nem hagynám abba a tanítást soha! A suliból nem véglegesen megyek el, ott maradok fél állásban, de valahogy muszáj összeegyeztetnem azt a két dolgot, ami érdekel!- mondta és arca bűn bánást sugárzott.
- Dasie, biztos ez? Mármint tényleg ezt szeretnéd? Nem csak apukád miatt?- tudni akartam hogy, tényleg ez-e a szíve vágya.
- Tényleg! Én ezt szeretném csinálni! Ezt a két dolgot. Emlékszel? Mindig azt mondod legyek önmagam és járjam a saját utam. Azt hogy éljek úgy, hogy büszke legyek magamra. Épp ezt teszem!- mosolyodott el és magához húzott. Szorított, mintha az élete függne tőlem, pedig semmi sem függött. Na jó. Valami biztos! Hiszen legjobb barátnők vagyunk, vagy mi?! Átkaroltam és halkan megszólaltam:
- Csak azt szeretném, ha minden rendben lenne veled. Nem akarom, hogy az én életem befolyással legyen a tiédre. Tegnap, amikor kijöttem egy boltból, egy csapat várt rám. Mindenki aláírást és fotót szeretett volna. Egyre többen és többen lettek. Mindenki a nevemet skandálta, sikítoztak és volt aki sírt. Annyira új ez nekem, hogy képtelen voltam úgy viselkedni, ahogy azt a helyzet elvárta volna. Sokan voltak, én pedig azt mondtam a testőrömnek, hogy nem kell mindenhova elkísérni. Azzal nyugtattam hogy még nem vagyok annyira ismert. Ennek ellenére fotósok is gyűltek körém, és amikor elfogyott a tömeg, kérdésekkel és vakukkal bombáztak. Alig jutottam el a kocsimig, és onnan haza. Egyszóval, nem szeretném, ha azt hinnéd az neked való, és csalódnod kell.- néztem rá, s remélem megérti miről is beszélek.
- Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy számodra volt rossz döntés ez az egész?- vont kérdőre félelemtől csillogó szemmel.
- Nem, dehogy! Csak új még, és szoknom kell, ennyi!- kacsintottam rá és nevettem. Újra együtt nevettünk. Csilingelt hangja az üres lakásban, és az unalmas kedd reggelemet is csodássá tette.
- Nos, csak muszáj volt valakinek elmondanom, úgyhogy ennyi lett volna.
- Okés! Figyelj, én támogatlak, legyen akármi is. És egyet jegyezz meg, ha segítség kell, legyen az anyagi, lelki, fizikai, itt vagyok. Nálam te leszel mindig az első, úgyhogy nagyon kérlek, akármi van szólj!- kértem, ő pedig mosolyogva bólintott. Ismét láttam a könnyeket összegyűlni a szemében, de lenyelte őket. Akárhányszor ilyen mély és lelki beszélgetést folytatunk, valamelyikünk mindig sír. Ez már megszokott. De általában együtt sírunk. Ez olyan barátnős dolog. Most viszont valószínű nem akarta a sírásra fordítani az időnket, mert megszólalt. Hangja eleinte bizonytalan volt, de egyre stabilabbá vált:
- Szóval, az a helyzet, hogy már nézelődtem üzlethelyiség ügyben, és találtam is pár helyet, szóval ha majd ráérsz, elmehetnénk megnézni!- mondta.
- Ma?- nevettem fel. - Ma semmi dolgom, Julia szabadságot adott!
- Hát akkor munkára!- csapott meg a combomon, én pedig nevetve szedelőzködni kezdtem. Elszaladtam a fürdőszobába, megfésülködtem, arcot és fogat mostam, és eszeveszett gyorsan választottam ki a ruháimat. Izgatott lettem, hogy valami olyasminek leszek része aminek eddig nem. Az, hogy Dasie éttermet nyit, nagyon jó. Bár a tanítás a mindene, istenien főz és olyan újításai vannak, hogy a gondolatára is megkordul a gyomrom. A lehető leggyorsabban készültem el, és már futottam is hozzá. A nagy sietségben Dasie karjai között kötöttem ki, ugyanis a lábaim alól kicsúszott a szőnyeg.
- Óvatosabban!- próbált komolyan rám szólni, de arcát eltorzította a kitörni kívánkozó nevetés. Két másodpercig tartott karjaiban, majd elengedett és én belé karoltam. Egymagasak voltunk világ életünkben, úgy hogy ez sosem okozott gondot. Lesiettünk és rögtön autóba pattantunk. Felhangosítottam a rádiót amire mindketten dúdolni, majd énekelni kezdtük az aktuális dalt.
    Újabb emlékek törtek felszínre. Amikor Dasie és én vásárolunk. Mindig a végéről kezdjük, soha nem szépen sorban megyünk a polcok között. Általában a kocsit közösen toljuk magunk előtt, és elmegyünk a bolt hátsó részlegébe. Majd onnan előre. Nem egyszer volt már olyan, hogy hangosságunk miatt, csak bizonyos időtartamot tölthettünk a boltban. Énekeltünk és hangosan nevettünk. Jól éreztük magunkat. Dasiehez nem kötnek szomorú dolgok, csak néhány és azok is ugyanolyanok. Annyiszor kellett elválnunk életemben, hogy elmondhatatlan. Das hamarabb költözött Londonba, mint én, így azt az időt is külön töltöttük. Annyi elbúcsúzás a világon nincs, amennyit mi végig csináltunk, mégis ezek eltörpülnek a csodás emlékek hada mellett. A nevetéseink, a bohóckodások és a féktelen jókedv. Csak ezek vagyunk mi. Ábrándozásomból Dasie hangja zökkentett ki:
- Szivi, zöld van, mehetsz!- bökött meg.
- Persze!- bólintottam és rányomtam a gázra. - És itt merre?
- Jobbra be a kis utcába, és azt hiszem a harmadik vagy a negyedik ház! Az a sárga ott!- mutatott előre én pedig oda kormányoztam az autót.
- Ez?- mutattam egy megviselt sárga épületre. Egy emelete volt, ablakai besötétítve néztek ránk. Inkább félelmetes volt, mint barátságos vagy hívogató.
- Ühüm! Azt mondta a néni hogy ő ma itt lesz, úgyhogy csengessünk nyugodtan!- mosolygott Das.
- Itt van csengő?- nevettem fel kínosan, és bár maró irónia volt a hangomban, igazam lett. Sehol egy csengő.
- Akkor menjünk be!- mindig is kalandvágyó volt. Kezével meglökte az alacsony kert kaput, amely nyikorogva adott utat. A rozsdás ajtó mögött köves út vezetett a bejáratig. Az út mentén valaha nagyon szép virágok nyílhattak, de mára már csak a gaz és a gyomnövények tenyészhelye volt. A bejáratiajtó is nyitva állt, és Dasie kopogás nélkül benyitott. A ház üres volt, poros és elhagyatott. Pókhálók díszítették a plafont, de néhol akár a földig is elértek. A mennyezeten penész látszódott, és szinte tapintható volt az állott bűz és doh keverékének szaga.
- Das!- suttogtam. - Szerintem nem ez az ideális hely egy étteremhez...
- Valahogy nekem is ez az érzésem, menjünk gyorsan mielőtt a néninek feltűnik, hogy itt vagyunk!- mondta és sebes mozdulatokkal indult az ajtó felé. Szorosan mögötte mentem, behajtottam magam mögött az ajtót és szinte futottunk az autóig. Bepattantunk és a gázra taposva hagytuk el a kísértetházat.
- Pedig a néni kedves volt!- húzta el a száját barátnőm.
- Elhiszem, talán nem mérte fel a dolgot. Nyugi, érzem a következő jó lesz!- mosolyodtam rá és a kijelölt célhoz hajtottam.
    Egy nagy fehér ház előtt álltunk meg. Ajtaja nagy, vésett fa ajtó volt. Csengettünk, majd egy középkorú nő jelent meg az ajtóban.
- Üdv lányok! Gyertek beljebb!- invitált. A ház egy szintes volt, csak egy padlás tér volt fölötte. Barna parketta borította a padlót és a falak is fával voltak beborítva. Dasie a kezemet fogva próbált betelni a látvánnyal, sikertelenül...
Csodás nagy ablakok néztek a még megműveletlen kertre. Maga a ház óriási volt, étteremnek mégis barátságos nagyságú. A nagy épületrésztől leválaszta volt egy kisebb, pont konyhának megfelelő.

- Ezt szeretném!- sóhajtott Dasie.  A hölgy aki körbe vezetett minket elégedett arccal nyugtázta reagálásunkat a házat illetőleg. Csodás kis terasz nyílt a kert felé, ami egy kertiparty ideális helyszíne is lehet, akár. Mindig is vizuális természet voltam, ezért szemem előtt rögtön megjelent az étterem. Asztalokon kicai fehér terítő, nyugodt és vidám hangulat, sehol egy goromba vagy ideges ember. Ez a hely egy jó randi hely lesz, már érzem. Pontosan ilyen helyre vágynék, az első randimon.

- Ezt megszeretném vásárolni!- mondta öntudatosan Das.  A hölgy bólintott és intett, hogy kövessük.

◆◆◆

     

- Köszönöm, hogy eljöttél, sokat jelentett!- mondta Dasie.

- Ez csak természetes! De most menj, mert mindketten itt alszunk el. Legyél jó, és majd beszélünk, rendben?- utasítottam, mint egy anyuka.

- Igenis kapitány!- nevetett és puszit nyomott arcomra. Kiszállt az autóból és elnyelte az éj sötétje.

  Haza hajtottam, és fáradtan vonszoltam fel magam a lépcsőn. Lepakoltam a cuccaimat a konyhában, és egyenesen a szobám felé indultam. Átöltöztem pizsamába, és kimerülten dőltem ágyba.

Hagytam hogy szemeimet álom súlytsa és ragadjon magával egy másik világban.

Sziasztok!
Íme következő fejezet! Kicsit rövidre sikerüt, de úgy gondolom ez most pont így jó.
Nagyon köszönöm az 5 feliratkozót, és az 1550 oldalmegjelnítést, nagyon jól esik. Még jobban esne egy pár komment, de nem leszek telhetetlen!
Lassan eljön az általam nagyon várt fordulat, amit az ismertetőben említettem, még a blog elején.
Kitartás, már csak pár hét és vége a sulinak!!

Remélem nem okozok csalódást!

Bezz, xx

~ 7. Moment ~

A telefonom unalmas pittyegése már idegesítő volt. Miért nem veszi fel? Akkor próbáljuk meg újra Bo-t. Hátha. Kicsöng, ami jó jel.
- Szia!- szól bele egy rekedtes hang.
- Na végre!  Azt hittem már fel sem veszed.- mondtam idegesen.
- Jó, bocsi. Aludtam. Mizujs?- kérdezte nagylányosan.
- Megvagyok. Nagyon unatkozom, kéne valamit csinálni, de semmi ötletem. Te, hogy vagy?
- Hát elég jól. Tegnap voltam futóversenyen.
- Ééés?- kérdeztem büszkén.
- Hát első lettem, de nem nagy cucc!- mondta szerényen.
- Még hogy nem. Nagyon ügyes vagy, gratulálok. Küldhetek valami pici ajándékot? Nem fogod kidobni, ugye?
- Nem fogom, de inkább ne. Semmi értelme, nekem az az ajándék ha láthatlak.- mondta és hangjából áradt a vágy és a szomorúság.
- Kicsim, mindennél jobban örülnék ha ide jöhetnél, de most én is alig vagyok itthon, és nem szeretném ha téged is bele kevernének ebbe az idióta maszlagba! Sajnálom.- mondtam elhaló hangon.
- Mi? Mit írnak rólad? Ne már....
- Mindent. Találgatnak, hogy vajon direkt megszerveztem- e hogy a srácokkal legyen az interjú, vagy hogy miért nem mondom meg hogy ti hol laktok. Hasonlók. Nem szeretném, ha rólad is különböző pletykák terjengenének. Fontosnak tartom, hogy amíg lehet nyugton élj a pici világodban, rendben?- kértem anyáskodón.
- Rendben. Kérdezhetek valamit?- huncut volt a hangja.
- Te? Akármit!
- Ha van egy fiú...- nem bírtam ki, hogy ne nevessek és visítsak egyszerre. - És tetszik, és elvileg én is neki, de itt megállt a tudomány... Mit tegyek?
- Először is ki ez a srác? Suliba jár? Vagy edzésről ismered? Hány éves, hogy néz ki és hogy hívják?- bombáztam kérdéseimmel.

- Nyugi, állj már meg! Egy srác, edzésről. Két évvel idősebb nálam, Davenek hívják. Szőkés barna haja van, kékes szürke szeme és hihetetlenül izmos, és magas. Helyes, mintha a kifutóról lépett volna ki. Izléses és okos, nagyon sokszor összetalálkozik a tekintetünk és istenem…- sóhajtott egy nagyot, amire rögtön beugrott a tipikus álmodozó arc.

- Elééég! Okés, szóval. Tutira bejössz neki, ami tök jó. Viszont ne te legyél az, aki megteszi az első lépést, ez a fiúk dolga. Majd lassacskán lép. És ha megtette az első lépést, indulj el vele együtt azon a bizonyos úton. Hagyd magad elvarázsolni és légy önmagad. És küldd el a srác elérhetőségeit, ha kérhetem.- nyomatékosítottam.

- Értettem főnök! És amúgy magadnál is alkalmazhatnád ezeket a jó tanácsokat, ha javasolhatom. Láttam ám az interjút és nem vagyok vak!- mondta ördögi hangon.

- Ugye nem azt gondolod hogy én és Harry?? Ugye nem… Oh hát persze hogy azt hiszed, juj de kis görény vagy, Bo! Ezért még számolunk, esküszöm!

- Állok elébe, na puszi!

- Puszi, és küldj jelet magadról, ha bármi van!- mondtam és letettem.

  Délután három felé járhatott, én viszont még mindig a nappali szőnyegén ültem és a kedvenc nyomozós sorozatom sokezredik részét néztem újra, amikor csengettek. Feltápászkodtam és megigazítottam a ruhám. Nem vártam senkit. Dasie dolgozik, más meg nem igazán szokott csak úgy beállítani hozzám. Óvatosan nyitottam ajtót, és egy pillanatra elállt a lélegzetem. Harry állt az ajtóban.

- Szia, erre jártam, gondoltam beugrom pár percre, remélem nem zavarok!- mondta és megölelt. Puszit nyomott arcomra, én pedig csak ámultam.

 - Nem, dehogy is. Gyere beljebb nyugodtan!- invitáltam be. Harry belépett és az előszoba máris kicsinek bizonyult. Szívem hevesen vert és valami nem volt rendben odabenn. Levette kabátját és felakasztotta a szekrényben lévő vállfák egyikére.

- Kérsz valamit inni vagy esetleg enni? Tudok szolgálni vízzel, teával, kávéval, és mindenféle gyümölcslével- emeltem rá tekintetemet, amikor ő már helyet foglalt a pult mellett egy bárszéken.
- Egy kávét megköszönnék! Mi újság veled? Hogy mennek a dolgaid?- kérdezte és furcsa volt a közvetlensége.
- Megvagyok, bár pont ma beszéltem a tesómmal és nagyon szeretném látni végre, őt is és a családomat is. Te? A fiúk?
- Épp turnéra készülünk. Nagy a feszkó, úgyhogy minden apróságra felkapjuk a vizet. Húzós időszak ez nekünk!- mondta és elhallgatott. Szemével minden mozdulatomat követte, ahogy kiöntöm a kávét egy bögrébe, tejet és cukrot rakok mellé egy tányérra és egy kis doboz kekszet teszek elé.
- Nagyon kedves vagy, köszönöm!- mondta és megízesített kávéjába kortyolt. - Igazándiból nem is nagyon értem magam, hogy hogy van képem így ideállítani, csak tudod...
- Nem, nem Harry!- szakítottam félbe. - Tényleg meglepett egy picit, hogy itt talállak, de semmi gond. Örülök hogy feljöttél, mert látszik hogy egy kis nyugalomra van szükséged. Merre jártál?-simogattam meg kezét és bíztatóan rámosolyogtam.
- Csak kocsikáztam errea-arra. De tudod, annyira nehéz. Mindig megfelelni és tökéletesnek tűnni. Úgy csinálni mintha semmi sem fájna és eltűrni, hogy mindennel bombáznak és gyanúsítanak, egyszerűen nem megy tovább.- fújta ki szaggatottan a levegőt és látszott hogy a sírás határán van. Sok emberhez volt szerencsém eddigi életem során, és nagyon sokuk lelki segítséget kért tőlem. Ha nem színésznő lettem volna, biztosan pszichológus lenne belőlem. Itt most semmi hátsó szándéka nincs Harrynek, csupán segítségre, csendre és nyugalomra van szüksége.
- Elhiszem Harry. Nagyon nehéz lehet most neked, ez tagadhatatlan. De tudnod kell hogy mindezt nem egyedül kell végig csinálnod. Hiszen akár hiszed, akár nem a többiek is ugyanezen mennek keresztül. Ők ott vannak neked, aztán Gemma vagy Anne, és ahogy látod én is. Akárkihez fordulhatsz. Mindenki segíteni fog, de valahogy magadban is rendbe kell tenni a dolgokat. Szem előtt kell tartanod, hogy bár olykor nehéz és idegesítő, ez az életed. Ha ez nem lenne, ki tudja te hol lennél most. Harry, kitartás és fel a fejjel, rendben? Minden a helyére kerül lassan!- fejeztem be és magamhoz öleltem. Szorosan karolt és fejét nyakamba fúrta. Csak ültünk a nappaliban, egy apró fény sugáron kívül homály fedett minket. Csend volt, mély, csontig hatoló csend.
- Köszönöm! Hogy lelket öntöttél belém, erre most nagy szükségem volt. Az ember nem is gondolná, hogy mennyivel egyszerűbb olyannal megbeszélni a dolgokat akit nem is annyira ismerünk. Mármint félre ne értsd, de ez így nagyon jó volt.

- Persze hogy nem értem! Mit szeretnél csinálni, vagy mész?- kérdeztem és szívem mélyén egyetlen válasznak tudtam volna örülni, de ezt magamnak is alig akartam bevallani.

- Nem gond ha maradok? Az egyedül lét csak felemésztene…-nézett ki az ablakon.
- Örülök, ha maradsz! És Harry?
- Hm?
- Tudatosan jöttél ide, vagy csak kellett valaki aki megvigasztal?- kérdeztem, és beleremegtem saját szavaimba.
- Tudatosan!- emelte felém fejét és szeme őszintén csillogott. Bólintottam és a vendégszoba felé vettem az irányt. Paplant és huzatot szedtem elő, behúztam, de a gondolataim már rég egy más világban kalandoztak. Miért reagálok így Harryre? Hiszen mindketten emberek vagyunk! Nincs benne semmi szokatlan, hogy itt van, hiszen amikor az interjú után órákon át beszélgettünk, teljesen világos volt, hogy barátságot kötöttünk, ami ezt is jelenti. Viszont tudatosan jött.
  Gondolatban próbáltam lenyugtatni magam, és háttérbe szorítani a mocskos fantáziámat. Harrynek egy barátra volt szüksége, aki kívüláll az ő problémáján, és ezért én, oké? Semmi más szándéka nem volt, és jobb lenne ha te is leállítanád magad! Még nem is ismered eléggé, gondoltam és reméltem hogy ennyi elég lesz.
  Harry még mindig a kanapén ült és a családi fotókat nézegette a falon.
- A kis szőke lány a tesód?
- Igen, aki már nem is annyira pici!- mosolyodtam el.
- Az a kép csodálatos!- mutatott egy viszonylag nagy ábrázolatra. Sötét kék keretben az összekulcsolt kezeink látszódnak csak. Akkor csináltuk, amikor legutoljára otthon voltam.
- Most hány éves?- kérdezte Hazz.
- 13 és épp bepasizni készül!- nevettem. Harry is nevetett önfeledten és őszintén.
- Van kedved filmezni, vagy akármit csinálni?- kérdeztem most én.
- Túl sok filmet láttam már az elmúlt pár héten. Beszélgethetnénk!- húzta ismerős pimasz mosolyra száját.
- Okés, gyere csinálok valami vacsit és közben dumáljunk az élet nagy dolgairól!- intettem a konyha felé. - Meleg szendvics jó lesz? Túlságosan lusta vagyok máshoz!
- Tökéletes! 
- Amúgy, Harry! Még nem is kérdeztem, tényleg csak egy jól irányzott tipp volt, az hogy hány gyereket szeretnék?
- Honnan tudnám? Tényleg csak tipp volt! Ha már itt tartunk, hogy neveznéd őket?
- Nem tudom, és ez nem csak tőlem függ majd!- feleltem és letettem a gőzölgő kenyereket az asztalra.
- Miért akartál színész lenni?- mosolygott a göndör fiú.
- Régóta színészkedem, úgy 10-11 éves korom óta vonz ez a világ. Elhatároztam, hogy megvalósítom az álmaimat és híres színésznő leszek! Úgy gondoltam, hogy így meg tudom mutatni, hogy ki is vagyok én. Nem túl eredeti, de igaz!- mosolyodtam el.
- Nekem tetszik!- nevetett. - Nincs valami édességed? Úúúgy megkívántam valami édeset!
- Ohhó, édesség hegyek vannak a kamrában. Mit szeretnél enni? Nutella, oreo, cukrok, kekszek, chips, amit akarsz, minden van itt! Á, nézd mit találtaam! Csokis keksz és egy kis nutella, mit szólsz?
- Mmm, mennyei! Tudod otthon nálam is ilyen édesség raktár van, mivel nem vagyok jó szakács, mindig olyat csinálok hogy van egy keksz alapom és mindent bele rakok. Amit találok, és ezekből mindig  jó sütik lesznek. 
- Én nagyon szeretek sütni-főzni, amikor a bartnőm itt van, mindig valami különlegeset főzünk. Az apukája séf, úgyhogy nagyon otthon van a konyhában.- mondtam. Ránéztem Harryre és elfogott a nevetés. A fiú arca tiszta nutella volt. Még az orra is.
- Ne nevess, a te arcod is olyan!- mondta és kezével egy jó adagot kent- az eddig valószínűleg tiszta- arcomra.
- Ohh Harry, ezt még megkeserülöd!- kiáltottam, és egy újabb adag krémet kentem szét az arcán. Ez a játék így folytatódott, míg teljesen barna krémmel fedettek lettünk mindketten.
- Hazz, azt hiszem le kéne mosni magunkról ezt az izét! Arra van a fürdő!- mutattam ő pedig besétált az ajtaján. Én saját fürdőm felé vettem az irányt, igyekezve hogy ne érjek semmihez hozzá. Levetkőztem, ruháimat egyenesen a szennyesbe dobtam és beálltam a zuhany alá. A meleg víz leolvasztotta rólam a nutellát és felfrissülve léphettem ki a fülkéből. Egy pizsamát szedtem kis a szekrényből, és megkerestem a legnagyobb  ruháimat. Egy óriási melegítő, egy hasonló nagyságú pulcsi, amivel szolgálni tudok Harrynek.
- Hazz!- kopogtam be a fürdőbe.
- Mondd!
- Találtam neked ruhát, beadjam?
- Ühüm!- és kinyitotta az ajtót. Éppen a neki odakészített fogkefével sikálta fogait, amikor megzavartam. Egy szál törülköző volt dereka köre csavarva, aminek láttán megpróbáltam minél kevésbé zavartnak látszani. Odanyújtottam a ruhákat.
- Remélem jók lesznek!- ő bólintott és becsukta az ajtót. A konyhába sétáltam, és elállta lélegzetem mekkora rumlit csináltunk. Az üveget kidobtam, nedves szivaccsal próbáltam eltüntetni a pultról és az asztalról a nyomokat, viszonylag nagy sikerrel. Elmosogattam a tányérokat, és a helyére raktam a dolgokat. Mire végeztem Harry az általam adott ruhákban megjelent az ajtóban.
- Megyek lefekszem!- mondta és pedig bólintottam. Odajött hozzám és átkarolt. Teste jóval fölém magasodott, éppen melléig értem. - Köszönök mindent még egyszer, kedves tőled, amit értem tettél, úgyhogy jövök neked egyel!
- Jajj ugyan már Harry! Ez a minimum, amit tenni tudok! Örülök, hogy feljöttél, így legalább nem voltam annyira egyedül.- mondtam és megszorítottam. Kezei lehullottak rólam és szobája felé indult. Mosolyogva követtem szemeimmel mozdulatait, aztán én is elindultam szobám felé.
- Jó éjt Fée!- kuncogtam a most rám ragasztott néven. Tündér.
- Jó éjt Harry!- mondtam, és becsuktam magam mögött az ajtót.

Sziasztok!
Há újabb késésel, de meghoztam az újabb fejezetet. Saját magamat is megleptem azzal, hogy ez lett a vége, de hát majd csak lesz valami!
Köszönöm az 1400 oldalmegjelenítést, nagyón jól esik. Viszont nem kommenteltek. Dasienek nagyon köszönöm hogy kitart mellettem és itt van, de nem csak az ő véleményére vagyok ám kíváncsi. Érdekelne hogy TE mit gondolsz, arról amit írok. Csak pár szót, megköszönném!
Legyen jó hetetek, és kitartás! Kevesebb mint 50 nap van már a suliból, azt meg fél lábon is, nem?!

Remélem nem okozok csalódást!

Bezz, xx

~ 6. Moment ~

High way to hell! Énekelte önfeledten Brian Johnson, az AC/DC énekese, amire nekem akaratlanul is felpattantak szememim. Ma van a napja. Ma van a premier.
  Verőfényes tavaszi délelőttöt jósoltak, így nem kellett félnem, hogy esetleg fáznék a ruhámban. Kitakarózva nyúltam végig az ágyamon, és átgondoltam a teendőimet. Óvatosan ültem fel, mert a fejem egy picit fájt, így egy kis reggeli nyújtózkodással vette kezdetét a napom. Lábaimat a selymes szőnyegre raktam, majd rájuk nehezedtem teljes súlyommal és így indultam hunyorogva a fürdő fele. Arcot mostam és a komódra támaszkodva, a tükörben kezdtem szemlélni magam. Először végignéztem az arcomon és a hajamon. Váll alá érő, szinte fekete hajam csillogva omlott a hátamra, még sem szerettem. Utáltam hogy ennyire snassz és egyszínű. Hiába volt fazonra vágva, hiába mondta mindenki hogy csodálatos, én nem szerettem. El is határoztam hogy valami szín viszek bele, de erre még nem került sor, sajnos.
   Aztán áttértem a szememre. Mandula vágású, picit kerekebb kakaó barna szempár pislog vissza rám. Álmos karikák húzódnak alatta. A vonásaim egyenesek voltak és még fiatalságot tükröznek.
  Mosolyra húztam a szám és előbújtak a nevető gödröcskék. A szám íve szabályos félkör volt.
  A nyakamban szokásosan az aranyláncom lógott, még születésemkor kaptam a nagyimtól, aki mára már eltávozott az élők soraiból. Részben az ő emlékére hordom, de persze gyönyörű lánc.
   Levettem a pizsamám és egy kusza kontyba kötöttem fel a hajamat a fejem tetejére. Beléptem a zuhanyfülkébe és hagytam hogy a meleg víz, akár egy mágnes ragadja magával kételyeimet, gondjaimat és minden rosszat. Azt akartam hogy letisztulva és őszinte mosollyal léphessek a nagyvilág elé, úgy hogy ez a mosoly egy életen át tartson. Beszappanoztam magam a fahéjas-almás illatú tusfürdőmmel, mely mindig friss burkot képez körülöttem. Hajamra ápoló sampont tettem, mely csillogóvá varázsolja percek alatt. Beledörzsöltem a fejbőrömbe a fehér masszát, és amikor már egy merő hab volt mindenem, lemostam magamról a szomorúsággal áztatott buborékokat. Felfrissülve léptem ki a zuhanyfülkéből és gyorsan magamra tekertem egy törölközőt, mielőtt átjárna a hideg. Megtörölköztem és felfrissülve öltöztem fel, egyenlőre egy egyszerű otthoni szerelésbe. A konyhába sasszéztam, kávét csináltam és ettem egy melegszendvicset. Kell az energia. Délután egyre kell elkészülnöm, addig viszont időm, mint a tenger. Beültem a TV elé és ölembe húztam a laptopom és megnéztem a kedvenc oldalaimat. Dasie magánblogján végig futtattam a szemem, kommenteltem, aztán ugrottam a hírszerző oldalra. Harry Styles újra Londonban bulizik!! mik ezek a címek? Komolyan. Kit érdekel hogy hol bulizik Harry? Nem mindegy hogy Los Angeles vagy London? Csak felidegesítem magam, úgyhogy el is mentem erről az oldalról. Közösségi oldalak dögivel. Mindegyiken bekövettem, visszajelöltem aki ezt igényelte, megnézegettem a képeket, és kiléptem minden honnan.
Eszembe jutott, hogy a mai napom az utolsó, amit "szingli"-ként élek. Ezek után függni fogok sokaktól, és nem élhetek majd átlagos életet. De hát én akartam nem?!
A tekintetem a halkan zümmögő készülékre szegeztem. Valamelyik idióta romantikus sorozat ezervalahanyadik részével boldogították a nézőket. Nem lehet a mai napom gondtalan és csak az enyém?? Azt is kikapcsoltam és egyúttal el is dőltem a kanapén.
   Gondolatlepkék lepték el a fejem, mind azt akarva, hogy bebábozódásukkal tönkre tegyék a mai napom. Nem akartam arra gondolni hogy mi lesz ezután. Hogy hogy lesz. Annyi mindent hallani manapság. Mindenki aki ismert lesz, eleinte odavan a felhajtásért, a kiszolgálásért és az első osztályú életért. Aztán megveri a fotósokat, az italhoz vagy a kábítószerhez nyúl és tönkre teszi magát. Mi lesz velem? Ki fog majd figyelmeztetni, hogy nem helyes amit csinálok? Ki lesz az, aki nem a hírnevemet akarja, hanem engem? Ki?
  Eluralkodott rajtam a pánik. Nem lehetek tömeg cikk a bevásárlóközpontban, amit az emberek semmi pénzért vesznek meg. Nem állhatok be a sorba, ahol tönkretett emberek várják, a már-már megváltó, halált. Nem lehet ez a vége. Próbáltam újra egyenletesen lélegezni és remegő kezemet a térdemre raktam, csak hogy ne remegjen tovább.
- Zozi! Butaságokat gondolsz! Természetesen semmi ilyesmi nem fog sem veled, sem senkivel történni. Idiótaságokat kombinálsz! Minden a legnagyobb rendben lesz. Nyugodj meg, semmi baj!- suttogtam magam elé többször is, mire sikerült kiűznöm magamból a gonosz lepkéket. Nem szabad aggódnom. Tilos.

        Dasie teljes harci díszben állt az ajtóm előtt. Csillogó arcát látva az összes kételyem elúszott, az elkövetkezendő idők "Hogy lesz?" kérdésével kapcsolatban. Tudtam hogy Dasie vigyáz rám, akár egy angyal.
- Így lesz a hajad?- kérdezte Dasie amikor már a sminkem is elkészült.
- Nem, szeretném úgy fonatosan kontyba, tudod?!- mondtam ő pedig bólintott. A fésűt végigfutattam tincseimen és gumikkal, csatokkal meg némi hajlakkal tudta csak tökéletesre készíteni. Mindketten ittunk még egy pohár vizet, majd elhagytuk a lakást.
- Das! Én nagyon izgulok!- fújtam ki a levegőm már az autóban.
- Hát még én! Az lány, aki a legjobb barátnőm, testvérem, mindenem FILMSZTÁR lesz! El sem tudod képzelni mennyire büszke vagyok!- mosolygott rám, majd átölelt. - Semmi ok az aggodalomra.

       

~ Két nappal később ~

- És köszöntsék nagy szeretettel Zozit, a Villámcsapás egyik főszereplőjét.- harsogta Michaela Withe, a Remember to yesterday? reggeli műsor vezetője.
- Jó reggelt!- köszöntem és remegő lábakkal fogtam vele kezet.
- Kérlek foglalj helyet!- mutatott egy kényelmes fotelre, ami megváltóként hívogatott magához. Ahhoz mégsem volt arcom, hogy csak úgy levágódjak, így egy óvatos, nőies mozdulattal vetettem véget az ideges álldogálásnak. Michaela velem szemben szintén egy fotelben helyezkedett el.
- Izgatottnak és idegesnek látszol! Nyugi nem harapok.- mosolygott barátságosan.
- Igen, elég új ez még nekem. De kezdek megnyugodni, szóval...- kezdtem feszengve, de a mondat végére úgy éreztem egy mosoly sokkal többet elmondana, így felöltöttem 1000 Wattos mosolyomat.
- Mesélj! Milyen volt a bemutató? Olvastam ám az interjút, nagyon érdekes!- csillant fel Michaela szeme.
- Köszönöm!- mosolyodtam el. - Nagyon jól éreztem magam. Tudtam hogy ott áll mellettem két csodás hölgy, ami megnyugtató, és bíztató is volt egyben. Hihetetlen örömmel tölt el, hogy alkottunk valamit, ami másoknak is tetszik. Eddig szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptam és ami nem volt az, abból is tanulni lehet. Csodás érzés.- mondtam kevésbé feszengve.
- Mondanál pár szót magadról? Csak a fontosabbakat?
- Természetesen! Itt, Londonban élek, egy pici lakásban. A családom egy másik országban lakik, így keveset látjuk egymást!- nem akartam belebonyolódni a részletekbe, miszerint három év után nem rég találkoztunk először.- A legjobb barátnőm, viszont pár utcányira lakik tőlem, így vele nagyon szoros a kapcsolatom. Leginkább a színészet, ami lekötött a szabadidőmben, de most már újra az olvasás és a zene hallgatás a hobbim, ha lehet így fogalmazni. Naponta eljárok mozogni, akármennyit is, muszáj. Mindezek mellett imádok filmeket nézni és azokkal lenni akik sokat jelentenek nekem. Talán ennyi ami fontos lenne!- fújtam ki a levegőt és tényleg kezdtem úgy érezni, hogy felszabadulok. Most néztem csak igazán körül az óriási stúdióban. Ahol a műsor folyt színes falak, fotelek, asztalok voltak. Ahonnan viszont a nézők néztek le ránk, vasállványon álltak a, már ránézésre is kényelmetlen, székek. Sok- sok csillogó szempár csak úgy itta szavaim.
- Ez csodás! Én is nagyon szeretek olvasni! És mondd kaptál már valami rajongói üzenetet?
- Hogyne kaptam volna! Tegnap egy nagyon kedves lány írt nekem, hogy imádta a filmünket, és minden álma hogy találkozzon velem. Megmosolyogtatott. Innen is üzenem neki, hogy beváltjuk az álmát!- mosolyogtam abba a kamerába, ami éppen az arcomat vette.
- Kedves tőled, hogy így odafigyelsz erre. Szerinted hogyan fogsz reagálni a rajongói üzenetekre? Jóra is, rosszra is.
- Szerintem ez kiszámíthatatlan. Eleinte abban is kételkedtem hogy valakinek tetszeni fog a film, úgy hogy engem az is nagy örömmel tölt el, ha valaki megnézi és mosolyogva jön ki utána a moziból vagy alszik egy jót a kanapén. Soha nem álmodtam ekkora hírnévről, és arról sem, hogy valaki a rajongóm lesz. Ha mégis van így valaki, nagyon köszönöm neki a támogatást és minden mást is. Aki pedig nem fogja kedvelni a személyemet, a játékomat, én nem fogom kényszeríteni hogy szeresse meg. Szerintem ez így korrekt.
- Annyira természetesen beszélsz, az ember el sem képzelné, hogy annak filmnek vagy a főszereplője ami elsöprő sikert aratott a fiatalok körében. Mit gondolsz mennyire gondolkodtatja el az embereket a film? Mennyi üzenetet tartogat nekik?- kérdezte komolyra fordítva a szót.
- Amikor először olvastam a forgatókönyvet, úgy éreztem még egyszer el kell olvasnom. Rögtön összeállt a fejemben egy teljes gondolat menet, ami szerint játszani szeretnék. A történet több szálból fonódik össze, és mindegyik szálat rendesen végig kell vinni, a színjátékkal is. Maga az alap ötlet, az hogy ráébresszük a fiatalokat arra, hogy az élet egy szempillantás alatt megváltozhat, a legváratlanabb időben is. Ha nem is teljesen, szinte végig a saját történetem lebegett a szemem előtt.- mondtam.
- El vagyok ájulva. Annyira művelt és természetes vagy. Komolyan hihetetlen, hogy te ugyanaz a lány vagy akit a vásznon láttam. Pontosabban nem is ez a fura, hiszen a filmben is annyira természetesnek látszol. Hanem az, hogy most itt ülsz és ugyanolyan nyugodtságot sugárzol, és békét. Árad belőled a szeretet.
- Hát, köszönöm.- mondtam szerényen.
- Tudod itt ebben a műsorban van egy fajta szokás!- kezdte és a nézőtér felmorajlott. - Minden műsor alkalmával meghívunk egy hírességet, hogy ő is kérdéseket tegyen fel neked. Elérkezett a pillanat, hogy üdvözöljük a kezdő riportert.- mondta és átinvitált egy másik kanapéra. A kanapéval szemben egy fehér függöny állt mozdulatlan. Hirtelen felfele kezdett húzódni. Egy lábra számítottam, majd fokozatosan előtűnő híresség arcára, ehelyett három tornacipő és két velúr bakancs bukkant ki a függöny mögül. Szakadt farmerok és öt ismerős arc.

- Úristen!- kaptam a szám elé, hogy elfojtsak egy kitörni kívánkozó sikolyt. A One Direction ült velem szemben.
- Szia Zozi!- köszönt kedvesen Liam.
- Sziasztok..!- hebegtem halkan.
- Csak nem bele trafáltunk a közepébe és egy óriási rajongóhoz van szerencsénk?- nevetett Michaela.
- De bizonyhogy!- szegtem le a fejemet elpirulva.
- Rajongóóó!- pattant fel Louis és nevetve megölelt. A többiek is hasonlóan tettek.
- El sem hiszem hogy itt vagytok! És én is. És találkozom veletek. Uramisten...- fújtam ki a levegőt.
- Csak hogy én is rajongjak egy picit. Imádtam a filmet! Elképesztő volt!- mondta bíztató mosollyal Niall.
- Mindannyian odáig vagyunk érte!- biztosított halkan Zayn, és kijelentését mély egyetértésben nyugtázták a többiek.
- Örülünk, hogy eljöttetek és ezek szerint, nem kis örömet okoztatok Zozinak.- mosolygott Michaela. - Kezdhetitek a könnyebbekkel!
- Oké, akkor én kérdezek először.- mondta izgatottan Harry, aki eddig csendben figyelte az eseményeket. - Azt láthattuk hogy rajongó vagy, de azt nem tudjuk kit szeretsz a legjobban! Rajta ki vele!- húzódott ördögi vigyorra arca.
- Ez is a könnyű kérdések közé tartozik?- kérdeztem megrökönyödve, mire a közönség halkan felnevetett. - Igazándiból nincs olyan akiért jobban rajonganék, mert mindegyikőtökben mást szeretek, és másképpen. Eldönthetetlen.
- A válasz...- csapkodta térdét Louis, Liam és Niall, dobpergést utánozva. - Helyes!- fejezte be Harry és Zayn kiabálva.
- Akkor most én jövök! Van állatod?- kérdezte Niall.
- Természetesen! Van otthon egy kutyusom. És itt Londonban nincs sajnos, mert egy lakásban élek, oda pedig nem lennék képes állatot bezárni.
- Teljessen igazad van!- bólogatott Zayn. - Mit tennél ha már csak egy heted lenne az életből?
- Húú, szerintem hazamennék a családomhoz és velük lennék. Együtt elmennék olyan helyekre, ahova már régóta vágyunk és csak együtt lennénk.
- Én tuti fociznék egy jót!- szólt közbe Louis. - És mit ennél most? Mert én nagyon éhes vagyok.
- Most mit ennék? Egy jó nagy adag gyümölcssaláta mindig jól esik!- nevettem.
- Fiúk! Nem akartok játszani valamit?- kérdezte Michaela kedvesen.
- Miiiit?- kérdezte Louis elhúzva az i betűt.
- Mondjuk olyat, hogy az nyer aki a legtöbb kérdésre tudja a választ Zoziról!- mosolygott a barna hajú műsorvezetnőhölgy. - Üljetek körbe és aki elront egy választ, az kiesik, aki pedig nyer az kap egy puszit e gyönyörű lánytól!- mutat rám, amire pír önti el arcom. Bólintok és a fiúk izgatottan ülnek körbe.
- Első kérdés tiéd Liam! Hol lakik jelenleg?
- Londonban!- kiálltja Liam, mintha időre menne a válaszolgatás. Bólintok, amit Lee egy apró örömtánccal nyugtáz.
- Niall, te következel!- mondta, mire a szőkeség összecsapta kezeit és összedörzsölte őket és farkasszemet nézett Michaelaval. - Hány éves?
- Természetesen 17!- bólintott Niall, amire elnevettem magam, hangosabban a kelleténél.
- Niall kiestél sajnos! Zozi már betöltötte a 19-et!- biggyesztette le a száját Michaela.
- Mi? Dehogy! Csak nézz rá! Ne öregítsd már, főleg ne élő adásban!- mutogatott rám Niall komolyan, amire tényleg nem tudtam abba hagyni a nevetést.
- Niall, én tényleg 19 éves vagyok!- mondtam egy nagy levegővel lenyugtatva magam.
- Nem hiszem el. De hát… Ó a francba!- mondta és kiült a körből, még mindig hitetlenkedő arccal.
- Louis! Olvasna vagy lovagolna inkább?- jött a következő kérdés.
- Lovagolna! Mindenki lovagolna!- jött a helytelen válasz. Pedig szeretek lovagolni.
- Lou te nem is tudsz lovagolni!- szólt be neki Zayn.
- Mert te tudsz!- grimaszolt vissza a kócos fiú.
- Louis, sajnos a te válaszod sem volt helyes! Zayn, most te jössz! Ez volt az első filmje?
- Ühüm!- bólogatott.
- Helyes! Harry, a te kérdésed pedig… Milyen állata van Zozinak, ha van egyáltalán?- kérdezte ravaszul Michaela.
- Van állata, még hozzá egy kutya.- mondta Hazza nyugodtan.
- A válaszod tökéletes. Az első körben Niall és Louis kiesett. Jöhet a következő kör. Liam, Zozi vegetáriánus?- nehéz kérdés.
- Szerintem igen! Árad róla az állatok iránti szeretet, szerintem képtelen lenne megenni őket!- nézett felém, mire nemmel intettem.
- Nem vagyok vegetáriánus, és bár tényleg imádom az állatokat, nem tudnék hús nélkül élni!- mondtam, amire leghervadt a mosoly az arcáról és kiült a körből.
- Harry! Számított arra, hogy híres lesz?
- Nem.- intett Hazza.
- Akkor Zayn, te következel! Te egy nehéz kérdést kapsz, olyat amit nem mondott el. Melyik színt választaná, a narancssárgát vagy a pirosat?
- Hú!- turt tökéletesen beállított hajába, ami ezután is tökéletesen állt. - Szerintem a pirosat. Olyan romantikus alkat, nem?- nézett a fiúkra, akik válvonogatással válaszoltak.
- Az vagyok, de a narancssárgát választanám. Nem szeretem a pirosat!- nevettem.
- De hát… Nem máár!- nevette ki magát.
- Úgytűnik Harry, te leszel a szerencsés nyertes! De előtte egy még nehezebb kérdésre kell válaszolnod!
- Vállalom!- mondta Harry, mintha egy élet- halál párbajt kéne vívnia, értem. Megmosolyogtatott.
- Szerinted Zozi hány gyermeknek szeretne életet adni?
- Soknak! 4-nek, körülbelül.
- Honnan tudtad?- pattantam fel.
- Tipp volt!- mondta pimaszul. Beletörődve bólintottam, majd lábujjhegyre állva arcára nyomtam egy puszit. Bőre selymes és puha volt. Jóleső mosoly húzódott arcára és tekintetünk egy pillanatra
összekapcsolódott. Mégis az a pillanat, olyan gyorsan elúszott, mint egy menekülő hal, a vízben.
- Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek és itt voltatok!- mondta Michaela Withe, majd kezet fogott mindegyikükkel, mi pedig egyesével hagytuk el a felvevő teret.
- Ez király volt!- pacsiztak egymással a srácok, és elindult ki- ki a maga öltözője felé.
- Zozi, nem jössz be egy kicsit? Beszélgessünk már!- hívott Liam, és hát egyszer élünk alapon rábólintottam ajánlatára.
- Megyek!- húztam széles vigyorra arcom, majd beléptem az öltözőjükbe, ami csak pár óráig volt az övék, mégis úgy nézett ki, mintha legalább három éve ott laknának.


Sziasztok!
Ismét hosszú kimaradás után, de megérkeztem. Sajnálom, de elég húzósra sikeredett az elmúlt időszakom, szóbelik és most a főpróbahét a színházban. A szóbelik jól mentek, az egyik olyan sikeres lett, hogy fel is vettek, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Remélem nektek is jól telt ez az elmúlt hét és kiélvezitek a holnap rövidségét.
Innentől a fiúk, vagy legalább is Harry minden részben megfordul és remélem elnyerte a tetszéseteket, ez a rész.
Köszönöm a közel 1200 oldalmegjelenítést, nagyon aranyosak vagytok!
Komizzatok, írjatok chat-be és legyetek jók!

Remélem nem okozok csalódást!

 Berry, xx

~ 5. Moment ~

A repülő lassan emelkedett a rózsaszínben játszó felhők fölé. Akár a vattacukor tenger.
Fejemet az ablaknak döntöttem, átadtam magam a zenének és a gondolataimnak. Fájt, hogy újra itt kell hagynom a családomat. Fájt a tudat, hogy újra elválunk, még akkor is, ha tudom hogy pár hónap múlva újra találkozunk.
Ez alatt a két hét alatt visszatért az életem az eredeti kerék vágásba és hirtelen minden a régi lett. Aztán most újra ki kell belőle lépnem. Egy másik élet folytatódik.
London vár és én megyek. Az elkövetkezendő hetek nagyon mozgalmasnak ígérkeznek. A Villámcsapás eljut a Föld országaiba és lassanként ismertté válik. Én két nap múlva egy óriási ünnepségen- vagy min- veszek részt. Emma és Scarlett valószínű kevésbé izgatottak, mint én, hiszen ők már tapasztalt színészek és nem okoz gondot nekik végig sétálni a vörös szőnyegen. Én viszont... Egy fényképező gép fényétől is megvakulok, nem hogy húszétól! Elgondolkozom, vajon mit kérdeznek majd tőlem. Vajon mi fogja őket érdekelni. És hogyan fogom bírni.
Remélem Dasie el tud kísérni engem. Szükségem van a támogatására. Éreznem kell, hogy ott van mellettem.

  Egy kedves hölgy simogatta vállamat.
- Kislány, le kéne szállni.- suttogta. Bólogattam kómásan, és magamra vettem a kabátom és kiléptem a repülő melegéből London párás hűvösébe.
Julia megígérte hogy kijön értem, úgyhogy a bőröndjeimmel küszködve kémleltem a parkolót. Az ismerős autó felé közeledve elöntött az ismerős öröm. Julia mindig megboldogít és felvidít. Julia kipattant az autóból és karjai közé zárt.
- Nagylány! Hát itt vagy! Megnőttél ez alatt a két hét alatt. És szebb lettél. Istenem te lány!- mosolygott. Megpusziltam és örültem, hogy ilyen boldognak látom. Ám ekkor kinyílt az anyós ülés felőli ajtó és Dasie szőke haja libbent az enyhe szélben.
Mosolya széles volt és boldog.
- Dasie! De hát... Te... Hogy hogy?- képedtem el.
- Hát nem is örülsz?- nevetett önfeledten.
- Hogyne örülnék! Csak azt hittem hogy dolgozol!- öleltem át.
- Szabadságot vettem ki miattad! Szeretnék veled lenni!- mondta miközben beszálltunk a kocsiba.
- Istenem, de aranyos vagy! Köszönöm!!
- Lányok mit terveztek mára?- kérdezte Julia.
- Amennyiben Dasie is benne van, szívesen mennék el vásárolni. Ruhát kell választanom, hiszen meg egyeztünk! Dasie-nek is szüksége van egy ruhára, és teljesen üres a hűtőm is. Szóval ma és holnap vásárlós napot tartunk, utána pénteken veled találkozom és végül szombat.- fejtettem ki.
- Fel kell készülnöd. Nagyon sok mindent meg kell beszélnünk, hogy mit csinálhatsz. Sok olyanra fognak rákérdezni, amire jobb nem válaszolni. Vagy okosan kell! De ezeket majd időben megbeszéljük! Irány a kis egérlyuk!- kormányozta az autót ördögi mosollyal.
- Az a lakásom!- érveltem.
  Az utunk hangosan és boldogan telt. Meséltem nekik az otthon töltött időről, arról hogy miket csináltunk, hogy segítettem Bo-nak házit írni és mennyire örült amikor én vártam az osztály előtt, hogy együtt induljunk haza. Meg arról is hogy találkoztam a régi barátaimmal, és meséltem nekik a filmről, ami után ragaszkodtak a dedikált példányhoz. Mosolyogva reagáltak hosszú beszámolómra. Örültek, hogy végre felszabadult és boldog voltam. Nem volt többé min gondolkodni, és szomorkodni. Visszakaptam a családom, ami nagy szó, megváltozik az életem minden értelemben. Most már felhívhatom anyut, ha csak kedves szavakra lenne szükségem. A húgomat ha viccekre és örömre lenne, és mindenkit ha szükségem van rájuk.

***

- Kérsz valamit inni?- kérdeztem nagylelkűen, mivel nem igen tudtam mivel kínálni Dasiet.

- Hogyne! Egy pohár fehér csokis lattét fahéjjal a tetején egy kis vaníliával megspékelve, mellette csokis sütik ízlésesen elrendezve. Mennyei! Oh és el is felejtettem!! Egy szelet Sacher tortát is tegyél mellé. Most nagyon megkívántam!- mondta komolyságot színlelve, mert ő is nagyon jól tudta, hogy a hűtőm üresen tátong.
- Apja lánya!- vetettem játékosan a szemére, amire nagyot nevettünk mindketten. Az apukája séf, ami az ő fantáziáját -az életek terén -csak növeli és elviselhetetlenné teszi.
- Felveszek valami kényelmesebbet, aztán mehetünk!- mondtam és magára hagytam. Elsiettem a szobámba felvettem egy viszonylag egyszerűbb ruhát, aztán irány vásárolni. Autóba ültünk, és a kedvenc boltjainkat jártuk végig. Vettünk csomó olyan ruhát, cipőt és kiegészítőt amelyekre semmi szükségünk, mégis ott helyben úgy tűnt képtelenség lenne elmenni nélkülük.
Mosolyogtunk és nevettünk, akár a kislányok, amikor nyáron játszadozva futkároznak a napsütésben. Hangosak és gyermekdedek voltunk, akár a mezőn labdázó fiúk. És boldogok voltunk, akár évekkel ezelőtt, amikor először találkoztunk. Dasie azóta az életem része, amire nagyon büszke vagyok.
El sem tudja képzelni mennyit jelent. Azt hogy hányszor gondoltam már rá, boldogságot keresve. Hányszor idéztem fel mosolyát, inspirációért. Hányszor kértem gondolatban, bárcsak velem lehetne. De tudom hogy lélekben mindig mellettem van, és vigyáz rám, akár egy őrangyal. Mert nekem ő az őrangyalom.

     

  Utoljára hagytuk a gála ruhák megvásárlását. Abba az üzletbe mentünk, amit Julia ajánlott.

- Das! Nézd milyen gyönyörűek!- sóhajtottam, miközben végig pásztáztam a csillogós uszályokkal, kihívó koktélokkal és bravúros estélyikkel megtömött helyiséget.
- Ha mi ezek között megtaláljuk a megfelelőt.... Le a kalappal előttünk!- nyögött fel kábultan ő is.
- Akkor kezdjük is!- mutattam egy piros ruhára. Levettem a helyéről és egy fülkébe mentem. Dasie is hasonlóképpen tett. A piros ruha úgy állt rajtam, mint... Áh, nem is részletezem! Rosszul állt, nagyon rosszul! Dasie egy kéket választott először, de neki sem tetszett, szóval jöhetett a következő kör. Óvatosan húztam magamra egy fekete kisestélyit, de abban sem éreztem magamat igazán kényelmesen. Következett egy halványzöld hosszabb fontos-hálós-gyönyörűség, ami szintén nem volt az igazai. Észrevettem egy halvány rózsaszín és fekete térdfölöttig érő ruhát. Felpróbáltam és tetszett! Úgy éreztem magam benne, mintha egy tündér lennék.

- Dasie!- suttogtam.
- Ühüm!- mondta szuszogva a mellettem levő fülkéből. Most éppen egy halvány sárga ruhát próbált.
- Azt hiszem meg van!- lelkendeztem.
- Tényleg? Várj egy pillanatot, kimegyek!- mondta és kilépett a fülkéből. Lélegzet elakadt a csodálkozástól. - Még soha nem láttalak ilyen ruhában. Csodálatosan nézel ki szívem! Egyszerűen gyönyörű! Hangsúlyozza azt amit kell, eltakarja azt amit kell és, és szépít. Az arcod kivirágzik, a hajad életre kel és a tested elvarázsol. Ezt kell megvenned!- mondta és átölelt. Együnk sem volt világ életében sem magas, sőt, kifejezetten picik vagyunk. Puszit nyomott homlokomra, majd visszasietett a fülkébe egy bordó ruha kíséretében. Pár perc múlva mosolyogva lépett ki!

- Daas!- sikkantottam fel. - Ez gyönyörűen áll rajtad!! Nézd, itt egy magassarkú hozzá! Vedd ezt is fel, akkor lesz az összkép tökéletes!- nyújtottam át neki egy szintén bordó platformos cipőt. Felvette majd a tükörbe nézett. megigazgatta magán a ruhát és elmosolyodott.

- Azt hiszem végeztünk.- jelentette ki. Még összeválogattunk kiegészítőket, táskákat és cipőket, majd a pénztárhoz sétáltunk. Nem engedtem Dasie-nek hogy egy penny-t is beleadjon, mert ez az ajándékom számára. Hogy megköszönjem hogy van nekem.

Zozi

Dasie

  

  A megrakott autóval haza furikáztam magunkat. Kipakoltuk az ételeket a hűtőbe, újra töltöttük az édességes készletemet és elraktuk a ruhákat. A báli cuccokat egy külön szekrénybe helyeztem el, nehogy valami bajuk essen. Az utazásról megmaradt koszos ruhákat a mosógépbe dobtam és elindítottam egy mosást. Már késő délután fele járt, amikor lerogytunk a kanapéra.

- Jó kis nap volt!- mondtam.

- Az bizony! Te nem vagy éhes?- kérdezte, és ekkor rádöbbentem, hogy legutoljára otthon reggeliztem egy keveset.

- De nagyon! Sütünk valamit?- csillant fel a szemem.

- Hát persze!- pattant fel a barátnőm. - Mit szólnál valami muffinhoz?

- Benne vagyok!- mondtam és kezdtem előkészülni a muffin sütéshez. A hajamat lófarokba kötöttem és két kötény hoztam a kamrából. Magunkra kötöttük és kezdődhetett a móka. Liszt, cukor, tojás, keverés. Amíg Dasie a tésztát csinálta és rózsaszín papírokat hoztam és ehető gyöngyöket, meg cukor- és csokimázat, meg persze csomó más díszítő elemet. Az elkészült tészta mehetett a papírokba, és egy 10 percre elősütöttük, hogy a díszítés szép legyen. Szívecskéket és betűket mintáztunk, gyöngyökkel raktuk ki a kezdőbetűinket, és mindeközben nosztalgiáztunk.

- Emlékszel amikor először találkoztunk?- kérdeztem befejezve a díszítést.

- Hogyne emlékeznék! Életem legszebb napjai között van! Nagyon izgultam, hogy mi lesz, de amikor megláttalak rájöttem semmi, de semmi ok az aggodalomra. Csodás nap volt, akár a mai.- sóhajtott.

- Tényleg! És én is hogy aggódtam, hogy majd nem találjuk meg egymást, de aztán végre megláttalak. Egy brit zászlós póló volt rajtad, arra emlékszem.

- Rajtad egy lilás póló volt és egy virágos nadrág!
- És mindkettőnkön Converse volt!- kiáltottam fel, amikre elnevettük magunkat. A süti erősen illatozott már, így kivettük a sütőből és egy tányérra raktuk őket.
- Filmezünk?- vetettem fel.
- Ahham.- válaszolta Das, miközben készítette a banánturmixainkat.
- This Is Us?- mosolyogtam. - Csak hogy megmaradjon a nosztalgia!
- Sietek!!- kiáltotta és beegyensúlyozta az italokat a dohányzó asztalra. Elindítottam a filmet és rengeteg régi emlék tör elő belőlem. A Directioner életem során annyi csodás dolog történt velem, hogy két kezem is kevés lenne, a megszámlálásukhoz.
   Örömmel néztem a filmet, örömmel nevettem és örömmel éltem. Újra.

  
Sziasztok!
Meg is érkezett a következő és elmondhatatlanul hálás vagyok nektek, amiért ennyi oldal megjelenítéssel jutalmaztok! Majdnem 1000!!! Imádlak titeket! nagyon fontos lenne egy pár komment is, csak azért hogy, tudjam minden jó-e vagy vannak kivetni valók!
Hogy telt a hetetek? Nem lettetek betegek? Huh ez még rímelt is, na mindegy!
Legyetek jók

Remélem nem okozok csalódást!

Berry, xx

~ 4. Moment ~

   A nap már jócskán fenn mosolygott, amikor nyújtózkodva felültem az ágyamban. A földszintről mennyei illatok tekergőztek fel egyenesen a szobámba. Magamra kaptam egy hosszabb pulcsit és egy selymes, meleg zoknit és komótosan lesétáltam a konyhába. Bo már a pultnál ült, szőke haja lazán kontyba kötve díszelgett feje tetején. Rózsaszín kockás pizsamában szorongatta a kedvenc bögréjét, melyben a kakaó még meleg volt. Megpusziltam fejét, amire csak egy halvány mosollyal reagált. Leültem a mellette lévő bár székre és tekintetemmel végig kísértem anyu mozdulatait.

- Hogy aludtál nagylány?- kérdezte játékosan anyu, miközben egy tányér gyümölcs salátát tett le elém egy bögre teával.
- Régen aludtam ilyen mélyen és nyugodtan.- mosolyodtam el szélesen.
- Terveztek valamit mára lányok? Mert elígérkeztem már egy barátnőmnek és este tornára megyek.- mondta anyu.
- Nem tudom. Csinálunk valami érdemlegeset ma?- emelte rám égkék szemeit a húgom.
- Természetesen! Csak előbb felöltözünk!- kacsintottam rá. - Nyugi anyu, megleszünk. Telefonom nálam lesz, ha valami van, hívj nyugodtan! És érzed magad nagyon jól! Te meg nagylány!- böktem meg Bo oldalát - Öltözz és indulunk!- utasítottam és még megittuk az utolsó korty innivalónkat, majd ki-ki a maga útján indult készülődni. Felvettem a kikészített ruhám és elvégeztem a további teendőimet.
- Anyu!- kiabáltam le az emeletről. - Kocsival mész?
- Nem, bringával! Használhatjátok nyugodtan, de óvatosan azért. Sziasztok!- mondta és elhagyta a házat.
Lesétáltam az emeletről és még gyorsan összekészítettem a táskám. Felvettem a cipőm és pakolgatva vártam, míg a húgom elkészül. Kisvártatva nagy robajjal ért le a lépcsőn.
- Indulhatunk!- sóhajtott. Végig néztem karcsú alakján. Alig volt rajta valami. Hosszú cső farmer, balerina cipő és egy lenge kardigán, a póló felett.
- Vegyél még fel valamit! Megfázol!- utasítottam gondoskodóan. Leemelt egy fekete dzsekit a fogasról és kisétált az ajtón. Felkaptam én is egy kabátot, a kocsi kulcsot és bezártam a házat.
- Mesélsz nekem Londonról?- kérdezte, amikor már az autópályán jártunk.
- London nagy és piszkos. Mégis hihetetlen. Sokat járkáltam mindenfelé, és még most is vannak részek, amiket nem ismerek. Az emberek nagyon aranyosak és segítőkészek. Nem sokára eljöhettek, rendben?- mosolyodtam el. Bólogatott, majd elmélyedt saját gondolataiban. Annyit nőtt, és érettebb lett. Egy kész hölgy alig 13 évesen. Kék szeme most is olyan játékosan csillog, mint régen, haja ugyanúgy száll a szélben, mint régen. Bo viszont más. Már nem az a szeleburdi kislány akit én ismertem, felnőtt. Átlátja a dolgokat és megérti azokat. Be kell valljam, talán ő az aki mindenkinél jobban hiányzott. Hiányoztak a pár percig tartó furcsa veszekedések, a közös esti film nézések és a komolytalan beszélgetések. Imádtam éjszakába nyúlóan mellette feküdni és a földön kívüliekről vagy más furcsa dologról beszélgetni. De a döntésemmel mindent felborítottam. Mindent. Az a legnagyobb szerencsém, hogy nem tekintenek rám másképp.
- Tulajdonképpen hova is megyünk?- kérdezte, mintha tudta volna nem szabad tovább gondolkodnom.
- Vásárolgatunk, beszélgetünk, amihez kedved van!- mondtam nevetve. - Mesélj valamit. Hogy megy a suli?
- Hát megy...!- vonta meg a vállát.- Semmi különös nincs.
- Én ezt nem így hallottam!
- Anyu dicsekedett ugye... Pedig megmondtam neki, hogy nem kell mindenkinek tudnia.
- Mit is?- kérdeztem diadalmasan.
- A kitűnőt, a verseny eredményeket meg ilyesmiket.- mondta.
- Nagyon büszke vagyok rád! Tényleg! Én soha nem voltam képes összehozni egy kitűnőt, hát még verseny eredményeket! Legyél már egy picit büszkébb magadra. Booo! Gyerünk! Mosolyogj!
- Jó-jó na!- nevette el magát. Nevetése önfeledt és vidám volt, ami az én számat is kacagásra invitálta. Ültünk egymás mellett és nevettünk.
- És a pasik? Van barátod?- kérdezte pihegve, amikor már lenyugodott.
- Nincs nekem arra időm. És amúgy is ki viselne el?- válaszoltam keserűen. - Nah és te?
- Ami azt illeti van valami...- pirult bele mondatába.
- Komolyan??? Na jó! Mindjárt kezdhetsz mesélni.- mondtam és leállítottam a motort. Egy nagyobb bevásárló központ parkolójában voltunk. Komótosan kiszálltunk az autóból és egymásba karolva indultunk az üzletek felé.

  A nap folyamán mindent megtudtam anyu és a húgom életéről. Minden apró részletet, és persze Bo is kíváncsi volt a film forgatás folyamatára. Meséltem neki a lányokról, Juliaról és az ottani életemről. Beültünk egy fagyizóba, ahol tájékoztattam arról, hogy most azt választ amit akar. Ruha boltokat jártunk be, néhol vettünk is valamit, így a körút végére rendesen meg voltunk pakolva. Még telefont is vettem neki, pedig nagyon mérges volt rám, amiért ennyit költök rá. De mégis kire költenék? Magamra? Ugyan már!

Egy újabb adag palacsinta tésztát öntöttem szét a serpenyőben, amikor anyu betoppant.
- Milyen mennyei illatok! Főznek a kis kukták?- érdeklődött, miközben lepakolta cuccait.
- Csak én, Bo pakol fent!- mosolyogtam és puszit nyomtam homlokára. - Hogy érezted magad?
- Nagyon jó volt. Szia kicsim!- ölelte magához a lépcsőről érkező, fáradt húgomat. - Mi jót csináltatok ma?
- Vásárolgattunk...- kezdtem.
- Gattunk? Felvásároltad az összes bolt minden készletét!- háborgott Bo.
- Azért ez túlzás! Nem is vásároltunk sokat! Tényleg.- bizonygattam inkább magamnak.
- Meséljetek lányok!- nevetett anyu.
- Kaptam tőle egy iPhone-t! Meg csomó ruhát, meg nyakláncokat meg mindent. Elkölti az összes pénzét RÁM!!- hangsúlyozta ki az utolsó szavát.
- Ez tényleg sok! De minek neked ennyi minden? Minek neki ennyi minden?- intézte most már hozzám szavait.
- Nem szeretném, ha akármiben is hiányotok lenne. Azt szeretném, ha teljes életet élnétek akkor is, ha nem vagyok itt. Azt szeretném, ha mindenetek meglenne. Én már most kerestem annyi pénzt amiből hárman még legalább 2 évig minden gond nélkül megélnénk. De a film még nincs is a mozikban! Úgyhogy nagyon szeretném ha nem lenne vita, hogy kinek veszek és miből. Legyen az én dolgom! Vita lezárva!- mondtam.
- Rendben! Mit kértek a palacsintához?- érdeklődött anyu.
- Nutella!!- kiáltottuk kórusban.
- Megnézhetnénk valami jó kis filmet!- vetette föl nyamnyogva Bo.
- Oké, van ötleted?
- Nem igazán. De valami vicces legyen!
- Lehetne mondjuk a Vasember!- ajánlotta fel anya. Én kikerekedett szemekkel néztem rá. - Most mi van? Jó film!- mentegetőzött. Tudniillik amikor én beszéltem neki erről a filmről, még régebben, a legnagyobb elutasítással nyugtázta szavaimat. Bo-ra néztem, aki kacsintott, majd kezét nyújtotta egy pacsira.
- Amúgy ne azt! Amióta ennyire rajongsz érte megnéztük vagy egymilliószor!- mondta Bo.
- Mit szólnátok egy kiadós Britgit Jones maratonhoz?- vetettem fel.
- Benne vagyok! Már csinálom is a kukoricát!- pattant fel anyu.
- Nekem is oké!
   Így aztán az este hátralévő részében Jones kisasszony boldogított minket, aminek természetesen kifejezetten örültünk. Nagyokat nevettünk e bolondos lány furcsaságain és örültünk egymásnak. A tesóm vállamra hajtott fejjel nézte a filmet, de mire vége lett, csak egyenletes szuszogás hallatszódott. Anyu óvatosan felsegítette és fél álomban felbotorkáltak az emeletre. Lent maradtam még egy picit, elpakoltam a tálakat, a poharakat és kikapcsoltam a tévét. Anyu csöndesen jött vissza, és leült a kanapéra. Mellé ültem, amire rögtön magához húzott. Csak ültünk csendben, és egymást öleltük.
- Olyan büszke vagyok rád!- kezdte szipogva. - Bele sem mertem gondolni, hogy miért mentél el. Sokat sírtam, mert nem hittem el. Most sem hiszem el hogy itt vagy. Nem gondoltam volna, hogy azért mész el, hogy ilyen nagy dolgot vigyél véghez. Óriásit alakítottál a nagybetűs élet küszöbén. Magad sem biztos, hogy felmérted, hogy mekkora dolgot alkottál. Kicsim egy filmben szerepelsz! Egy csodálatos filmben. Csodálatos emberekkel. Ez hihetetlen!- fejezte be, majd halkan felzokogott.
- Shhh, nyugi anyu! Semmi gond!- csitítgattam vállát simogatva. Letörölte könnyeit és mosolyogni próbált.
- Én... Én tényleg annyira büszke vagyok rád!- ölelt meg utoljára. Vállára hajtottam fejem, ő pedig átkarolt és dúdolgatni kezdett. Régi emlékeket ébresztett fel bennem. Amikor ülünk a teraszon egy meleg nyári estén és éneklünk. Vagy amikor egy hideg, téli délutánon csokit szürcsölgetve társasjátékozunk. Könnyeket csaltak a szemembe ezek az emlékek. Mindig úgy éreztem akkor vagyok a legboldogabb, de az idő múlásával sok olyan pillanat, perc és nap adódott, amikor boldognak éreztem magam. A legboldogabbnak. Elmorzsoltam a könnyeimet és anyura néztem. Szeme még fátyolosan csillogott, de a mosolya már őszinte volt.
- Menj lefeküdni, kicsim! Nagyon fáradt leszel holnap!- indított meg. Puszit nyomtam homlokára, majd a szobámba sétáltam. Fürdés nélkül öltöztem át pizsamába és bújtam ágyba. Nem akartam lemosni ezeket az emlékeket. Azt akartam, hogy ez a nap örökké tartson. A telefonom kegyetlenül erősen világított, amikor a kezembe vettem. Írtam Juliának egy SMS-t:

Haho! Itt minden a legnagyobb rendben, és örömben. 

Veled minden ok? Hogy telik a szünet? Zozi xx

A válaszra várva körbenéztem a közösségi oldalakon. Instagramon bekövettem pár embert, twitterre posztoltam párat és átnéztem a facebookomat is. Semmi érdekes nem történt a nagy világban, úgyhogy inkább az alvás mellett döntöttem. A fül hallgatómból a kedvenc lassú zenéim szóltak, amikre képes vagyok teljesen kikapcsolni. Kevés forgolódás után megtaláltam a helyem és mély álomba merültem.

Sziasztok!

Nincs mentségem a részek elmaradására, tudom! Sajnálom, nem így terveztem, tényleg!

 Viszont TI… TI hihetetlenek vagytok! Nem győzök hálálkodni az oldal megjelenítésekért! Közel 800, úristen! Imádlak titeket!

A következő részt nagyon igyekszem szombatra hozni, de bocsássatok meg ha nem így történik.

Most már nem álltatlak tovább titeket. Harry és a fiúk pontosan két- három fejezet múlva lépnek színre!

Köszönöm hogy elolvastad!

Remélem nem okozok csalódást!

Berry, xx