![When we both grew up◄ [Harry Styles fanfiction]](http://3.bp.blogspot.com/-VH-_MFXWUoU/UsFDXlIBA-I/AAAAAAAAAAg/mIeL-x4-Nms/s1600/mylifeisperfectscript.png)
Három hónap...
Hosszú idő... Főképp ha az egészet várakozással töltöd. Mindig várakozol. Akárhova mész, mindig megváratnak. Még a kávédra is várni kell.
Amikor várakozok, mindig gondolatok tömkelege lepi el a fejem. A várakozások alkalmával mindig ugyanaz a pillanat játszódik le a szemem előtt. Sokféleképpen elképzeltem már. Sok módon ért véget. Sok variáció képzelhető el. Mégis egyetlen egy van, ami meg is történhetett. Látom magam előtt. A képek, a hangok, mind tiszták.
A könnytől ázott arca. Ijedség a szemében, de nyugodtság az arcán, mert tudja hogy erősnek kell lennie. Mert tudja hogy okkal tettem. Igen, valahogy így reagálhatott anyu. A húgom pedig... Sok lehetőség képzelhető el. Talán haragudott rám, talán megértett. Talán sírt, de lehet hogy mosolygott. Lehet hogy stílust váltott, de lehet hogy ugyanolyan maradt.
Ismét bevillan a kép: Ahogy kinyílik az ajtó. Korom sötétség. Pedig világosnak kellene lenni. Otthon kellene lennem, és ezt anyuék is tudják. Lassan érnek el a konyháig. Akkor meglátják a három, névre címzett borítékot az asztalon. Az én írásom, állapítja meg a húgom. Lassan felbontják a saját leveleiket. Anyu gyorsabban olvassa végig. Kezében a levéllel, elborult arccal szalad fel a lépcsőn és toppan be a szobámba. Reménykedve néz végig a szobán, azt várva hogy előbújjak a kuckómból és nevetve öleljem át, miközben mondogatom hogy semmi sem igaz, abból ami a levélben állt. De nem jövök, nem bújok elő, de még nevetni sem nevetek. Lassan néz újra végig a szobán. A rózsaszín- fehér színben játszó polcok most üresek, az asztalon csak pár ceruza fekszik. A falról a képek eltűntek és az életemet jelentő parafa tábla is kopáran nézett vissza. Csak két papír függ rajta. Anyu nem tudhatta, de okkal hagytam ott azokat. Ismét, de utoljára, néz végig a szobán és szomorúan sétál vissza a nappaliba. A húgom a levél felett görnyed. Oda ül mellé, nem szól egy szót sem csak kiveszi a kezéből a levelet, összehajtja és leteszi az asztalra. Magához húzza és együtt ülnek a félhomályba burkolózva, gondolataikba mélyedve.
Valahogy így képzeltem el. Valami hasonló történhetett.
Ám ahogy minden várakozásnak és gondolatnak vége szakad, velem is megtörtént. Kinyílt az ajtó és engem hívtak be. A küszöb előtt megtorpanok. Ezzel az ajtóval együtt megnyílt egy út. Az álmaim felé vezető út. Ha ezen az úton elbotlok, esetleg letérek róla soha nem fogok vissza találni. Erősnek kell lennem, és megmutatni mindenkinek hogy volt értelme. Mindennek.
Itt is lett volna a prológus, ami semmit nem árul el és remélhetőleg mindenkinek felkelti az érdeklődését. Az első fejezet valószínűleg szombat-vasárnap környékén fog felkerülni, úgyhogy addig egy picit várni kell.
Nagyon hálás vagyok a kommentért és a feliratkozásért is, és természetesen az oldal megjelenítésekért is. Imádlak titeket már most! Rakok ki chatet, ott is eltudtok érni és kérdezni. Cserélni nagyon szívesen cserélek, úgy hogy aki szeretné kirakom!
Amikor várakozok, mindig gondolatok tömkelege lepi el a fejem. A várakozások alkalmával mindig ugyanaz a pillanat játszódik le a szemem előtt. Sokféleképpen elképzeltem már. Sok módon ért véget. Sok variáció képzelhető el. Mégis egyetlen egy van, ami meg is történhetett. Látom magam előtt. A képek, a hangok, mind tiszták.
A könnytől ázott arca. Ijedség a szemében, de nyugodtság az arcán, mert tudja hogy erősnek kell lennie. Mert tudja hogy okkal tettem. Igen, valahogy így reagálhatott anyu. A húgom pedig... Sok lehetőség képzelhető el. Talán haragudott rám, talán megértett. Talán sírt, de lehet hogy mosolygott. Lehet hogy stílust váltott, de lehet hogy ugyanolyan maradt.
Ismét bevillan a kép: Ahogy kinyílik az ajtó. Korom sötétség. Pedig világosnak kellene lenni. Otthon kellene lennem, és ezt anyuék is tudják. Lassan érnek el a konyháig. Akkor meglátják a három, névre címzett borítékot az asztalon. Az én írásom, állapítja meg a húgom. Lassan felbontják a saját leveleiket. Anyu gyorsabban olvassa végig. Kezében a levéllel, elborult arccal szalad fel a lépcsőn és toppan be a szobámba. Reménykedve néz végig a szobán, azt várva hogy előbújjak a kuckómból és nevetve öleljem át, miközben mondogatom hogy semmi sem igaz, abból ami a levélben állt. De nem jövök, nem bújok elő, de még nevetni sem nevetek. Lassan néz újra végig a szobán. A rózsaszín- fehér színben játszó polcok most üresek, az asztalon csak pár ceruza fekszik. A falról a képek eltűntek és az életemet jelentő parafa tábla is kopáran nézett vissza. Csak két papír függ rajta. Anyu nem tudhatta, de okkal hagytam ott azokat. Ismét, de utoljára, néz végig a szobán és szomorúan sétál vissza a nappaliba. A húgom a levél felett görnyed. Oda ül mellé, nem szól egy szót sem csak kiveszi a kezéből a levelet, összehajtja és leteszi az asztalra. Magához húzza és együtt ülnek a félhomályba burkolózva, gondolataikba mélyedve.Valahogy így képzeltem el. Valami hasonló történhetett.
Ám ahogy minden várakozásnak és gondolatnak vége szakad, velem is megtörtént. Kinyílt az ajtó és engem hívtak be. A küszöb előtt megtorpanok. Ezzel az ajtóval együtt megnyílt egy út. Az álmaim felé vezető út. Ha ezen az úton elbotlok, esetleg letérek róla soha nem fogok vissza találni. Erősnek kell lennem, és megmutatni mindenkinek hogy volt értelme. Mindennek.
Itt is lett volna a prológus, ami semmit nem árul el és remélhetőleg mindenkinek felkelti az érdeklődését. Az első fejezet valószínűleg szombat-vasárnap környékén fog felkerülni, úgyhogy addig egy picit várni kell.
Nagyon hálás vagyok a kommentért és a feliratkozásért is, és természetesen az oldal megjelenítésekért is. Imádlak titeket már most! Rakok ki chatet, ott is eltudtok érni és kérdezni. Cserélni nagyon szívesen cserélek, úgy hogy aki szeretné kirakom!
Remélem nem okozok csalódást!
Berry, xx
