~ 7. Moment ~

A telefonom unalmas pittyegése már idegesítő volt. Miért nem veszi fel? Akkor próbáljuk meg újra Bo-t. Hátha. Kicsöng, ami jó jel.
- Szia!- szól bele egy rekedtes hang.
- Na végre!  Azt hittem már fel sem veszed.- mondtam idegesen.
- Jó, bocsi. Aludtam. Mizujs?- kérdezte nagylányosan.
- Megvagyok. Nagyon unatkozom, kéne valamit csinálni, de semmi ötletem. Te, hogy vagy?
- Hát elég jól. Tegnap voltam futóversenyen.
- Ééés?- kérdeztem büszkén.
- Hát első lettem, de nem nagy cucc!- mondta szerényen.
- Még hogy nem. Nagyon ügyes vagy, gratulálok. Küldhetek valami pici ajándékot? Nem fogod kidobni, ugye?
- Nem fogom, de inkább ne. Semmi értelme, nekem az az ajándék ha láthatlak.- mondta és hangjából áradt a vágy és a szomorúság.
- Kicsim, mindennél jobban örülnék ha ide jöhetnél, de most én is alig vagyok itthon, és nem szeretném ha téged is bele kevernének ebbe az idióta maszlagba! Sajnálom.- mondtam elhaló hangon.
- Mi? Mit írnak rólad? Ne már....
- Mindent. Találgatnak, hogy vajon direkt megszerveztem- e hogy a srácokkal legyen az interjú, vagy hogy miért nem mondom meg hogy ti hol laktok. Hasonlók. Nem szeretném, ha rólad is különböző pletykák terjengenének. Fontosnak tartom, hogy amíg lehet nyugton élj a pici világodban, rendben?- kértem anyáskodón.
- Rendben. Kérdezhetek valamit?- huncut volt a hangja.
- Te? Akármit!
- Ha van egy fiú...- nem bírtam ki, hogy ne nevessek és visítsak egyszerre. - És tetszik, és elvileg én is neki, de itt megállt a tudomány... Mit tegyek?
- Először is ki ez a srác? Suliba jár? Vagy edzésről ismered? Hány éves, hogy néz ki és hogy hívják?- bombáztam kérdéseimmel.

- Nyugi, állj már meg! Egy srác, edzésről. Két évvel idősebb nálam, Davenek hívják. Szőkés barna haja van, kékes szürke szeme és hihetetlenül izmos, és magas. Helyes, mintha a kifutóról lépett volna ki. Izléses és okos, nagyon sokszor összetalálkozik a tekintetünk és istenem…- sóhajtott egy nagyot, amire rögtön beugrott a tipikus álmodozó arc.

- Elééég! Okés, szóval. Tutira bejössz neki, ami tök jó. Viszont ne te legyél az, aki megteszi az első lépést, ez a fiúk dolga. Majd lassacskán lép. És ha megtette az első lépést, indulj el vele együtt azon a bizonyos úton. Hagyd magad elvarázsolni és légy önmagad. És küldd el a srác elérhetőségeit, ha kérhetem.- nyomatékosítottam.

- Értettem főnök! És amúgy magadnál is alkalmazhatnád ezeket a jó tanácsokat, ha javasolhatom. Láttam ám az interjút és nem vagyok vak!- mondta ördögi hangon.

- Ugye nem azt gondolod hogy én és Harry?? Ugye nem… Oh hát persze hogy azt hiszed, juj de kis görény vagy, Bo! Ezért még számolunk, esküszöm!

- Állok elébe, na puszi!

- Puszi, és küldj jelet magadról, ha bármi van!- mondtam és letettem.

  Délután három felé járhatott, én viszont még mindig a nappali szőnyegén ültem és a kedvenc nyomozós sorozatom sokezredik részét néztem újra, amikor csengettek. Feltápászkodtam és megigazítottam a ruhám. Nem vártam senkit. Dasie dolgozik, más meg nem igazán szokott csak úgy beállítani hozzám. Óvatosan nyitottam ajtót, és egy pillanatra elállt a lélegzetem. Harry állt az ajtóban.

- Szia, erre jártam, gondoltam beugrom pár percre, remélem nem zavarok!- mondta és megölelt. Puszit nyomott arcomra, én pedig csak ámultam.

 - Nem, dehogy is. Gyere beljebb nyugodtan!- invitáltam be. Harry belépett és az előszoba máris kicsinek bizonyult. Szívem hevesen vert és valami nem volt rendben odabenn. Levette kabátját és felakasztotta a szekrényben lévő vállfák egyikére.

- Kérsz valamit inni vagy esetleg enni? Tudok szolgálni vízzel, teával, kávéval, és mindenféle gyümölcslével- emeltem rá tekintetemet, amikor ő már helyet foglalt a pult mellett egy bárszéken.
- Egy kávét megköszönnék! Mi újság veled? Hogy mennek a dolgaid?- kérdezte és furcsa volt a közvetlensége.
- Megvagyok, bár pont ma beszéltem a tesómmal és nagyon szeretném látni végre, őt is és a családomat is. Te? A fiúk?
- Épp turnéra készülünk. Nagy a feszkó, úgyhogy minden apróságra felkapjuk a vizet. Húzós időszak ez nekünk!- mondta és elhallgatott. Szemével minden mozdulatomat követte, ahogy kiöntöm a kávét egy bögrébe, tejet és cukrot rakok mellé egy tányérra és egy kis doboz kekszet teszek elé.
- Nagyon kedves vagy, köszönöm!- mondta és megízesített kávéjába kortyolt. - Igazándiból nem is nagyon értem magam, hogy hogy van képem így ideállítani, csak tudod...
- Nem, nem Harry!- szakítottam félbe. - Tényleg meglepett egy picit, hogy itt talállak, de semmi gond. Örülök hogy feljöttél, mert látszik hogy egy kis nyugalomra van szükséged. Merre jártál?-simogattam meg kezét és bíztatóan rámosolyogtam.
- Csak kocsikáztam errea-arra. De tudod, annyira nehéz. Mindig megfelelni és tökéletesnek tűnni. Úgy csinálni mintha semmi sem fájna és eltűrni, hogy mindennel bombáznak és gyanúsítanak, egyszerűen nem megy tovább.- fújta ki szaggatottan a levegőt és látszott hogy a sírás határán van. Sok emberhez volt szerencsém eddigi életem során, és nagyon sokuk lelki segítséget kért tőlem. Ha nem színésznő lettem volna, biztosan pszichológus lenne belőlem. Itt most semmi hátsó szándéka nincs Harrynek, csupán segítségre, csendre és nyugalomra van szüksége.
- Elhiszem Harry. Nagyon nehéz lehet most neked, ez tagadhatatlan. De tudnod kell hogy mindezt nem egyedül kell végig csinálnod. Hiszen akár hiszed, akár nem a többiek is ugyanezen mennek keresztül. Ők ott vannak neked, aztán Gemma vagy Anne, és ahogy látod én is. Akárkihez fordulhatsz. Mindenki segíteni fog, de valahogy magadban is rendbe kell tenni a dolgokat. Szem előtt kell tartanod, hogy bár olykor nehéz és idegesítő, ez az életed. Ha ez nem lenne, ki tudja te hol lennél most. Harry, kitartás és fel a fejjel, rendben? Minden a helyére kerül lassan!- fejeztem be és magamhoz öleltem. Szorosan karolt és fejét nyakamba fúrta. Csak ültünk a nappaliban, egy apró fény sugáron kívül homály fedett minket. Csend volt, mély, csontig hatoló csend.
- Köszönöm! Hogy lelket öntöttél belém, erre most nagy szükségem volt. Az ember nem is gondolná, hogy mennyivel egyszerűbb olyannal megbeszélni a dolgokat akit nem is annyira ismerünk. Mármint félre ne értsd, de ez így nagyon jó volt.

- Persze hogy nem értem! Mit szeretnél csinálni, vagy mész?- kérdeztem és szívem mélyén egyetlen válasznak tudtam volna örülni, de ezt magamnak is alig akartam bevallani.

- Nem gond ha maradok? Az egyedül lét csak felemésztene…-nézett ki az ablakon.
- Örülök, ha maradsz! És Harry?
- Hm?
- Tudatosan jöttél ide, vagy csak kellett valaki aki megvigasztal?- kérdeztem, és beleremegtem saját szavaimba.
- Tudatosan!- emelte felém fejét és szeme őszintén csillogott. Bólintottam és a vendégszoba felé vettem az irányt. Paplant és huzatot szedtem elő, behúztam, de a gondolataim már rég egy más világban kalandoztak. Miért reagálok így Harryre? Hiszen mindketten emberek vagyunk! Nincs benne semmi szokatlan, hogy itt van, hiszen amikor az interjú után órákon át beszélgettünk, teljesen világos volt, hogy barátságot kötöttünk, ami ezt is jelenti. Viszont tudatosan jött.
  Gondolatban próbáltam lenyugtatni magam, és háttérbe szorítani a mocskos fantáziámat. Harrynek egy barátra volt szüksége, aki kívüláll az ő problémáján, és ezért én, oké? Semmi más szándéka nem volt, és jobb lenne ha te is leállítanád magad! Még nem is ismered eléggé, gondoltam és reméltem hogy ennyi elég lesz.
  Harry még mindig a kanapén ült és a családi fotókat nézegette a falon.
- A kis szőke lány a tesód?
- Igen, aki már nem is annyira pici!- mosolyodtam el.
- Az a kép csodálatos!- mutatott egy viszonylag nagy ábrázolatra. Sötét kék keretben az összekulcsolt kezeink látszódnak csak. Akkor csináltuk, amikor legutoljára otthon voltam.
- Most hány éves?- kérdezte Hazz.
- 13 és épp bepasizni készül!- nevettem. Harry is nevetett önfeledten és őszintén.
- Van kedved filmezni, vagy akármit csinálni?- kérdeztem most én.
- Túl sok filmet láttam már az elmúlt pár héten. Beszélgethetnénk!- húzta ismerős pimasz mosolyra száját.
- Okés, gyere csinálok valami vacsit és közben dumáljunk az élet nagy dolgairól!- intettem a konyha felé. - Meleg szendvics jó lesz? Túlságosan lusta vagyok máshoz!
- Tökéletes! 
- Amúgy, Harry! Még nem is kérdeztem, tényleg csak egy jól irányzott tipp volt, az hogy hány gyereket szeretnék?
- Honnan tudnám? Tényleg csak tipp volt! Ha már itt tartunk, hogy neveznéd őket?
- Nem tudom, és ez nem csak tőlem függ majd!- feleltem és letettem a gőzölgő kenyereket az asztalra.
- Miért akartál színész lenni?- mosolygott a göndör fiú.
- Régóta színészkedem, úgy 10-11 éves korom óta vonz ez a világ. Elhatároztam, hogy megvalósítom az álmaimat és híres színésznő leszek! Úgy gondoltam, hogy így meg tudom mutatni, hogy ki is vagyok én. Nem túl eredeti, de igaz!- mosolyodtam el.
- Nekem tetszik!- nevetett. - Nincs valami édességed? Úúúgy megkívántam valami édeset!
- Ohhó, édesség hegyek vannak a kamrában. Mit szeretnél enni? Nutella, oreo, cukrok, kekszek, chips, amit akarsz, minden van itt! Á, nézd mit találtaam! Csokis keksz és egy kis nutella, mit szólsz?
- Mmm, mennyei! Tudod otthon nálam is ilyen édesség raktár van, mivel nem vagyok jó szakács, mindig olyat csinálok hogy van egy keksz alapom és mindent bele rakok. Amit találok, és ezekből mindig  jó sütik lesznek. 
- Én nagyon szeretek sütni-főzni, amikor a bartnőm itt van, mindig valami különlegeset főzünk. Az apukája séf, úgyhogy nagyon otthon van a konyhában.- mondtam. Ránéztem Harryre és elfogott a nevetés. A fiú arca tiszta nutella volt. Még az orra is.
- Ne nevess, a te arcod is olyan!- mondta és kezével egy jó adagot kent- az eddig valószínűleg tiszta- arcomra.
- Ohh Harry, ezt még megkeserülöd!- kiáltottam, és egy újabb adag krémet kentem szét az arcán. Ez a játék így folytatódott, míg teljesen barna krémmel fedettek lettünk mindketten.
- Hazz, azt hiszem le kéne mosni magunkról ezt az izét! Arra van a fürdő!- mutattam ő pedig besétált az ajtaján. Én saját fürdőm felé vettem az irányt, igyekezve hogy ne érjek semmihez hozzá. Levetkőztem, ruháimat egyenesen a szennyesbe dobtam és beálltam a zuhany alá. A meleg víz leolvasztotta rólam a nutellát és felfrissülve léphettem ki a fülkéből. Egy pizsamát szedtem kis a szekrényből, és megkerestem a legnagyobb  ruháimat. Egy óriási melegítő, egy hasonló nagyságú pulcsi, amivel szolgálni tudok Harrynek.
- Hazz!- kopogtam be a fürdőbe.
- Mondd!
- Találtam neked ruhát, beadjam?
- Ühüm!- és kinyitotta az ajtót. Éppen a neki odakészített fogkefével sikálta fogait, amikor megzavartam. Egy szál törülköző volt dereka köre csavarva, aminek láttán megpróbáltam minél kevésbé zavartnak látszani. Odanyújtottam a ruhákat.
- Remélem jók lesznek!- ő bólintott és becsukta az ajtót. A konyhába sétáltam, és elállta lélegzetem mekkora rumlit csináltunk. Az üveget kidobtam, nedves szivaccsal próbáltam eltüntetni a pultról és az asztalról a nyomokat, viszonylag nagy sikerrel. Elmosogattam a tányérokat, és a helyére raktam a dolgokat. Mire végeztem Harry az általam adott ruhákban megjelent az ajtóban.
- Megyek lefekszem!- mondta és pedig bólintottam. Odajött hozzám és átkarolt. Teste jóval fölém magasodott, éppen melléig értem. - Köszönök mindent még egyszer, kedves tőled, amit értem tettél, úgyhogy jövök neked egyel!
- Jajj ugyan már Harry! Ez a minimum, amit tenni tudok! Örülök, hogy feljöttél, így legalább nem voltam annyira egyedül.- mondtam és megszorítottam. Kezei lehullottak rólam és szobája felé indult. Mosolyogva követtem szemeimmel mozdulatait, aztán én is elindultam szobám felé.
- Jó éjt Fée!- kuncogtam a most rám ragasztott néven. Tündér.
- Jó éjt Harry!- mondtam, és becsuktam magam mögött az ajtót.

Sziasztok!
Há újabb késésel, de meghoztam az újabb fejezetet. Saját magamat is megleptem azzal, hogy ez lett a vége, de hát majd csak lesz valami!
Köszönöm az 1400 oldalmegjelenítést, nagyón jól esik. Viszont nem kommenteltek. Dasienek nagyon köszönöm hogy kitart mellettem és itt van, de nem csak az ő véleményére vagyok ám kíváncsi. Érdekelne hogy TE mit gondolsz, arról amit írok. Csak pár szót, megköszönném!
Legyen jó hetetek, és kitartás! Kevesebb mint 50 nap van már a suliból, azt meg fél lábon is, nem?!

Remélem nem okozok csalódást!

Bezz, xx

~ 6. Moment ~

High way to hell! Énekelte önfeledten Brian Johnson, az AC/DC énekese, amire nekem akaratlanul is felpattantak szememim. Ma van a napja. Ma van a premier.
  Verőfényes tavaszi délelőttöt jósoltak, így nem kellett félnem, hogy esetleg fáznék a ruhámban. Kitakarózva nyúltam végig az ágyamon, és átgondoltam a teendőimet. Óvatosan ültem fel, mert a fejem egy picit fájt, így egy kis reggeli nyújtózkodással vette kezdetét a napom. Lábaimat a selymes szőnyegre raktam, majd rájuk nehezedtem teljes súlyommal és így indultam hunyorogva a fürdő fele. Arcot mostam és a komódra támaszkodva, a tükörben kezdtem szemlélni magam. Először végignéztem az arcomon és a hajamon. Váll alá érő, szinte fekete hajam csillogva omlott a hátamra, még sem szerettem. Utáltam hogy ennyire snassz és egyszínű. Hiába volt fazonra vágva, hiába mondta mindenki hogy csodálatos, én nem szerettem. El is határoztam hogy valami szín viszek bele, de erre még nem került sor, sajnos.
   Aztán áttértem a szememre. Mandula vágású, picit kerekebb kakaó barna szempár pislog vissza rám. Álmos karikák húzódnak alatta. A vonásaim egyenesek voltak és még fiatalságot tükröznek.
  Mosolyra húztam a szám és előbújtak a nevető gödröcskék. A szám íve szabályos félkör volt.
  A nyakamban szokásosan az aranyláncom lógott, még születésemkor kaptam a nagyimtól, aki mára már eltávozott az élők soraiból. Részben az ő emlékére hordom, de persze gyönyörű lánc.
   Levettem a pizsamám és egy kusza kontyba kötöttem fel a hajamat a fejem tetejére. Beléptem a zuhanyfülkébe és hagytam hogy a meleg víz, akár egy mágnes ragadja magával kételyeimet, gondjaimat és minden rosszat. Azt akartam hogy letisztulva és őszinte mosollyal léphessek a nagyvilág elé, úgy hogy ez a mosoly egy életen át tartson. Beszappanoztam magam a fahéjas-almás illatú tusfürdőmmel, mely mindig friss burkot képez körülöttem. Hajamra ápoló sampont tettem, mely csillogóvá varázsolja percek alatt. Beledörzsöltem a fejbőrömbe a fehér masszát, és amikor már egy merő hab volt mindenem, lemostam magamról a szomorúsággal áztatott buborékokat. Felfrissülve léptem ki a zuhanyfülkéből és gyorsan magamra tekertem egy törölközőt, mielőtt átjárna a hideg. Megtörölköztem és felfrissülve öltöztem fel, egyenlőre egy egyszerű otthoni szerelésbe. A konyhába sasszéztam, kávét csináltam és ettem egy melegszendvicset. Kell az energia. Délután egyre kell elkészülnöm, addig viszont időm, mint a tenger. Beültem a TV elé és ölembe húztam a laptopom és megnéztem a kedvenc oldalaimat. Dasie magánblogján végig futtattam a szemem, kommenteltem, aztán ugrottam a hírszerző oldalra. Harry Styles újra Londonban bulizik!! mik ezek a címek? Komolyan. Kit érdekel hogy hol bulizik Harry? Nem mindegy hogy Los Angeles vagy London? Csak felidegesítem magam, úgyhogy el is mentem erről az oldalról. Közösségi oldalak dögivel. Mindegyiken bekövettem, visszajelöltem aki ezt igényelte, megnézegettem a képeket, és kiléptem minden honnan.
Eszembe jutott, hogy a mai napom az utolsó, amit "szingli"-ként élek. Ezek után függni fogok sokaktól, és nem élhetek majd átlagos életet. De hát én akartam nem?!
A tekintetem a halkan zümmögő készülékre szegeztem. Valamelyik idióta romantikus sorozat ezervalahanyadik részével boldogították a nézőket. Nem lehet a mai napom gondtalan és csak az enyém?? Azt is kikapcsoltam és egyúttal el is dőltem a kanapén.
   Gondolatlepkék lepték el a fejem, mind azt akarva, hogy bebábozódásukkal tönkre tegyék a mai napom. Nem akartam arra gondolni hogy mi lesz ezután. Hogy hogy lesz. Annyi mindent hallani manapság. Mindenki aki ismert lesz, eleinte odavan a felhajtásért, a kiszolgálásért és az első osztályú életért. Aztán megveri a fotósokat, az italhoz vagy a kábítószerhez nyúl és tönkre teszi magát. Mi lesz velem? Ki fog majd figyelmeztetni, hogy nem helyes amit csinálok? Ki lesz az, aki nem a hírnevemet akarja, hanem engem? Ki?
  Eluralkodott rajtam a pánik. Nem lehetek tömeg cikk a bevásárlóközpontban, amit az emberek semmi pénzért vesznek meg. Nem állhatok be a sorba, ahol tönkretett emberek várják, a már-már megváltó, halált. Nem lehet ez a vége. Próbáltam újra egyenletesen lélegezni és remegő kezemet a térdemre raktam, csak hogy ne remegjen tovább.
- Zozi! Butaságokat gondolsz! Természetesen semmi ilyesmi nem fog sem veled, sem senkivel történni. Idiótaságokat kombinálsz! Minden a legnagyobb rendben lesz. Nyugodj meg, semmi baj!- suttogtam magam elé többször is, mire sikerült kiűznöm magamból a gonosz lepkéket. Nem szabad aggódnom. Tilos.

        Dasie teljes harci díszben állt az ajtóm előtt. Csillogó arcát látva az összes kételyem elúszott, az elkövetkezendő idők "Hogy lesz?" kérdésével kapcsolatban. Tudtam hogy Dasie vigyáz rám, akár egy angyal.
- Így lesz a hajad?- kérdezte Dasie amikor már a sminkem is elkészült.
- Nem, szeretném úgy fonatosan kontyba, tudod?!- mondtam ő pedig bólintott. A fésűt végigfutattam tincseimen és gumikkal, csatokkal meg némi hajlakkal tudta csak tökéletesre készíteni. Mindketten ittunk még egy pohár vizet, majd elhagytuk a lakást.
- Das! Én nagyon izgulok!- fújtam ki a levegőm már az autóban.
- Hát még én! Az lány, aki a legjobb barátnőm, testvérem, mindenem FILMSZTÁR lesz! El sem tudod képzelni mennyire büszke vagyok!- mosolygott rám, majd átölelt. - Semmi ok az aggodalomra.

       

~ Két nappal később ~

- És köszöntsék nagy szeretettel Zozit, a Villámcsapás egyik főszereplőjét.- harsogta Michaela Withe, a Remember to yesterday? reggeli műsor vezetője.
- Jó reggelt!- köszöntem és remegő lábakkal fogtam vele kezet.
- Kérlek foglalj helyet!- mutatott egy kényelmes fotelre, ami megváltóként hívogatott magához. Ahhoz mégsem volt arcom, hogy csak úgy levágódjak, így egy óvatos, nőies mozdulattal vetettem véget az ideges álldogálásnak. Michaela velem szemben szintén egy fotelben helyezkedett el.
- Izgatottnak és idegesnek látszol! Nyugi nem harapok.- mosolygott barátságosan.
- Igen, elég új ez még nekem. De kezdek megnyugodni, szóval...- kezdtem feszengve, de a mondat végére úgy éreztem egy mosoly sokkal többet elmondana, így felöltöttem 1000 Wattos mosolyomat.
- Mesélj! Milyen volt a bemutató? Olvastam ám az interjút, nagyon érdekes!- csillant fel Michaela szeme.
- Köszönöm!- mosolyodtam el. - Nagyon jól éreztem magam. Tudtam hogy ott áll mellettem két csodás hölgy, ami megnyugtató, és bíztató is volt egyben. Hihetetlen örömmel tölt el, hogy alkottunk valamit, ami másoknak is tetszik. Eddig szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptam és ami nem volt az, abból is tanulni lehet. Csodás érzés.- mondtam kevésbé feszengve.
- Mondanál pár szót magadról? Csak a fontosabbakat?
- Természetesen! Itt, Londonban élek, egy pici lakásban. A családom egy másik országban lakik, így keveset látjuk egymást!- nem akartam belebonyolódni a részletekbe, miszerint három év után nem rég találkoztunk először.- A legjobb barátnőm, viszont pár utcányira lakik tőlem, így vele nagyon szoros a kapcsolatom. Leginkább a színészet, ami lekötött a szabadidőmben, de most már újra az olvasás és a zene hallgatás a hobbim, ha lehet így fogalmazni. Naponta eljárok mozogni, akármennyit is, muszáj. Mindezek mellett imádok filmeket nézni és azokkal lenni akik sokat jelentenek nekem. Talán ennyi ami fontos lenne!- fújtam ki a levegőt és tényleg kezdtem úgy érezni, hogy felszabadulok. Most néztem csak igazán körül az óriási stúdióban. Ahol a műsor folyt színes falak, fotelek, asztalok voltak. Ahonnan viszont a nézők néztek le ránk, vasállványon álltak a, már ránézésre is kényelmetlen, székek. Sok- sok csillogó szempár csak úgy itta szavaim.
- Ez csodás! Én is nagyon szeretek olvasni! És mondd kaptál már valami rajongói üzenetet?
- Hogyne kaptam volna! Tegnap egy nagyon kedves lány írt nekem, hogy imádta a filmünket, és minden álma hogy találkozzon velem. Megmosolyogtatott. Innen is üzenem neki, hogy beváltjuk az álmát!- mosolyogtam abba a kamerába, ami éppen az arcomat vette.
- Kedves tőled, hogy így odafigyelsz erre. Szerinted hogyan fogsz reagálni a rajongói üzenetekre? Jóra is, rosszra is.
- Szerintem ez kiszámíthatatlan. Eleinte abban is kételkedtem hogy valakinek tetszeni fog a film, úgy hogy engem az is nagy örömmel tölt el, ha valaki megnézi és mosolyogva jön ki utána a moziból vagy alszik egy jót a kanapén. Soha nem álmodtam ekkora hírnévről, és arról sem, hogy valaki a rajongóm lesz. Ha mégis van így valaki, nagyon köszönöm neki a támogatást és minden mást is. Aki pedig nem fogja kedvelni a személyemet, a játékomat, én nem fogom kényszeríteni hogy szeresse meg. Szerintem ez így korrekt.
- Annyira természetesen beszélsz, az ember el sem képzelné, hogy annak filmnek vagy a főszereplője ami elsöprő sikert aratott a fiatalok körében. Mit gondolsz mennyire gondolkodtatja el az embereket a film? Mennyi üzenetet tartogat nekik?- kérdezte komolyra fordítva a szót.
- Amikor először olvastam a forgatókönyvet, úgy éreztem még egyszer el kell olvasnom. Rögtön összeállt a fejemben egy teljes gondolat menet, ami szerint játszani szeretnék. A történet több szálból fonódik össze, és mindegyik szálat rendesen végig kell vinni, a színjátékkal is. Maga az alap ötlet, az hogy ráébresszük a fiatalokat arra, hogy az élet egy szempillantás alatt megváltozhat, a legváratlanabb időben is. Ha nem is teljesen, szinte végig a saját történetem lebegett a szemem előtt.- mondtam.
- El vagyok ájulva. Annyira művelt és természetes vagy. Komolyan hihetetlen, hogy te ugyanaz a lány vagy akit a vásznon láttam. Pontosabban nem is ez a fura, hiszen a filmben is annyira természetesnek látszol. Hanem az, hogy most itt ülsz és ugyanolyan nyugodtságot sugárzol, és békét. Árad belőled a szeretet.
- Hát, köszönöm.- mondtam szerényen.
- Tudod itt ebben a műsorban van egy fajta szokás!- kezdte és a nézőtér felmorajlott. - Minden műsor alkalmával meghívunk egy hírességet, hogy ő is kérdéseket tegyen fel neked. Elérkezett a pillanat, hogy üdvözöljük a kezdő riportert.- mondta és átinvitált egy másik kanapéra. A kanapéval szemben egy fehér függöny állt mozdulatlan. Hirtelen felfele kezdett húzódni. Egy lábra számítottam, majd fokozatosan előtűnő híresség arcára, ehelyett három tornacipő és két velúr bakancs bukkant ki a függöny mögül. Szakadt farmerok és öt ismerős arc.

- Úristen!- kaptam a szám elé, hogy elfojtsak egy kitörni kívánkozó sikolyt. A One Direction ült velem szemben.
- Szia Zozi!- köszönt kedvesen Liam.
- Sziasztok..!- hebegtem halkan.
- Csak nem bele trafáltunk a közepébe és egy óriási rajongóhoz van szerencsénk?- nevetett Michaela.
- De bizonyhogy!- szegtem le a fejemet elpirulva.
- Rajongóóó!- pattant fel Louis és nevetve megölelt. A többiek is hasonlóan tettek.
- El sem hiszem hogy itt vagytok! És én is. És találkozom veletek. Uramisten...- fújtam ki a levegőt.
- Csak hogy én is rajongjak egy picit. Imádtam a filmet! Elképesztő volt!- mondta bíztató mosollyal Niall.
- Mindannyian odáig vagyunk érte!- biztosított halkan Zayn, és kijelentését mély egyetértésben nyugtázták a többiek.
- Örülünk, hogy eljöttetek és ezek szerint, nem kis örömet okoztatok Zozinak.- mosolygott Michaela. - Kezdhetitek a könnyebbekkel!
- Oké, akkor én kérdezek először.- mondta izgatottan Harry, aki eddig csendben figyelte az eseményeket. - Azt láthattuk hogy rajongó vagy, de azt nem tudjuk kit szeretsz a legjobban! Rajta ki vele!- húzódott ördögi vigyorra arca.
- Ez is a könnyű kérdések közé tartozik?- kérdeztem megrökönyödve, mire a közönség halkan felnevetett. - Igazándiból nincs olyan akiért jobban rajonganék, mert mindegyikőtökben mást szeretek, és másképpen. Eldönthetetlen.
- A válasz...- csapkodta térdét Louis, Liam és Niall, dobpergést utánozva. - Helyes!- fejezte be Harry és Zayn kiabálva.
- Akkor most én jövök! Van állatod?- kérdezte Niall.
- Természetesen! Van otthon egy kutyusom. És itt Londonban nincs sajnos, mert egy lakásban élek, oda pedig nem lennék képes állatot bezárni.
- Teljessen igazad van!- bólogatott Zayn. - Mit tennél ha már csak egy heted lenne az életből?
- Húú, szerintem hazamennék a családomhoz és velük lennék. Együtt elmennék olyan helyekre, ahova már régóta vágyunk és csak együtt lennénk.
- Én tuti fociznék egy jót!- szólt közbe Louis. - És mit ennél most? Mert én nagyon éhes vagyok.
- Most mit ennék? Egy jó nagy adag gyümölcssaláta mindig jól esik!- nevettem.
- Fiúk! Nem akartok játszani valamit?- kérdezte Michaela kedvesen.
- Miiiit?- kérdezte Louis elhúzva az i betűt.
- Mondjuk olyat, hogy az nyer aki a legtöbb kérdésre tudja a választ Zoziról!- mosolygott a barna hajú műsorvezetnőhölgy. - Üljetek körbe és aki elront egy választ, az kiesik, aki pedig nyer az kap egy puszit e gyönyörű lánytól!- mutat rám, amire pír önti el arcom. Bólintok és a fiúk izgatottan ülnek körbe.
- Első kérdés tiéd Liam! Hol lakik jelenleg?
- Londonban!- kiálltja Liam, mintha időre menne a válaszolgatás. Bólintok, amit Lee egy apró örömtánccal nyugtáz.
- Niall, te következel!- mondta, mire a szőkeség összecsapta kezeit és összedörzsölte őket és farkasszemet nézett Michaelaval. - Hány éves?
- Természetesen 17!- bólintott Niall, amire elnevettem magam, hangosabban a kelleténél.
- Niall kiestél sajnos! Zozi már betöltötte a 19-et!- biggyesztette le a száját Michaela.
- Mi? Dehogy! Csak nézz rá! Ne öregítsd már, főleg ne élő adásban!- mutogatott rám Niall komolyan, amire tényleg nem tudtam abba hagyni a nevetést.
- Niall, én tényleg 19 éves vagyok!- mondtam egy nagy levegővel lenyugtatva magam.
- Nem hiszem el. De hát… Ó a francba!- mondta és kiült a körből, még mindig hitetlenkedő arccal.
- Louis! Olvasna vagy lovagolna inkább?- jött a következő kérdés.
- Lovagolna! Mindenki lovagolna!- jött a helytelen válasz. Pedig szeretek lovagolni.
- Lou te nem is tudsz lovagolni!- szólt be neki Zayn.
- Mert te tudsz!- grimaszolt vissza a kócos fiú.
- Louis, sajnos a te válaszod sem volt helyes! Zayn, most te jössz! Ez volt az első filmje?
- Ühüm!- bólogatott.
- Helyes! Harry, a te kérdésed pedig… Milyen állata van Zozinak, ha van egyáltalán?- kérdezte ravaszul Michaela.
- Van állata, még hozzá egy kutya.- mondta Hazza nyugodtan.
- A válaszod tökéletes. Az első körben Niall és Louis kiesett. Jöhet a következő kör. Liam, Zozi vegetáriánus?- nehéz kérdés.
- Szerintem igen! Árad róla az állatok iránti szeretet, szerintem képtelen lenne megenni őket!- nézett felém, mire nemmel intettem.
- Nem vagyok vegetáriánus, és bár tényleg imádom az állatokat, nem tudnék hús nélkül élni!- mondtam, amire leghervadt a mosoly az arcáról és kiült a körből.
- Harry! Számított arra, hogy híres lesz?
- Nem.- intett Hazza.
- Akkor Zayn, te következel! Te egy nehéz kérdést kapsz, olyat amit nem mondott el. Melyik színt választaná, a narancssárgát vagy a pirosat?
- Hú!- turt tökéletesen beállított hajába, ami ezután is tökéletesen állt. - Szerintem a pirosat. Olyan romantikus alkat, nem?- nézett a fiúkra, akik válvonogatással válaszoltak.
- Az vagyok, de a narancssárgát választanám. Nem szeretem a pirosat!- nevettem.
- De hát… Nem máár!- nevette ki magát.
- Úgytűnik Harry, te leszel a szerencsés nyertes! De előtte egy még nehezebb kérdésre kell válaszolnod!
- Vállalom!- mondta Harry, mintha egy élet- halál párbajt kéne vívnia, értem. Megmosolyogtatott.
- Szerinted Zozi hány gyermeknek szeretne életet adni?
- Soknak! 4-nek, körülbelül.
- Honnan tudtad?- pattantam fel.
- Tipp volt!- mondta pimaszul. Beletörődve bólintottam, majd lábujjhegyre állva arcára nyomtam egy puszit. Bőre selymes és puha volt. Jóleső mosoly húzódott arcára és tekintetünk egy pillanatra
összekapcsolódott. Mégis az a pillanat, olyan gyorsan elúszott, mint egy menekülő hal, a vízben.
- Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek és itt voltatok!- mondta Michaela Withe, majd kezet fogott mindegyikükkel, mi pedig egyesével hagytuk el a felvevő teret.
- Ez király volt!- pacsiztak egymással a srácok, és elindult ki- ki a maga öltözője felé.
- Zozi, nem jössz be egy kicsit? Beszélgessünk már!- hívott Liam, és hát egyszer élünk alapon rábólintottam ajánlatára.
- Megyek!- húztam széles vigyorra arcom, majd beléptem az öltözőjükbe, ami csak pár óráig volt az övék, mégis úgy nézett ki, mintha legalább három éve ott laknának.


Sziasztok!
Ismét hosszú kimaradás után, de megérkeztem. Sajnálom, de elég húzósra sikeredett az elmúlt időszakom, szóbelik és most a főpróbahét a színházban. A szóbelik jól mentek, az egyik olyan sikeres lett, hogy fel is vettek, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Remélem nektek is jól telt ez az elmúlt hét és kiélvezitek a holnap rövidségét.
Innentől a fiúk, vagy legalább is Harry minden részben megfordul és remélem elnyerte a tetszéseteket, ez a rész.
Köszönöm a közel 1200 oldalmegjelenítést, nagyon aranyosak vagytok!
Komizzatok, írjatok chat-be és legyetek jók!

Remélem nem okozok csalódást!

 Berry, xx