~ 10. Moment ~

Harry szemszöge

         Korán reggel a csengő egyenletes visító hangjára ébredtem. Ki a franc lehet ilyen korán? Órámra néztem, és bár korán egyáltalán nem volt, fájt hogy ki kell kelnem az ágyamból. Felvettem egy pólót és nagy nyögések és ásítozások közepette elhagytam a szobám. Hunyorogva nyitottam ki a bejárati ajtót, mert az illető mögül a napsütés égette szemem.
- Azt hittem, már be sem engedsz!- mondta Gemma hangján az illető. Szóval a nővérem jött zaklatni.
- Neked is jó reggelt!- mosolyogtam arcába és beengedtem.
- Ja, hogy aludtál? Bocsi!- húzta oldalra száját. - Fúj, Harry! Mi ez a szag? Mikor szellőztettél legutoljára? És az a boros üveg? Tegnap buli volt és nem hívtál meg?? Kössz öcsi, tényleg!- vágta be a durcát.
- Gemm! Állj már le! Tegnap itt voltak a fiúk, beszélgettünk és iszogattunk, ennyi. Nem buli volt! Buli? Jaj, hagyj már! Elegem van a bulikból.- vetettem le magamat mellé, a kanapéra.
- Oké, oké!- mosolygott.
- Mi újság veled? Mi járatban a büdös öcsédnél?- kérdeztem kuncogva.
- Azért jöttem, hogy kiszellőztessek a büdös öcsémnél!- csapott térdemre és az ablakhoz sétált. Kitárta és beáramlott a friss tavasz végi, virág illattal átitatott levegő. A függönyök fellibbentek, Gemma tincseibe is bele kapott a szél.
- Te, Gemma!- kezdtem, amire felém fordult. - Neked miért lila a hajad?- kérdeztem, a legértelmesebb fejet vágva.
- Te, Harry! Muszáj mindenbe belekötnöd?- húzta fel szemöldökét, de szája körül ott bujkált egy óriási vigyor. - Meguntam a kéket. De lehet hogy, holnap mégis visszamegyek és kérek egy kis kéket az aljára. Szerinted?
- Öhm, nem tudom. Nekem ez jobban tetszik!- mondtam és elmenekültem Gemmától, öltözni. Hosszas válogatás után egy fehér pólót vettem át, és egy melegítőt. A hajammal is megpróbáltam kezdeni valamit, nagyon kis sikerrel. Ugyanúgy szerte ágazott, mint mikor felkeltem. A tükörből egy álmos, ébren álmodozó, nyúzott srác nézett vissza. Tegnap óta most először jutott eszembe a barna szem pár. Nem is tudom, mi ütött belém tegnap. Majdnem megcsókoltam! Bár nem ellenkezett, nem is szabadott volna, még csak gondolni se rá. Annyi barátságomat tettem tönkre mohóságommal, ezt nem szabad. Bár több mint barátság, nem tehetem meg vele ezt.
  Nem tudom, mi van velem, amikor Ő is ott van. Teljesen elvesztem a fejem, kiesik a kezemből az irányítás és nem tudok parancsolni a fantáziámnak. Legszívesebben mindig ölelném és csókolnám, csakhogy biztosan tudjam, teljes egésze az enyém. De tudom, hogy Ő barát. A legjobbak közül. Nem tehetem sem vele, sem magammal.
Unott fejjel baktattam vissza a nővéremhez, aki épp a konyhában sürgölődött.
- Jöhet rántotta és Gemma híres fahéjas kakaója?- kacsintott.
- Mindig!- nyaltam meg a szám, amikor Gemm lerakott elém egy nagy tál gőzölgő tojást és mellé egy nagy, hóemberes bögrében a barna, fahéj illatot árasztó csodát.
- Szakítottam Oliverrel!- bökte ki a nagy csendbe.
- Mi?- kérdeztem tele szájjal, fittyet hányva az illedelmességre. - De hát, hogy és mikor? Ó, megölöm azt a görényt, ha bármi rosszat csinált!- csaptam az asztalra indulatosan.
- Nem, Harry, nem csinált semmit. Egyszerűen már nem szerettem, és képtelen voltam becsapni. Így kellett lennie!- mondta halkan és a távolba meredt. Tudom milyen érzés. Szörnyű. De Olivernek is jobb, hogy megtudta időben az igazságot.
- Sajnálom!- fogtam meg a kezét. Bólintott, de szemébe könnyek gyűltek. Olyan szép volt. Fáj, hogy így látom, mégis szép volt.
- Én is.- nyelte vissza könnyeit és mosolyt erőltetett az arcára. - Mesélj öcskös, mizu veled? Csajok? He?- váltott témát.
- Ne már Gemma! Mindig ezzel jössz... Annyiszor elmondtam már, hogy ha valami alakul akkor szólok, de nem foglak minden nagyobb szív dobbanásomnál riadóztatni!- sóhajtottam szemforgatva.
- Tudom, tudom! De csak van valaki. Nehogy azt hidd, hogy nem látom! Süt a szemedből!!- mutogatott nevetve a szememre, hogy majdnem kiszúrta őket.
- Jó, igen, lehet, hogy bejön valaki, na és?!
- Na és???? Igenis nagy dolog! Avass be mindenbe! Aranyos? Kedves? Szép? Vicces?...- kapott az alkalmon és az összes jó tulajdonságot a világon, felsorolta.
- Az!- húztam el a szám. - Gyönyörű barba haja és barna szeme van. Mindig vidám, és sokat nevet, ami megnevettet engem is. Tudod ki ő!- emeltem rá szemeimet. Gemma zöldjei kikerekedtek.
- Ismerem?- képedt el
- Személyesen nyilván nem. Emlékszel arra a lányra, akivel a Remember to yesterday?-ben voltunk?!
- Hát persze. Hogyne emlékeznék!- mondta sejtelmes hangon. - Igazad van, gyönyörű lány. Mindenben igazad van Hazz. De hol itt a baj? Nem úgy van, hogy nincs barátja?
- Gemmz, nem így megy ez!- kezdtem és elmondtam neki a történetet elejétől a végéig. Hogy elmentem hozzá, hogy nála aludtam, hogy tegnap itt volt, sőt a majdnemcsókot sem hagytam ki, pedig Gemmának ahhoz semmi köze.
- Ez így tényleg más...- húzta el száját. - Tanácstalan vagyok, öcsi! Nagyon furcsa helyzet elé kerültél, de én a helyedben tennék egy próbát. Hátha! És ha rosszul sül el?... Arra nincs esély! De most mennem kell! Vár a munka!- kacsintott és felkapta táskáját.
- Köszi, hogy kiszellőztettél!- nevettem, majd magamhoz öleltem a nővéremet. - Köszönök mindent, Gemmz!
- Szerezlek Hazz!- nyomott puszit arcomra, majd kiviharzott az ajtón.
   Elhatároztam megfogadom Gemm szavát, és teszek egy próbát. A fürdőben vettem egy gyors zuhanyt és fogat mostam. Felvettem egy egyszerű pólót, hozzá fekete farmer és bakancs. Fejemre kivételesen sapkát húztam, és minden lehető imával könyörögtem az égieknek, miszerint, csak most ne találkozzak rajongóval. Biztonságosan elhagytam a házat és rögtön autóba ültem. Nem lakott messze tőlem, így pár perc kocsikázás után le is parkoltam a nagy társas ház előtt. A motort leállítottam és a csendes magányba burkolózva gondoltam át, miért is vagyok itt és mit is akarok mondani. A fejemben számtalan átlátszó csajozós szöveg megfordult, de tudtam ide más kell. Ez nem az a helyzet. Halkan csúsztam le az ülésről a betonra, majd bezártam az autót. Megigazítottam a ruhám, ráztam egyet a sapka alól kandikáló tincseken. A házba a bejárás jelenleg egyszerű volt, mert a kapu teljesen nyitva állt. Fellépdeltem a negyedik emeletre, megköszörültem a torkom és nagy levegőt vettem. Csengettem…

Sziasztok!

Meg is érkezett az újabb fejezet, bár egy kicsit szokatlan időben! Azért hoztam most, mert szombaton, következik a NAGY FORDULAT!!

Emlékeztek? Az volt a bevezető szöveg, hogy lesz 10 fejezet, ami után egy átkötő fejezet, amiben azt írom le, amiről más blogok szólnak. De ezt bővebben kifejtem szombaton!

Legyetek jók és érezzétek a hosszúhétvégét, és tartsatok ki évvégéig, már nincs sok!

És így a végére, de nem utolsó sorban, sőt! AZ OLDAL ÁTLÉPTE A 2000 OLDALMEGJELNÍTÉST, AMIÉRT ELMONDHATATLANUL ÉS LEÍRHATATLANUL HÁLÁS VAGYOK!!! NAGYON KÖSZÖNÖÖÖÖÖM, IMÁDLAK TITEKET!

Remélem nem okozok csalódást!

Bezz, xx

~ 9. Moment ~

Épp az ebédemhez szeleteltem a zöldségeket, amikor a telefonom egy pityenéssel jelezte sms-em.

A srácokkal azt beszéljük, milyen jó lenne újra látni. Nincs kedved ma este egy kis bulira nálam? 

Harry

Megmosolyogtatott ez az apró üzenet, és egy gyors kéz mosás után visszapötyögtem a választ: 

Nagyon szívesen megyek :) 6 körül jó? És vigyek valami kaját vagy piát? 

Z xx

   Elraktam a telefonom és befejeztem az ebéd készítést. Egy jó véres nyomozós sorozat epizódja alatt el is fogyasztottam, és máris készülődni kezdtem. Harry arra kért hogy valami süteménnyel lepjem meg őket, úgyhogy kezdődhetett elölről a sütés- főzés. Bekapcsoltam egy inspiráló zenét és lapozgatni kezdtem a szakácskönyvet. Elhaladtam a muffinok mellett, mert úgy gondoltam, abban nincs semmi új. Egy régen bevált sajtos pogácsa recept viszont teljesen jónak ígérkezett, úgyhogy neki láttam. Lisztet, tojást kevertem össze, mellé sajtot, sót hintettem. Kis pogácsákat formáltam, és semmi perc alatt a

sütőben kötöttek ki a kis tészták. Amíg az első adag sült egy édes süti után néztem, és meg is találtam a tökéletest. Egy viszonylag egyszerű, könnyű tésztában csoki és keksz darabok. Mennyeinek nézett ki, úgyhogy rögtön neki láttam. A pogácsákat dobozba raktam, és csokit, kekszet daraboltam. Rászórtam a még híg masszára és egy nagy sóhajjal löktem be a sütőbe. 

     Közel három órámba telt elkészíteni ezeket, úgyhogy akár már készülődhettem is. A fürdőbe sétáltam, megszabadultam lisztes ruháimtól és beálltam a zuhany alá. A hajam kiengedve tapadt a hátamhoz, amint átjárta a víz. A meleg cseppek jólesően szántották bőrömet, míg a tusfürdő simasága begyógyította az általuk hagyott sebeket. Hagytam magam egy kicsit, hogy élvezzem a vizet és a meleget, és csak akkor szántam el magam arra hogy kilépjek, amikor végleg eláztattam magam. Magamra tekertem egy törölközőt és dideregve siettem a szekrényemhez. Idegesen próbáltam minél hamarabb ruhát találni magamnak, elég kis sikerrel. 

Tudtam hogy inkább beszélgetősebb estére számíthatok, minthogy tizenegykor úgy döntünk hogy felkerekedünk és elcaplatunk egy királyi szórakozó helyre. Farmert vettem ki és pólót, hozzá tornacipőt. Egy fekete szett után magamra vettem a pólót, a nadrágot és halkan dúdolva indultam hajat csinálni. Feszes kontyba fogtam össze, majd egy napszemüveget húztam a fejemre. A tükörből egy izgatott csajszi kacsintott vissza. 

   Összeszedtem a sütiket és magamra aggatva a szatyrokat indultam útnak. Lebattyogtam a kocsihoz, a csomagtartóba beraktam a dolgaimat, és már éppen beszállni készültem, amikor egy halk hang szólalt a hátam mögött:

- Nem szólok senkinek!- ijedtemben összerezzentem és hátra fordultam. Egy szőkehajú lány állt mögöttem. Öltözéke átlagos volt. Tornacipőt, farmert és pulcsit viselt, haja lengén omlott vállára.
- Nem szólok senkinek, hogy itt laksz, ígérem!- mondta még mindig halkan. - De muszáj volt megtalálnom téged. Amikor megláttam egy új arcot a plakátokon, rögtön elöntött a vágy én is oda akarok kerülni. Segíteni szeretnék a családomnak. Csak azért szeretném ezt. Nem lennék nagyravágyó, ha tudnám másképp is tudnék annyi pénzt keresni, amennyi elég ahhoz, hogy eltarthassam a családom. De tudom, hogy ez az egyetlen mód arra, hogy csak úgy tudom megkeresni a pénzt, hogy híres leszek. És még a munkámat is élvezni fogom. Csak egy tanácsot szerettem volna kérni tőled, hogy hogyan válthatnám valóra a saját álmom?
- Édesem!- sóhajtottam, és magamhoz szorítottam. Teste remegett, és úgy szorított, mintha az élete függne tőlem. - Figyelj rám, most nagyon! Nekem is hasonló volt a célom. Nagyon sokat küzdöttem, sokszor elfáradtam. De nem adtam fel. Én is olyan voltam, mint te. Tudatlan, de mindent tudni akaró. Csak annyi a tanácsom, hogy ne add fel és tarts ki örökké. Jöhet bármi, te állj szilárdan, és ne hagyd hogy egy apró hullám feldöntse az óriási erődöd!-  szavaim értő fülekre találtak, és láttam, ahogy remény csillan szemeiben. Megértette amit mondtam.
- Köszönöm!- súgta, majd egy könnycsepp gördült le arcán. Mosolygott, ahogy én is. Utoljára megölelgetem, és elkértem a telefonszámát. Elővette rozoga készülékét, és elmotyogta a számot.
- Megígérem fölhívlak, de most mennem kell. Ne feledd amit mondtam!- mosolyogtam rá egy utolsót bíztatásképp. Beültem a kocsiba és a hideg kirázott az érzéstől, ami átfutott rajtam. A kislány, a magabiztosságával, a törékenységével és a lényével is a kiskori énemre. Hittem neki. Mindenben. Tudtam, hogy figyel szavaimra és betartja őket. Muszáj szereznem neki egy állást. Azonnal kattogni kezdett az agyam, milyen munka lehet alkalmas számára. Ösztönösen kanyarodtam az utakon, és próbáltam nem a lányra koncentrálni.
Harry háza a külváros nyugodtabb negyedében helyezkedett el. A nap már alacsonyan járt, de még így is kivehető volt a vidám környék összes háza. Leparkoltam a kocsi bejárón és táskáimmal megrakva csöngettem. Halk hang majd a kapu kinyílt, utat engedve a ház felé. Köves út vezetett a bejárati ajtóig. Az út mellett élénk színű virágok zárták kelyheiket, a fű már nedvesedett az esti harmattól. Nehézkesen nyitottam ki az ajtót, ami mögött ismert környezet rejtőzött. Voltam már Harrynél, most mégis más volt a ház. Sokan voltak benne, zajosak voltak. Élettel töltötték meg.
- Sziasztok!- kiáltottam, miközben megszabadultam a terheimtől és cipőmtől.
- Jéé, azt hittük már sosem érsz ide! Szia!- hallottam Louis hangját, majd kezeit körém fonta. Megpuszilt és mosolyogva intett.
- Helló!- puszilt meg Zayn is, és hasonló képpen tett Liam és Niall.
- Üdv nálam!- ölelt át Harry, és csendben, csak hogy én hallhassam: - Újra Fée!- majd két puszit hintett arcomra. Hangja megbabonázott, közelsége vadított.
- Látom jó sok mindent hoztál!- hallottam meg Niall hangját a konyhából. Körbenéztem és a szatyraimnak csak hűlt helyét találtam.
- Niall, nem illik mások cuccában kotorászni!- csaptam kezére, amire ő nevetve odébb lépett. - Harry kapatok két tálat?
- Persze!- mondta és a szekrényből két fém edényt szedett ki. Tele raktam őket az általam hozott finomságokkal, végezetül egy üveg bor is előkerült.
- Hú, pont most akartam kérdezni, hogy nincs-e valami pia, de akkor koccintsunk!- kapott elő poharakat a szekrényből Liam.
- Te sütötted ezeket?- bökött a sütik felé Louis.
- Nem, a kutyám!- mosolyogtam rá.
- Nincs is kutyád!- hangzott Zayn jogos megállapítása.
- Idióta!- bontotta ki Liam a bort, majd töltött a poharakba.
- Én sütöttem!- nevettem, majd felvettem egy poharat. A fiúk is egy- egy pohárral álltak körbe.
- Koccintsunk Zozira, mert megérkezett!- harsogta Niall, és összeütötte poharainkat. Végig koccintottam a társaságot, majd leültem az asztalhoz.
- Mi újság veled mostanság?- hangzott Zayn hangja.
- Megvagyok. Sokat járok erre- arra interjúk, rajongók, ilyesmik. Veletek? Mikor indultok turnéra?
- Pontosan 4 nap múlva!- mondta izgatottan Niall. - Amúgy én jól vagyok, és nagyon finom sütit csináltál, mennyei!- bólogatott a szöszi, én pedig csak egy mosollyal köszöntem meg a bókot.
- Megvagyunk. Nagyon húzós most, de túléljük!- mondta Liam, örök nyugodtsággal hangjában.
- Persze! És amúgy is, nem túlélni kell, hanem megélni!- néztem végig bíztatóan a csapaton.
- Milyen igaz!- mélázott el Louis, amire csak hangosan felnevettem.
- Mit tervezünk ma estére?- szólalt meg Harry, most először.
- Én 10 körül elmegyek!- mondta Zayn.
- Ne már tesó! Ahj.- nyafogott Louis és Niall.
- Srácok még itt vagyok! Majd akkor sírjatok ha elmegyek, okés?- mosolygott féloldalasan Zayn.
- Többiek? Mert én nem terveztem semmit, csak hogy ülünk meg beszélgetünk.
- Szerintem mi is ennyit terveztünk, nem?- pillantottam körbe, amit mindenki bólogatva nyugtázott.
- És milyenek a rajongóid?- kérdezte hirtelen Harry. Egyből a szőke lány ugrott be a parkolóban, de úgy döntöttem, ő maradjon az én ügyem.
- Hihetetlenül aranyosak! Mindig írnak twitteren, és integetnek amikor nyilvánosan vagyok. Odajönnek hozzám, megölelnek és fényképet kérnek. Olyan hihetetlenek. Hogy így szeretnek. Apró ajándékokat küldenek és mindig tudják mikor van szükségem rájuk.- mondtam könnyes szemmel. Visszanyeltem a kitörni kívánkozó zuhatagot és egy mosollyal emeltem fel a fejem.
- Tényleg olyan kis aranyosak tudnak lenni!- mosolygott Niall.
- Vigyázz, mert a hölgy félre érti!- bökött felém Lou, amire csak egy nagyot csaptam hátára.
- Hölgy, mi?!- nevettem rá.
- Mégsem mondhatom, hogy úr. Megkértél, hogy senkinek ne mondjam el. Hogy maradjon a kettőnk titka!- mentegetőzött nevetését visszatartva a kócos srác.
- Igaz, igaz. Persze!- bólogattam, komolyságot színlelve. A többiek értetlenül szemlélték a furcsa jelenetet, amit nem csodálok. Végül én voltam az első aki, hangos nevetésben tört ki, amit a többiek követtek.
- Amúgy múltkor eszembe jutott egy kérdés, amit nem tettünk fel a showban!- kapta fel fejét Niall.
- Hát halljuk!- mondtam, és kortyoltam a boromból.
- Van barátod?- mosolygott.
- Nincs!- mosolyogtam vissza, hasonlóan idiótán.
- Nem hiszem!- nyögött Liam.
- Miért?- kérdeztem.
- Lehetetlen, hogy nincs pasid. Komolyan. Ugyanúgy lehetetlen, mint ahogy Hazzának sincs csaja... Azt sem értem!- ingatta fejét Zayn.
- Niallnak sincs... Tudtommal!- kerestem a szőke tekintetét, de minden szem kontaktust került.
- Én ebben nem lennék olyan biztos!- kotyogott közbe Harry.
 

◆◆◆

- Megyek srácok, későre jár már!- szedtem össze a dobozaimat és vettem fel a cipőmet.
- Jó volt látni!- pattant fel Louis és jól megszorongatott.
- Téged is!- mondtam és puszit nyomtam enyhén borostás arcára.
- Aztán legyél jó nagylány!- ölelt át Niall. Megpusziltam és mosolyogva a lelkére kötöttem: úgy lesz.
- Vigyázz magadra, rendben?!- mondta apáskodva Liam, és átölelt. Bólintottam és Harryhez fordultam.
- Kikísérlek!- lengette meg előttem kulcsát, majd az ajtó felé indult. Kinyitotta előttem és maga elé engedett. Visszaintegettem egy pillanatra az ott maradt három fiúnak, majd elindultam a sötétbe burkolózott úton.
- Köszönöm a meghívást, nagyon jól éreztem magam!- mondtam bizonytalanul. A gyomrom megremegett tekintetétől, amely perzselve futott végig arcomon.
- Ugyan már!- húzott magához. Másfél fejjel magasabb volt nálam, így jócskán elvesztem karjaiban. Ölelése melegítő nyugalmat és biztonságot sugárzott. - Én köszönöm, hogy eljöttél!- emelte fel mutató ujjával állam. Arcaink alig pár milliméterre voltak egymástól. Leheletét éreztem minden porcikámon, s mind egy újabb és újabb érintésért sikoltozott. Ajkai a késő éjszakai sötétben is vörösen, hívogatón csillogtak. Elmosolyodott, a nevető ráncok előhozták az imádott gödröcskéket.

- Nem fázol?- kérdezte halkan.
- De, nagyon!- sütöttem le a szemem. Arca aggódást sugárzott. A homlokomra nyomta ajkait és érzéki csókot hagyott ott.
Utoljára megölelt és elengedett.
- Harry?- mondtam halkan.
- Fée?
- Nem tudok elég hálás lenni!- suttogtam, majd elhajtottam a sötét éjszakába.


Sziasztok!
Ismét sok késéssel, de megérkeztem. Nem igazán voltam gép közelben, azért maradtak el így a részek, de mostmár nagyon igyekszem. Még egy rész lesz, ami után egy átkötő rész következik és végül az, ami miatt elindítottam ezt a blogot! De mindenről részletesen beszámolok, ha itt az ideje!
Hihetetlenül hálás vagyok az 1850 megtekintésért, és Petrának a kommentért, nagyon jól esett!
Kitartás a sulihoz, legyetek jók!

Remélem nem okozok csalódást!

Berry, xx

~ 8. Moment ~

Reggeli rituálémat a csengő éles hangja szakította meg. Lassan sétáltam az ajtó felé, és mosolyogva kinyitottam.
- Szia!- Dasie állt ott, úgy, mintha le sem feküdt volna. Arca sima volt, mégis fáradt. Haja egyenes tincsekben omlott vállára. Gyönyörű volt. Sokszor mondom neki, de csak néha látom a szemében, hogy elhiszi. Pedig az. Gyönyörű.
- Gyere!- intettem be, és vissza sétáltam a konyhába egy adag kávé elkészítése erejéig.
- Hogy hogy ilyen korán?- néztem szemeibe.
- Ma nem megyek be, és részben emiatt is jöttem!- mondta. Mosolygott, de hangja komoly volt. Letettem elé a megízesített kávét, majd fogtam a magamét és átsétáltunk a nappaliba.
- Hát akkor hadd halljuk!- mondtam.
- Szóval, ott hagyom a sulit!-emelte rám tekintetét.
- Mi?- erre nem számítottam. - De Das, az az életed! Nem hagyhatod ott. Úristen. És mihez kezdesz a suli helyett?- fújtam ki a levegőt.
- Nyugi, ne aggódj értem, már mindent kiterveltem. Mivel a tanári fizetés nem nagy, de ennek így is nagyon kicsi részét éltem fel, ami azt jelenti hogy összegyűlt egy nagyobb összeg. Szeretnék nyitni egy éttermet, ebből az összegből. És nem hagynám abba a tanítást soha! A suliból nem véglegesen megyek el, ott maradok fél állásban, de valahogy muszáj összeegyeztetnem azt a két dolgot, ami érdekel!- mondta és arca bűn bánást sugárzott.
- Dasie, biztos ez? Mármint tényleg ezt szeretnéd? Nem csak apukád miatt?- tudni akartam hogy, tényleg ez-e a szíve vágya.
- Tényleg! Én ezt szeretném csinálni! Ezt a két dolgot. Emlékszel? Mindig azt mondod legyek önmagam és járjam a saját utam. Azt hogy éljek úgy, hogy büszke legyek magamra. Épp ezt teszem!- mosolyodott el és magához húzott. Szorított, mintha az élete függne tőlem, pedig semmi sem függött. Na jó. Valami biztos! Hiszen legjobb barátnők vagyunk, vagy mi?! Átkaroltam és halkan megszólaltam:
- Csak azt szeretném, ha minden rendben lenne veled. Nem akarom, hogy az én életem befolyással legyen a tiédre. Tegnap, amikor kijöttem egy boltból, egy csapat várt rám. Mindenki aláírást és fotót szeretett volna. Egyre többen és többen lettek. Mindenki a nevemet skandálta, sikítoztak és volt aki sírt. Annyira új ez nekem, hogy képtelen voltam úgy viselkedni, ahogy azt a helyzet elvárta volna. Sokan voltak, én pedig azt mondtam a testőrömnek, hogy nem kell mindenhova elkísérni. Azzal nyugtattam hogy még nem vagyok annyira ismert. Ennek ellenére fotósok is gyűltek körém, és amikor elfogyott a tömeg, kérdésekkel és vakukkal bombáztak. Alig jutottam el a kocsimig, és onnan haza. Egyszóval, nem szeretném, ha azt hinnéd az neked való, és csalódnod kell.- néztem rá, s remélem megérti miről is beszélek.
- Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy számodra volt rossz döntés ez az egész?- vont kérdőre félelemtől csillogó szemmel.
- Nem, dehogy! Csak új még, és szoknom kell, ennyi!- kacsintottam rá és nevettem. Újra együtt nevettünk. Csilingelt hangja az üres lakásban, és az unalmas kedd reggelemet is csodássá tette.
- Nos, csak muszáj volt valakinek elmondanom, úgyhogy ennyi lett volna.
- Okés! Figyelj, én támogatlak, legyen akármi is. És egyet jegyezz meg, ha segítség kell, legyen az anyagi, lelki, fizikai, itt vagyok. Nálam te leszel mindig az első, úgyhogy nagyon kérlek, akármi van szólj!- kértem, ő pedig mosolyogva bólintott. Ismét láttam a könnyeket összegyűlni a szemében, de lenyelte őket. Akárhányszor ilyen mély és lelki beszélgetést folytatunk, valamelyikünk mindig sír. Ez már megszokott. De általában együtt sírunk. Ez olyan barátnős dolog. Most viszont valószínű nem akarta a sírásra fordítani az időnket, mert megszólalt. Hangja eleinte bizonytalan volt, de egyre stabilabbá vált:
- Szóval, az a helyzet, hogy már nézelődtem üzlethelyiség ügyben, és találtam is pár helyet, szóval ha majd ráérsz, elmehetnénk megnézni!- mondta.
- Ma?- nevettem fel. - Ma semmi dolgom, Julia szabadságot adott!
- Hát akkor munkára!- csapott meg a combomon, én pedig nevetve szedelőzködni kezdtem. Elszaladtam a fürdőszobába, megfésülködtem, arcot és fogat mostam, és eszeveszett gyorsan választottam ki a ruháimat. Izgatott lettem, hogy valami olyasminek leszek része aminek eddig nem. Az, hogy Dasie éttermet nyit, nagyon jó. Bár a tanítás a mindene, istenien főz és olyan újításai vannak, hogy a gondolatára is megkordul a gyomrom. A lehető leggyorsabban készültem el, és már futottam is hozzá. A nagy sietségben Dasie karjai között kötöttem ki, ugyanis a lábaim alól kicsúszott a szőnyeg.
- Óvatosabban!- próbált komolyan rám szólni, de arcát eltorzította a kitörni kívánkozó nevetés. Két másodpercig tartott karjaiban, majd elengedett és én belé karoltam. Egymagasak voltunk világ életünkben, úgy hogy ez sosem okozott gondot. Lesiettünk és rögtön autóba pattantunk. Felhangosítottam a rádiót amire mindketten dúdolni, majd énekelni kezdtük az aktuális dalt.
    Újabb emlékek törtek felszínre. Amikor Dasie és én vásárolunk. Mindig a végéről kezdjük, soha nem szépen sorban megyünk a polcok között. Általában a kocsit közösen toljuk magunk előtt, és elmegyünk a bolt hátsó részlegébe. Majd onnan előre. Nem egyszer volt már olyan, hogy hangosságunk miatt, csak bizonyos időtartamot tölthettünk a boltban. Énekeltünk és hangosan nevettünk. Jól éreztük magunkat. Dasiehez nem kötnek szomorú dolgok, csak néhány és azok is ugyanolyanok. Annyiszor kellett elválnunk életemben, hogy elmondhatatlan. Das hamarabb költözött Londonba, mint én, így azt az időt is külön töltöttük. Annyi elbúcsúzás a világon nincs, amennyit mi végig csináltunk, mégis ezek eltörpülnek a csodás emlékek hada mellett. A nevetéseink, a bohóckodások és a féktelen jókedv. Csak ezek vagyunk mi. Ábrándozásomból Dasie hangja zökkentett ki:
- Szivi, zöld van, mehetsz!- bökött meg.
- Persze!- bólintottam és rányomtam a gázra. - És itt merre?
- Jobbra be a kis utcába, és azt hiszem a harmadik vagy a negyedik ház! Az a sárga ott!- mutatott előre én pedig oda kormányoztam az autót.
- Ez?- mutattam egy megviselt sárga épületre. Egy emelete volt, ablakai besötétítve néztek ránk. Inkább félelmetes volt, mint barátságos vagy hívogató.
- Ühüm! Azt mondta a néni hogy ő ma itt lesz, úgyhogy csengessünk nyugodtan!- mosolygott Das.
- Itt van csengő?- nevettem fel kínosan, és bár maró irónia volt a hangomban, igazam lett. Sehol egy csengő.
- Akkor menjünk be!- mindig is kalandvágyó volt. Kezével meglökte az alacsony kert kaput, amely nyikorogva adott utat. A rozsdás ajtó mögött köves út vezetett a bejáratig. Az út mentén valaha nagyon szép virágok nyílhattak, de mára már csak a gaz és a gyomnövények tenyészhelye volt. A bejáratiajtó is nyitva állt, és Dasie kopogás nélkül benyitott. A ház üres volt, poros és elhagyatott. Pókhálók díszítették a plafont, de néhol akár a földig is elértek. A mennyezeten penész látszódott, és szinte tapintható volt az állott bűz és doh keverékének szaga.
- Das!- suttogtam. - Szerintem nem ez az ideális hely egy étteremhez...
- Valahogy nekem is ez az érzésem, menjünk gyorsan mielőtt a néninek feltűnik, hogy itt vagyunk!- mondta és sebes mozdulatokkal indult az ajtó felé. Szorosan mögötte mentem, behajtottam magam mögött az ajtót és szinte futottunk az autóig. Bepattantunk és a gázra taposva hagytuk el a kísértetházat.
- Pedig a néni kedves volt!- húzta el a száját barátnőm.
- Elhiszem, talán nem mérte fel a dolgot. Nyugi, érzem a következő jó lesz!- mosolyodtam rá és a kijelölt célhoz hajtottam.
    Egy nagy fehér ház előtt álltunk meg. Ajtaja nagy, vésett fa ajtó volt. Csengettünk, majd egy középkorú nő jelent meg az ajtóban.
- Üdv lányok! Gyertek beljebb!- invitált. A ház egy szintes volt, csak egy padlás tér volt fölötte. Barna parketta borította a padlót és a falak is fával voltak beborítva. Dasie a kezemet fogva próbált betelni a látvánnyal, sikertelenül...
Csodás nagy ablakok néztek a még megműveletlen kertre. Maga a ház óriási volt, étteremnek mégis barátságos nagyságú. A nagy épületrésztől leválaszta volt egy kisebb, pont konyhának megfelelő.

- Ezt szeretném!- sóhajtott Dasie.  A hölgy aki körbe vezetett minket elégedett arccal nyugtázta reagálásunkat a házat illetőleg. Csodás kis terasz nyílt a kert felé, ami egy kertiparty ideális helyszíne is lehet, akár. Mindig is vizuális természet voltam, ezért szemem előtt rögtön megjelent az étterem. Asztalokon kicai fehér terítő, nyugodt és vidám hangulat, sehol egy goromba vagy ideges ember. Ez a hely egy jó randi hely lesz, már érzem. Pontosan ilyen helyre vágynék, az első randimon.

- Ezt megszeretném vásárolni!- mondta öntudatosan Das.  A hölgy bólintott és intett, hogy kövessük.

◆◆◆

     

- Köszönöm, hogy eljöttél, sokat jelentett!- mondta Dasie.

- Ez csak természetes! De most menj, mert mindketten itt alszunk el. Legyél jó, és majd beszélünk, rendben?- utasítottam, mint egy anyuka.

- Igenis kapitány!- nevetett és puszit nyomott arcomra. Kiszállt az autóból és elnyelte az éj sötétje.

  Haza hajtottam, és fáradtan vonszoltam fel magam a lépcsőn. Lepakoltam a cuccaimat a konyhában, és egyenesen a szobám felé indultam. Átöltöztem pizsamába, és kimerülten dőltem ágyba.

Hagytam hogy szemeimet álom súlytsa és ragadjon magával egy másik világban.

Sziasztok!
Íme következő fejezet! Kicsit rövidre sikerüt, de úgy gondolom ez most pont így jó.
Nagyon köszönöm az 5 feliratkozót, és az 1550 oldalmegjelnítést, nagyon jól esik. Még jobban esne egy pár komment, de nem leszek telhetetlen!
Lassan eljön az általam nagyon várt fordulat, amit az ismertetőben említettem, még a blog elején.
Kitartás, már csak pár hét és vége a sulinak!!

Remélem nem okozok csalódást!

Bezz, xx