2014. május 22., csütörtök

~ 12. Moment ~



- Lányok!- kiáltottam ki a terasz ajtón. - Sam! Gyertek teríteni kérlek! Mire kimondtam három barna lobonc surrant be mellettem az ajtón.
- Anyu, mi lesz az ebéd?- nyalta meg száját Mia.
- Húsleves és milánói.- mosolyogtam.
- Jupiiiii!- kiáltotta Rosie és koszos kezét nadrágjába törölte.
- Menjetek kezet mosni, kérlek!- szóltam rájuk, amire a két lány eltűnt a fürdőszobában. Sam akkor kanyarodott ki onnan.
- Milyen volt a délelőttöd, kicsim?- simogattam meg feje búbját.
- Jó volt! Olvastam. Anyu, te tudtad, hogy Holden (Holden Caufiled- J. D. Salinger: Zabhegyező- szerk. megj.) nagyon hasonlít rám?- nézett rám igéző szemeivel.
- Tényleg sok közös van bennetek!- bólogattam egyetértőn. Most belegondolva, Holden ugyanúgy keresi a helyét mint Sam. Bár a regény hős idősebb Samnél, annyi gondolatuk ugyanaz. Nagyon érdekes.
- Anyu, nézd!- Rose egy csokor százszorszépet tartott kis kezei között. - Neked szedtem!- ölelte át
csípőm.

- Köszönöm, beleteszem egy vázába, rendben? És odarakjuk az asztalra!- indultam a konyha felé.
- Apáék mikor jönnek?- tudakolta Mia, szalvétákat hajtogatva.
- Akkor hívott, amikor elindultak, úgyhogy lassan ideérnek! Sam, hoznál egy merőkanalat?- néztem rá, majd bólintott és a konyhába ment.
- Mit csinálunk délután?- kérdezte Rose.
- Még nem tudom! Mit szeretnétek csinálni?- néztem rájuk.
- Vidámpark!- kiáltotta Mia.
- Menjünk állatkertbe!- Rosie vágya ez volt.
- Anyuu! Könyvesbolt!!- nézett rám boci szemekkel Samuel.
- Mi lenne ha itthon lennénk és aludnánk?- hallottam meg a hátam mögül azt a hangot, amelyet a legnagyobb hangzavarban is kristály tisztán hallanék.
- Apuuuu!- futott oda hozzá a két lány és átölelték a derekát. Harry lehajolt hozzájuk és mindegyikük fejére egy-egy puszit nyomott. Samuel is megölelte apját, miközben a bátyja cammogott be az ajtón.
- Kicsim!- öleltem át a fölém magasló kisfiamat. - Milyen volt az edzés?
- Jó. Csak elfáradtam!- biccentett egy szék felé, mire elengedtem.
- Szia drágám!- ölelt át Harry és piros ajkait az enyémre nyomta. Szolíd csók volt, mégis indulattal és érzelmekkel teli. Csókjai máig is hevítenek és elborítják az agyam. Elváltak ajkaink, majd egy utolsó puszit nyomott homlokomra, és eltűnt a szobánkban.
- Damien, szedhetek levest?- kérdeztem, amire ő csak egy nagyot bólintott. A többiek is türelmetlenül várták a sorukat, és Harry is megérkezett az asztalhoz.
- De szép virágok! Ki szedte őket?- nézett körbe.
- Rosie! De apu, az hogy lehet hogy van amelyik rózsaszín, de van ami fehér, és a közepe mégis mindegyiknek sárga és... - hadarta Mia.
- Kicsim, lassabban!- mosolyogtam rá, miközben férjem tányérjára mertem az első fogást.
- Szóval kérlek, az úgy van, hogy nem mindegyik ugyanolyan fajta, ezért van fehér is meg rózsaszín is, a közepe pedig azért sárga mert az vonzza a bogarakat!- mondta Harry.
- Ó! Értem!- bólintott Mia, és szájába kanalazott egy nagy szelet répát.
- Akkor mit tervezünk délután?- kérdezte mély hangom Dam.
- Én aludni tervezek!- emelte fel kezét Harry, amire a lányok kuncogni kezdtek.
- Ne már, apa! Mi lenne ha áthívnánk a többieket?- vetette fel Damien.
- Juj tényleg, anya! Olyan régen láttam már Camet meg CeCe-t! Jöjjenek áááát!- harsogta tele szájjal Mia.
- Belle is hiányzik már!- suttogta Rose mellettem.
- Szóval jöjjenek át?- pillantottam végig a kis családon. Mindenki eszeveszett bólogatásba kezdett, boci szemeket meresztett és bájosan mosolygott. - Hát legyen!- nevettem el magam. Felálltam és összeszedtem a tányérokat.
Hallottam a konyhából, ahogy a lányok izgatottan szervezkedni kezdenek, a fiúk pedig azon gondolkoznak mivel vicceljék meg a banda két fő móka mesterét, Niallt és Louist.
- Tényleg örülnél ha átjönnének?- dőlt a konyhaajtó keretének Harry.
- Én is rég láttam a lányokat! A fiúk is hiányoznak már. És bár tényleg nem olyan, mint rég, jó néha újra együtt lenni!- mosolyogtam rá.
- Akkor oké!- bólintott és hozzám sétált, átölelt és puszit nyomott a fejemre.
- Bevinnéd ezt?- nyomtam kezébe két alátétet. Én kesztyűvel fogtam meg a forró mártásos tálat és a másik kezembe a tésztát fogtam. A gyerekeink egyik kedvenc étele a milánói. Öröm csillant szemükben a tálak láttán. Mind a négyük arca teljesen piros volt a szósztól, így ebéd után rögtön ennek eltüntetése volt a fő cél. Azonnal kiiramodtak a kertbe és elnyelte őket a zöld pázsit.
Harry ledőlt a kanapéra, én pedig elpakoltam az ebéd maradványait.
- Mikor jöhetnek?- kérdezte csukott szemmel.
- Én a holnaputánra gondoltam! Vagy van valami dolgod aznap?- huppantam le mellé. Kezeinket összekulcsolta és magához húzott. Hosszú karjaival átölelte vállam, majd megpuszilt.
- Semmi! Akkor szerda? Addigra el tudunk készülni?
- Persze, azért nem a holnapot mondtam. Akkor holnap főzök és, szerdán meg akár délelőtt is jöhetnek, kinyitjuk a medencét a gyerekeknek, meg ilyesmik. De akkor holnap legyél a gyerekekkel, mondjuk menjetek el vásárolni. Ez így jó?- néztem fel rá.
- A legjobb!- bólintott és hanyatt dőlt a kanapén, magával rántva engem is. Felnevettem és arcom nyakába fúrtam, amire ő is nevetni kezdett. Arcán megjelentek a nevető ráncok, szeme picire zárult és teleszájjal nevetett.
- Írok egy körüzenetet, oké?- vette elő telefonját, mikor már nem rázkódott a nevetéstől. Bepötyögte az adatokat, és megkérdezte kinek jó a szerda. Rögtön jött a válasz Louistól, Zayntől és Liamtól. Mindhárman kitűnő ötletnek tartották és nem sokkal később a Horan család üzenete is megérkezett, miszerint ki nem hagynák a kis összejövetelt.



Sziasztok!
Sok késés után egy rövid rész.
Sajnálok mindent.
Jó olvasást!
Bezz, xx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése