~ 5. Moment ~

A repülő lassan emelkedett a rózsaszínben játszó felhők fölé. Akár a vattacukor tenger.
Fejemet az ablaknak döntöttem, átadtam magam a zenének és a gondolataimnak. Fájt, hogy újra itt kell hagynom a családomat. Fájt a tudat, hogy újra elválunk, még akkor is, ha tudom hogy pár hónap múlva újra találkozunk.
Ez alatt a két hét alatt visszatért az életem az eredeti kerék vágásba és hirtelen minden a régi lett. Aztán most újra ki kell belőle lépnem. Egy másik élet folytatódik.
London vár és én megyek. Az elkövetkezendő hetek nagyon mozgalmasnak ígérkeznek. A Villámcsapás eljut a Föld országaiba és lassanként ismertté válik. Én két nap múlva egy óriási ünnepségen- vagy min- veszek részt. Emma és Scarlett valószínű kevésbé izgatottak, mint én, hiszen ők már tapasztalt színészek és nem okoz gondot nekik végig sétálni a vörös szőnyegen. Én viszont... Egy fényképező gép fényétől is megvakulok, nem hogy húszétól! Elgondolkozom, vajon mit kérdeznek majd tőlem. Vajon mi fogja őket érdekelni. És hogyan fogom bírni.
Remélem Dasie el tud kísérni engem. Szükségem van a támogatására. Éreznem kell, hogy ott van mellettem.

  Egy kedves hölgy simogatta vállamat.
- Kislány, le kéne szállni.- suttogta. Bólogattam kómásan, és magamra vettem a kabátom és kiléptem a repülő melegéből London párás hűvösébe.
Julia megígérte hogy kijön értem, úgyhogy a bőröndjeimmel küszködve kémleltem a parkolót. Az ismerős autó felé közeledve elöntött az ismerős öröm. Julia mindig megboldogít és felvidít. Julia kipattant az autóból és karjai közé zárt.
- Nagylány! Hát itt vagy! Megnőttél ez alatt a két hét alatt. És szebb lettél. Istenem te lány!- mosolygott. Megpusziltam és örültem, hogy ilyen boldognak látom. Ám ekkor kinyílt az anyós ülés felőli ajtó és Dasie szőke haja libbent az enyhe szélben.
Mosolya széles volt és boldog.
- Dasie! De hát... Te... Hogy hogy?- képedtem el.
- Hát nem is örülsz?- nevetett önfeledten.
- Hogyne örülnék! Csak azt hittem hogy dolgozol!- öleltem át.
- Szabadságot vettem ki miattad! Szeretnék veled lenni!- mondta miközben beszálltunk a kocsiba.
- Istenem, de aranyos vagy! Köszönöm!!
- Lányok mit terveztek mára?- kérdezte Julia.
- Amennyiben Dasie is benne van, szívesen mennék el vásárolni. Ruhát kell választanom, hiszen meg egyeztünk! Dasie-nek is szüksége van egy ruhára, és teljesen üres a hűtőm is. Szóval ma és holnap vásárlós napot tartunk, utána pénteken veled találkozom és végül szombat.- fejtettem ki.
- Fel kell készülnöd. Nagyon sok mindent meg kell beszélnünk, hogy mit csinálhatsz. Sok olyanra fognak rákérdezni, amire jobb nem válaszolni. Vagy okosan kell! De ezeket majd időben megbeszéljük! Irány a kis egérlyuk!- kormányozta az autót ördögi mosollyal.
- Az a lakásom!- érveltem.
  Az utunk hangosan és boldogan telt. Meséltem nekik az otthon töltött időről, arról hogy miket csináltunk, hogy segítettem Bo-nak házit írni és mennyire örült amikor én vártam az osztály előtt, hogy együtt induljunk haza. Meg arról is hogy találkoztam a régi barátaimmal, és meséltem nekik a filmről, ami után ragaszkodtak a dedikált példányhoz. Mosolyogva reagáltak hosszú beszámolómra. Örültek, hogy végre felszabadult és boldog voltam. Nem volt többé min gondolkodni, és szomorkodni. Visszakaptam a családom, ami nagy szó, megváltozik az életem minden értelemben. Most már felhívhatom anyut, ha csak kedves szavakra lenne szükségem. A húgomat ha viccekre és örömre lenne, és mindenkit ha szükségem van rájuk.

***

- Kérsz valamit inni?- kérdeztem nagylelkűen, mivel nem igen tudtam mivel kínálni Dasiet.

- Hogyne! Egy pohár fehér csokis lattét fahéjjal a tetején egy kis vaníliával megspékelve, mellette csokis sütik ízlésesen elrendezve. Mennyei! Oh és el is felejtettem!! Egy szelet Sacher tortát is tegyél mellé. Most nagyon megkívántam!- mondta komolyságot színlelve, mert ő is nagyon jól tudta, hogy a hűtőm üresen tátong.
- Apja lánya!- vetettem játékosan a szemére, amire nagyot nevettünk mindketten. Az apukája séf, ami az ő fantáziáját -az életek terén -csak növeli és elviselhetetlenné teszi.
- Felveszek valami kényelmesebbet, aztán mehetünk!- mondtam és magára hagytam. Elsiettem a szobámba felvettem egy viszonylag egyszerűbb ruhát, aztán irány vásárolni. Autóba ültünk, és a kedvenc boltjainkat jártuk végig. Vettünk csomó olyan ruhát, cipőt és kiegészítőt amelyekre semmi szükségünk, mégis ott helyben úgy tűnt képtelenség lenne elmenni nélkülük.
Mosolyogtunk és nevettünk, akár a kislányok, amikor nyáron játszadozva futkároznak a napsütésben. Hangosak és gyermekdedek voltunk, akár a mezőn labdázó fiúk. És boldogok voltunk, akár évekkel ezelőtt, amikor először találkoztunk. Dasie azóta az életem része, amire nagyon büszke vagyok.
El sem tudja képzelni mennyit jelent. Azt hogy hányszor gondoltam már rá, boldogságot keresve. Hányszor idéztem fel mosolyát, inspirációért. Hányszor kértem gondolatban, bárcsak velem lehetne. De tudom hogy lélekben mindig mellettem van, és vigyáz rám, akár egy őrangyal. Mert nekem ő az őrangyalom.

     

  Utoljára hagytuk a gála ruhák megvásárlását. Abba az üzletbe mentünk, amit Julia ajánlott.

- Das! Nézd milyen gyönyörűek!- sóhajtottam, miközben végig pásztáztam a csillogós uszályokkal, kihívó koktélokkal és bravúros estélyikkel megtömött helyiséget.
- Ha mi ezek között megtaláljuk a megfelelőt.... Le a kalappal előttünk!- nyögött fel kábultan ő is.
- Akkor kezdjük is!- mutattam egy piros ruhára. Levettem a helyéről és egy fülkébe mentem. Dasie is hasonlóképpen tett. A piros ruha úgy állt rajtam, mint... Áh, nem is részletezem! Rosszul állt, nagyon rosszul! Dasie egy kéket választott először, de neki sem tetszett, szóval jöhetett a következő kör. Óvatosan húztam magamra egy fekete kisestélyit, de abban sem éreztem magamat igazán kényelmesen. Következett egy halványzöld hosszabb fontos-hálós-gyönyörűség, ami szintén nem volt az igazai. Észrevettem egy halvány rózsaszín és fekete térdfölöttig érő ruhát. Felpróbáltam és tetszett! Úgy éreztem magam benne, mintha egy tündér lennék.

- Dasie!- suttogtam.
- Ühüm!- mondta szuszogva a mellettem levő fülkéből. Most éppen egy halvány sárga ruhát próbált.
- Azt hiszem meg van!- lelkendeztem.
- Tényleg? Várj egy pillanatot, kimegyek!- mondta és kilépett a fülkéből. Lélegzet elakadt a csodálkozástól. - Még soha nem láttalak ilyen ruhában. Csodálatosan nézel ki szívem! Egyszerűen gyönyörű! Hangsúlyozza azt amit kell, eltakarja azt amit kell és, és szépít. Az arcod kivirágzik, a hajad életre kel és a tested elvarázsol. Ezt kell megvenned!- mondta és átölelt. Együnk sem volt világ életében sem magas, sőt, kifejezetten picik vagyunk. Puszit nyomott homlokomra, majd visszasietett a fülkébe egy bordó ruha kíséretében. Pár perc múlva mosolyogva lépett ki!

- Daas!- sikkantottam fel. - Ez gyönyörűen áll rajtad!! Nézd, itt egy magassarkú hozzá! Vedd ezt is fel, akkor lesz az összkép tökéletes!- nyújtottam át neki egy szintén bordó platformos cipőt. Felvette majd a tükörbe nézett. megigazgatta magán a ruhát és elmosolyodott.

- Azt hiszem végeztünk.- jelentette ki. Még összeválogattunk kiegészítőket, táskákat és cipőket, majd a pénztárhoz sétáltunk. Nem engedtem Dasie-nek hogy egy penny-t is beleadjon, mert ez az ajándékom számára. Hogy megköszönjem hogy van nekem.

Zozi

Dasie

  

  A megrakott autóval haza furikáztam magunkat. Kipakoltuk az ételeket a hűtőbe, újra töltöttük az édességes készletemet és elraktuk a ruhákat. A báli cuccokat egy külön szekrénybe helyeztem el, nehogy valami bajuk essen. Az utazásról megmaradt koszos ruhákat a mosógépbe dobtam és elindítottam egy mosást. Már késő délután fele járt, amikor lerogytunk a kanapéra.

- Jó kis nap volt!- mondtam.

- Az bizony! Te nem vagy éhes?- kérdezte, és ekkor rádöbbentem, hogy legutoljára otthon reggeliztem egy keveset.

- De nagyon! Sütünk valamit?- csillant fel a szemem.

- Hát persze!- pattant fel a barátnőm. - Mit szólnál valami muffinhoz?

- Benne vagyok!- mondtam és kezdtem előkészülni a muffin sütéshez. A hajamat lófarokba kötöttem és két kötény hoztam a kamrából. Magunkra kötöttük és kezdődhetett a móka. Liszt, cukor, tojás, keverés. Amíg Dasie a tésztát csinálta és rózsaszín papírokat hoztam és ehető gyöngyöket, meg cukor- és csokimázat, meg persze csomó más díszítő elemet. Az elkészült tészta mehetett a papírokba, és egy 10 percre elősütöttük, hogy a díszítés szép legyen. Szívecskéket és betűket mintáztunk, gyöngyökkel raktuk ki a kezdőbetűinket, és mindeközben nosztalgiáztunk.

- Emlékszel amikor először találkoztunk?- kérdeztem befejezve a díszítést.

- Hogyne emlékeznék! Életem legszebb napjai között van! Nagyon izgultam, hogy mi lesz, de amikor megláttalak rájöttem semmi, de semmi ok az aggodalomra. Csodás nap volt, akár a mai.- sóhajtott.

- Tényleg! És én is hogy aggódtam, hogy majd nem találjuk meg egymást, de aztán végre megláttalak. Egy brit zászlós póló volt rajtad, arra emlékszem.

- Rajtad egy lilás póló volt és egy virágos nadrág!
- És mindkettőnkön Converse volt!- kiáltottam fel, amikre elnevettük magunkat. A süti erősen illatozott már, így kivettük a sütőből és egy tányérra raktuk őket.
- Filmezünk?- vetettem fel.
- Ahham.- válaszolta Das, miközben készítette a banánturmixainkat.
- This Is Us?- mosolyogtam. - Csak hogy megmaradjon a nosztalgia!
- Sietek!!- kiáltotta és beegyensúlyozta az italokat a dohányzó asztalra. Elindítottam a filmet és rengeteg régi emlék tör elő belőlem. A Directioner életem során annyi csodás dolog történt velem, hogy két kezem is kevés lenne, a megszámlálásukhoz.
   Örömmel néztem a filmet, örömmel nevettem és örömmel éltem. Újra.

  
Sziasztok!
Meg is érkezett a következő és elmondhatatlanul hálás vagyok nektek, amiért ennyi oldal megjelenítéssel jutalmaztok! Majdnem 1000!!! Imádlak titeket! nagyon fontos lenne egy pár komment is, csak azért hogy, tudjam minden jó-e vagy vannak kivetni valók!
Hogy telt a hetetek? Nem lettetek betegek? Huh ez még rímelt is, na mindegy!
Legyetek jók

Remélem nem okozok csalódást!

Berry, xx