~ 3.Moment ~

(ZENE)

  
   Egy átforgolódót éjszaka után, öröm az ébresztő- dallamosnak koránt sem nevezhető- hangjára felkelni. Nyújtózkodva mosolyodtam el. Bár nem tudtam mi vár rám ma, éreztem hogy csak csupa jó. Kicsit tartottam ettől az egésztől, hiszen nagyon sokat változtam AZ óta. Remélhetőleg nem rossz irányba.
 Lassan toltam le magamról a meleget árasztó, virágos huzattal bevont paplant. Elvonszoltam magam a fürdőig és komótosan elvégeztem teendőimet. Fürdés, fog mosás, fésülködés és a többi. Nem igazán szoktam sminkelni, sőt. A nagyobb alkalmakra feldobok egy picit, de amúgy soha, így most sem nagyon foglalkoztam a sminkkel. Egyenlőre nem érdekelt, mit veszek fel, mert úgyis le kerül rólam és egy másik váltja fel, a nagy alkalomkor. Kivettem egy kék farmert, hozzá a kedvenc pólómat és a kedvenc Martensemet. A végtelen jeles gyűrűm és az órám még az éjjeli szekrényen feküdt, úgyhogy azokat is magamra aggattam. Az út közben is fontos dolgaimat, mint például útlevél, telefon, fül hallgató, ilyesmik, beleraktam egy fekete táskába és készen is voltam.
  A szobámból egy kis folyosó vezetett a nappaliba és a konyhába. A tegnap véglegesen összekészített bőröndjeim már az előszobában álltak. Dúdolgatva kezdtem el kávét főzni és egy banánt majszolgatni. Negyedórán belül Julia ideges tekintetével találtam szembe maga, az ajtómban.
- Miért nem vagy még kész?- kérdezte.
- De készen vagyok!- vágtam rá. Leakasztottam a bőr dzsekim a fogasról, és a csomagokat kiraktam a lakás elé. Gondosan bezártam az ajtót, hiszen több mint két hét múlva jövök vissza.

- Mit tervezel?- kérdezte nő, megtörve a köztünk lévő csendet, melyet csak a kocsi zúgása tett változatossá. 
- Igazából nem tudom. Vagyis oda megyek, elmondom hogy mit miért tettem és megmutatom a filmet, és ami ezután következik az úgyis a véletlen műve lesz.- mondtam nagyon sóhajtva. Belegondoltam, mi is vár rám, amikor a repülő landol otthon. Otthon. Milyen régen nem mondtam ki ezt a szót. Azaz, nem az igazi otthonomra.
- Julia.- kezdtem.- Ha haza jövök mi lesz?- kérdeztem félénken.
- Azt nem nagyon tudom. A premier rá öt napra lesz, és utána pedig rögön egy reggeli műsorba mész interjúra. Fotózás lesz a többiekkel és sajtó tájékoztató, utána pedig mindenféle össze jöveteleken kell részt venned. Mozgalmas hónapok következnek, kicsim. Most találkozol azokkal akik boldoggá tesznek és remélem ez kikapcsol. Nyugodj meg és legyél önmagad. ne mondj butaságokat. Csak az igazat, tudod nagyon jól!- mondta és puszit nyomott homlokomra. Kitártam a kocsi ajtót és nagyon szippantva a levegőből mosolyra húztam a szám. Szorosan megöleltem Juliat. A középkorú nő könnyeivel küszködött és a lelkemre kötötte, nehogy valami rosszat csináljak. 
  A repülő út két és fél óra, amit zene hallgatással fogok tölteni és összeszedem a gondolataimat, hogy mit is kívánok elmondani és tenni. A táskám mélyén ott pihent egy tokban az életem. A film, ami megváltoztat mindent.

   A város ahol születtem, nem kicsi, Londonhoz képest mégis lassú és nyugodt. 
A bőröndjeim megszerzése után egy taxiba ültem és a kiszemelt helyhez vezényeltem a sofőrt. 
Nem akartam egy puccos helyen csinálni ezt az egészet, ezért egy rendezvény központ által ajánlott helyre szerveztem mindent. Hamarabb érkeztem meg mindenkinél, így még körbe tudtam nézni, hogy minden úgy van-e, ahogy elterveztem. A falak fehérek voltak, és a legnagyobbon egy óriási vászon helyezkedett. A padlón bézs színű szőnyeg volt, szerte babzsákok, székek és fotelek. Azt szerettem volna, hogy mindenki teljes kényelemben nézhesse végig a filmet. A vászon előtt egy dobogó állt, a számomra. Odasétáltam és ráálltam. Régen álltam színpadon, így azonnal elkapott az ismerős érzés. Az érzés, amikor a színdarab előtt utoljára nézel végig a játéktéren és lejátszódik a szemed előtt minden lépés. 
 A terem mögött egy öltöző volt. Egy asztal, egy tükör és egy kanapé. Lepakoltam és előkészítettem a ruhám. Egy kék csíkos ruha mintával, egy fekete blézer és egy magassarkú. Hirtelen megütötte a fülemet egy zsivaj szerű zaj. Nagyot dobbant a szívem, amikor rájöttem egy fal választ el a családomtól és a barátaimtól. Kezeim, lábaim heves remegésbe kezdtek, az izgatottságtól és az idegességtől, egyaránt. Lassan elhalt a zsivaj, melynek helyét halk zümmögés vette át, ami azt jelentette készen állnak. Remegő kezemet a kilincsre tettem és egy utolsó nagy levegő után mosollyal az arcomon léptem eléjük, a dobogóra. Az arcokon reakciókat kutattam, melyek mosolyokban és könnyekben nyilvánultak meg.
- Sziasztok!- köszöntöttem mindenkit.- El sem hiszem hogy itt állok. Előtetettek. Tényleg nagyon furcsa ez nekem. Most nyilván mindenkiben felmerül a kérdés, mi ez a hirtelen össze jövetel és ez az egész. Kezdjük talán a legelejéről.
   Közel három évvel ezelőtt felötlött bennem egy érzés, melynek forrása megmagyarázhatatlan. Az érzés a jövőmmel volt kapcsolatos, hogy vagy most vagy soha. Fojtogatott és éreztem tennem kell valamit. Elhatároztam, hogy azt az utat választom, ahol elérhetem az álmaim. Tettem érte hogy elnyerjem. Minden addig megtakarított pénzemet egy nyelvtanárnak adtam, hogy tanítson meg angolul, legalább felső fokon. A maradék pénzemet egy repülő jegyre tartogattam. Eljött a nap. Amikor összepakoltam és elmentem. Nem vagyok büszke rá, vagy csak picit. Londonig mentem, ahol a legjobb barátnőm a szárnyai alá vett. Munkát kerestem és egy család bejáró nőjeként meg is találtam. Ám eközben castingokra és válogatásokra jártam, színházak és filmek számára. Nem hittem, hogy valamelyik is eredménnyel jár, de szakadatlanul jártam az összes adandó alkalomra. Egy szeles téli délutánon otthon ültem, amikor egy idegen női hang szólt bele a telefonomba. Értesített, hogy elfogadták a jelentkezésemet és a további megjelenésemre számítanak. Három rostán kellett túljutnom egy plátói cél érdekében, mert nem tudtuk, sem én sem a többiek, hogy miért küzdünk heteken át. 
  A versenyből én kerültem ki győztesen. A cél pedig nem más volt, mint egy főszerep. Egy filmben melynek címe: Villám csapás. Két csodálatos színésznő is szerepel mellettem, akiknek köszönhetően eme film csodálatos. Három testvérről szól, akiknek élete egy éjszakai villám csapás alkalmával megváltozik az életük.
  Ezen a filmen dolgoztam idáig, és most azért vagytok itt hogy megmutathassam mi is ez.
Sajnálom, hogy teljesen tudatlanul kellett élnetek velem kapcsolatban egészen idáig. Most azonban ez a film, jövőhéten felkerül az angol mozik listájára és fokozatosan elér ide is. Számolnom kell az eshetőséggel, hogy az emberek megtanulják a nevem és keresni fognak. Ezzel együtt a ti életetek is megváltozik. Titeket is fel ismernek majd és rólam akarnak majd minél többet megtudni. Nagyon kérlek titeket, hogy SEMMIT ne mondjatok. Nem szabad, csak annyit tudniuk, amennyit én megosztok velük. És most helyezzétek kényelembe magatokat, hiszen filmet nézünk!- fejeztem be. A mondandóm alatt sokszor kisebb-nagyobb sóhajok hallatszottak, egy-egy könny is kicsordult, de éreztem mindenkin, hogy határtalan boldogság áramlik szét a testükben, ahogy az enyémben is. Elsétáltam a terem végébe és egy magányos fotelba vettem magam.

  Szinte észre sem vettem hogy vége a filmnek, annyira elmerültem gondolataimban. Hangos taps ütötte meg a fülem. A rokonaim, a barátaim mind felém fordulva tapsoltak meg. Anyu kilépett a tömegből és felém sétált. Léptei kimértek voltak, mégis gyorsak. Nyakam köré fonta kezeit és csak sírt.
- Annyira büszke vagyok rád, kincsem!- suttogta. Könnyes szemében boldogság tükröződött.
- Köszönöm!- öleltem át én is. A húgom is közelebb lépett, átkarolta derekam és csak büszkén mosolygott. Következtek a nagyszüleim, apu, és a barátnőim. Mindenki ott volt, aki számított valaha is az életemben. 
     Késő estig beszélgettünk és iszogattunk. Mindenki kíváncsi volt az apró részletekre mindennel kapcsolatban. Lassan a fáradtabbak haza szállingózóak, így apu is bevezényelt minket a kocsiba. 
Az autópálya fényeibe burkolózva gondolkoztam. Nem voltam még soha ilyen boldog. A húgom apró keze az enyémben pihent és fejét fáradtan vállamra döntötte. Sokat beszélgettünk és rájöttem megváltozott. Jó irányba, természetesen. Cserfesebb lett és nyitottabb.
 
   A szobám ugyanolyan volt mint régen. Rend uralkodott és csend. Leraktam a cuccaim és végig pillantottam a kis helyiségen. Újra magam voltam. csak egy átlagos 18 éves, aki haza ért egy nagy utazásból, de már készül a következőre.


Sziasztok!
 Hát itt is lenne, kicsit megkésve! Mint említettem a felvételi miatt. Nektek hogy sikerült? Nekem egész jól! 
 Szeretnék óriási köszönetet mondani a feliratkozásért, a kommentekért és a több mint 500 oldal megjelenítésért. Hihetetlenek vagytok. A második fejezet után ennyi minden. Úristen!
Ehhez a fejezethez is írjatok nyugodtan és a chat-ről se feledkezzetek meg!:)
 Ennyi lett volna mára, és a következő fejezet várhatóan szombaton olvasható majd!

Remélem nem okozok csalódást!

Berry, xx