~ 1.Moment ~

- Örökké!- mondtam utolsó mondatomat a vásznon. 
  Elképedve néztem magam köré. Állva tapsolt mindenki, volt aki még könnyeket is ejtettet. Nem hittem el. A nevemet skandálták és a taps nem maradt abba. Ott ültem az őrjöngő csapat közepén letaglózva. Ezek az emberek engem tapsolnak. Nekem tapsolnak. Ezek az emberek büszkék rám. Kezdetektől fogva támogattak és bíztak bennem. 
  Könnyek szöktek a szemembe. Lehajtva a fejem próbáltam elrejteni őket, de egyszerűen lehetetlen volt. Késztetést éreztem arra,hogy itt és most helyben rögtönözzek egy aprócska beszédet.

 Átverekedtem magam a tömegen, és szememet törölgetve próbáltam összeszedni a gondolataimat.
Kiértem a tömeg elé. Nagy levegőt véve köszörültem meg a torkom.
- Köszönöm!- kezdtem, de úgy éreztem magam mint egy öt éves. - Furcsa ez nekem! Régen tapsoltak meg, főleg ennyien! Hihetetlenek vagytok! Nélkületek nem sikerült volna. Támogattatok, amikor szükségem volt rá. Simogattatok, amikor az kellett. Nevettetek és sírtatok velem. Elfogadtatok, úgy ahogy vagyok. Az összes infantilizmusommal, butaságommal és gyerekességemmel együtt. Nem zavart senkit ha sikítozva futkároztam, hol örömömben, hol szomorúságomban. Figyeltetek rám, vigyáztatok nehogy kárt tegyek magamban. Óvatosságra intettetek, amit hellyel-közzel meg is fogadtam. Könyveket adtatok, hogy művelődjek. Zenéket és színdarabokat mutattatok, hogy kialakulhasson az ízlés világom. Lehetőséget adtatok hogy önmagam lehessek. Ezzel megtudom mutatni a világnak, az embereknek, az ismerőseimnek és a családomnak ki is vagyok én.
   Külön köszönetet kell mondanom két embernek. Scarlett és Emma. Hihetetlenek vagytok!! Még mindig. Máig is rajongónak tartom magam, hiába is van mögöttünk egy év kemény munka. Hihetetlen barátoknak tartalak titeket. Ez a rengeteg együtt töltött idő megtanított az ötök pozitívságra, ha ezt lehet így mondani. Nagyon sokat, szinte állandóan mosolyogtunk. Ritkán sírtunk egy jót egymás vállán, és utána jól kibeszéltünk mindenkit, de azt hiszem ez így van rendjén! Mindig mindenben van valami jó. Ha nehezen is, de muszáj megtalálnunk. Különben az egész itt létnek, az egész életnek semmi, de semmi értelme nincs. Inspiráltatok és tanítottatok. Jóra, rosszra egyaránt. Testvérek lettünk, és azok is maradunk.
  Be kell valljam, nagyon különlegesnek tartom ezt a csapatot. Sok társasággal akadt dolgom csekélyke életem során, mégis biztos vagyok benne nálatok jobbat keresve sem találnék. Az az összhang, az a hangulat ami a társaságon uralkodik, elképesztő! Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert bekerülhettem ebbe a légkörbe.
Nagyon büszke vagyok egytől egyig mindenkire! A kitartás minta példái.
Nagyon köszönöm, még egyszer!- fejeztem be, és sírva borultam felém közeledő barátnőim nyakába.
  Hosszú ünneplés és viadalom vette kezdetét azon az estén. Talán életem legfergetegesebb estéje, amit soha nem is feledek el. Izgatottan járkáltam mindenfele, és embereket ölelgettem meg szorosan. Tudtam, hogy nélkülük tényleg nem sikerült volna, mondjon akárki akármit. Valami belül azt súgja nincs okom szomorkodni, hisz' ez még csak a kezdet, ahonnan az út vezethet egyenesen fölfelé is. Mégis szomorúsággal töltött el, hogy végeztem velük. A közös munkának ezennel vége, és ha nem is örökre, egy időre biztos.
Nem szeretném tragédiaként felfogni, mégis picit az, legalábbis számomra.

     Csak most tudatosult bennem igazán, hogy mi is következik. Most fogtam fel igazából. Két csodálatos színésznővel karöltve fogok egy hét múlva bevonulni egy film premierre. A saját filmem premierjére. Elérkezett az idő, amikor szembe kell néznem a rivalda fénnyel, annak előnyeivel és persze hátrányaival. Lehet hogy ismert leszek, de lehet hogy az emberek nem figyelnek majd rám. Meg lehet, hogy rajongóim és utálóim lesznek, de az is lehet hogy maradok ugyanaz a hétköznapi lány. Ki tudja...? Teljesen kiszámíthatatlan. Talán pár hét múlva teljesíthetetlenül sok teendőm lesz egy nap alatt, de az sem kizárt hogy otthon forró csokit szürcsölgetve nézek valami idióta sorozatot.
Semmi sem biztos, de minden lehetséges.


Ez most még picit rövid lett, de a következőt igyekszem hosszabbra írni. Utólag is mindenkinek boldog új évet és kellemes év kezdést kívánok. Lassan újra visszacsüccsenünk az iskola padba, aminek megvan az előnye és a hátránya is. Nekem nagyon húzós január-februárom lesz, a felvételi és egyéb dolgok miatt, szóval erőre is bocsánat az esetleges késedelmekért!
 Lassan Harry és a fiúk is előkerülnek a történetben, szóval türelem!
 Köszönöm a tömérdek oldal megjelenítést és nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre is, úgyhogy kommenteljetek is, nyugodtan!

Remélem nem okozok csalódást!

Berry, xx