~ 12. Moment ~

- Lányok!- kiáltottam ki a terasz ajtón. - Sam! Gyertek teríteni kérlek! Mire kimondtam három barna lobonc surrant be mellettem az ajtón.
- Anyu, mi lesz az ebéd?- nyalta meg száját Mia.
- Húsleves és milánói.- mosolyogtam.
- Jupiiiii!- kiáltotta Rosie és koszos kezét nadrágjába törölte.
- Menjetek kezet mosni, kérlek!- szóltam rájuk, amire a két lány eltűnt a fürdőszobában. Sam akkor kanyarodott ki onnan.
- Milyen volt a délelőttöd, kicsim?- simogattam meg feje búbját.
- Jó volt! Olvastam. Anyu, te tudtad, hogy Holden (Holden Caufiled- J. D. Salinger: Zabhegyező- szerk. megj.) nagyon hasonlít rám?- nézett rám igéző szemeivel.
- Tényleg sok közös van bennetek!- bólogattam egyetértőn. Most belegondolva, Holden ugyanúgy keresi a helyét mint Sam. Bár a regény hős idősebb Samnél, annyi gondolatuk ugyanaz. Nagyon érdekes.
- Anyu, nézd!- Rose egy csokor százszorszépet tartott kis kezei között. - Neked szedtem!- ölelte át

csípőm.

- Köszönöm, beleteszem egy vázába, rendben? És odarakjuk az asztalra!- indultam a konyha felé.
- Apáék mikor jönnek?- tudakolta Mia, szalvétákat hajtogatva.
- Akkor hívott, amikor elindultak, úgyhogy lassan ideérnek! Sam, hoznál egy merőkanalat?- néztem rá, majd bólintott és a konyhába ment.
- Mit csinálunk délután?- kérdezte Rose.
- Még nem tudom! Mit szeretnétek csinálni?- néztem rájuk.
- Vidámpark!- kiáltotta Mia.
- Menjünk állatkertbe!- Rosie vágya ez volt.
- Anyuu! Könyvesbolt!!- nézett rám boci szemekkel Samuel.
- Mi lenne ha itthon lennénk és aludnánk?- hallottam meg a hátam mögül azt a hangot, amelyet a legnagyobb hangzavarban is kristály tisztán hallanék.
- Apuuuu!- futott oda hozzá a két lány és átölelték a derekát. Harry lehajolt hozzájuk és mindegyikük fejére egy-egy puszit nyomott. Samuel is megölelte apját, miközben a bátyja cammogott be az ajtón.
- Kicsim!- öleltem át a fölém magasló kisfiamat. - Milyen volt az edzés?
- Jó. Csak elfáradtam!- biccentett egy szék felé, mire elengedtem.
- Szia drágám!- ölelt át Harry és piros ajkait az enyémre nyomta. Szolíd csók volt, mégis indulattal és érzelmekkel teli. Csókjai máig is hevítenek és elborítják az agyam. Elváltak ajkaink, majd egy utolsó puszit nyomott homlokomra, és eltűnt a szobánkban.
- Damien, szedhetek levest?- kérdeztem, amire ő csak egy nagyot bólintott. A többiek is türelmetlenül várták a sorukat, és Harry is megérkezett az asztalhoz.
- De szép virágok! Ki szedte őket?- nézett körbe.
- Rosie! De apu, az hogy lehet hogy van amelyik rózsaszín, de van ami fehér, és a közepe mégis mindegyiknek sárga és... - hadarta Mia.
- Kicsim, lassabban!- mosolyogtam rá, miközben férjem tányérjára mertem az első fogást.
- Szóval kérlek, az úgy van, hogy nem mindegyik ugyanolyan fajta, ezért van fehér is meg rózsaszín is, a közepe pedig azért sárga mert az vonzza a bogarakat!- mondta Harry.
- Ó! Értem!- bólintott Mia, és szájába kanalazott egy nagy szelet répát.
- Akkor mit tervezünk délután?- kérdezte mély hangom Dam.
- Én aludni tervezek!- emelte fel kezét Harry, amire a lányok kuncogni kezdtek.
- Ne már, apa! Mi lenne ha áthívnánk a többieket?- vetette fel Damien.
- Juj tényleg, anya! Olyan régen láttam már Camet meg CeCe-t! Jöjjenek áááát!- harsogta tele szájjal Mia.
- Belle is hiányzik már!- suttogta Rose mellettem.
- Szóval jöjjenek át?- pillantottam végig a kis családon. Mindenki eszeveszett bólogatásba kezdett, boci szemeket meresztett és bájosan mosolygott. - Hát legyen!- nevettem el magam. Felálltam és összeszedtem a tányérokat.
Hallottam a konyhából, ahogy a lányok izgatottan szervezkedni kezdenek, a fiúk pedig azon gondolkoznak mivel vicceljék meg a banda két fő móka mesterét, Niallt és Louist.
- Tényleg örülnél ha átjönnének?- dőlt a konyhaajtó keretének Harry.
- Én is rég láttam a lányokat! A fiúk is hiányoznak már. És bár tényleg nem olyan, mint rég, jó néha újra együtt lenni!- mosolyogtam rá.
- Akkor oké!- bólintott és hozzám sétált, átölelt és puszit nyomott a fejemre.
- Bevinnéd ezt?- nyomtam kezébe két alátétet. Én kesztyűvel fogtam meg a forró mártásos tálat és a másik kezembe a tésztát fogtam. A gyerekeink egyik kedvenc étele a milánói. Öröm csillant szemükben a tálak láttán. Mind a négyük arca teljesen piros volt a szósztól, így ebéd után rögtön ennek eltüntetése volt a fő cél. Azonnal kiiramodtak a kertbe és elnyelte őket a zöld pázsit.
Harry ledőlt a kanapéra, én pedig elpakoltam az ebéd maradványait.
- Mikor jöhetnek?- kérdezte csukott szemmel.
- Én a holnaputánra gondoltam! Vagy van valami dolgod aznap?- huppantam le mellé. Kezeinket összekulcsolta és magához húzott. Hosszú karjaival átölelte vállam, majd megpuszilt.
- Semmi! Akkor szerda? Addigra el tudunk készülni?
- Persze, azért nem a holnapot mondtam. Akkor holnap főzök és, szerdán meg akár délelőtt is jöhetnek, kinyitjuk a medencét a gyerekeknek, meg ilyesmik. De akkor holnap legyél a gyerekekkel, mondjuk menjetek el vásárolni. Ez így jó?- néztem fel rá.
- A legjobb!- bólintott és hanyatt dőlt a kanapén, magával rántva engem is. Felnevettem és arcom nyakába fúrtam, amire ő is nevetni kezdett. Arcán megjelentek a nevető ráncok, szeme picire zárult és teleszájjal nevetett.
- Írok egy körüzenetet, oké?- vette elő telefonját, mikor már nem rázkódott a nevetéstől. Bepötyögte az adatokat, és megkérdezte kinek jó a szerda. Rögtön jött a válasz Louistól, Zayntől és Liamtól. Mindhárman kitűnő ötletnek tartották és nem sokkal később a Horan család üzenete is megérkezett, miszerint ki nem hagynák a kis összejövetelt.


Sziasztok!
Sok késés után egy rövid rész.
Sajnálok mindent.
Jó olvasást!
Bezz, xx

~ 11. Moment ~

Sziasztok!

Elérkezett a szombat, így a fejezet is. 

  Említettem már, hogy egy picit mást szeretnék alkotni. A többi blog- amiket személy szerint nagyon kedvelek- a két főszereplő életéről szól. Arról, ahogy megismerkednek, elcsattan az első csók, vagy az első alkalmukat töltik együtt. Aztán veszekszenek, kibékülnek, és minden nagyon szép. Ezek után, írnak egy epilógust, amiben már a gyerekeik szerepelnek. És vége az ő történetüknek. 

   Az enyém itt kezdődik. Harry és Zozi történetének elejét tudjátok, hiszen az múlt 10 fejezet erről szólt. Itt a 11-dik, ami felvázolja, mi történt velük egy bizonyos időtartam alatt. És e fejezet után következnek azok, amikben a gyermekeik életébe kukkantunk be, megnézzük milyenek felnőttként ezek az emberek!

  Nagyon remélem tetszeni fog nektek, és ha bármi nem volt világos vagy csak megjegyzésetek van, kommenteljetek nyugodtan!

Jó olvasást!

Remélem nem okozok csalódást!

Berry xx

Kedves Naplóm!

   Úgy vélem, éppen ideje beszámolni néhány dologról, amik az elmúlt években történtek. A legutóbbi bejegyzésemben még álmodozó tini lányként körmöltem, de ma már...
 Egy nagy takarítás alkalmával akadtál a kezembe és kötelességemnek éreztem, hogy felcsapjalak és leírjak mindent, ami történt.
     Feleség és boldog anya lettem, képzeld! Gyermekeim születtek, pontosan négy. Harry Styles gyermekeim apja, szerető férjem és csodás barátom. A gyermekek nagyok már. Damien (Edward), a legnagyobb, már 15 éves. Samuel(Aaron) 13, Amelia (Katie) 11 és Rosalie (Anne) 9 éves.
Harry csodás apuka. Mindegyiküknek megadja azt, amire szükségük van. Odafigyel rájuk, és meghallgatja őket. Valahányszor valamelyikőjük úgy szólítja őt "Apa" mindig csillog a szeme a büszkeségtől. Jó őket nézni, ahogy a melegben fociznak a kertben. Ahogy néha beszabadulnak a konyhába, és merő jóindulatból akkora kuplerájt csinálnak, hogy két nap múlva is az általuk készített étel maradványait találom szerte- szét a konyha zugaiban. Aranyosak. Mind az öten az életem értelmét jelentik.
Olyan szépek a gyerekeink. 

   Damien szakasztott apja. Huncut vigyor, gödröcskék, smaragd zöld szempár és kezelhetetlen hajkorona. Harry kicsi énje. Mindig mozog és mindene a foci. Louis kisfiú híján őt tanítja cselezni, ugyanis Lout négy gyönyörű lány gyermekkel áldotta meg az ég.
   Samuel inkább rám hasonlít, mint Harryre. Haja egyenes és sötét, mint az éj. Szeme pajkos, zöldesen csillog, de néha, amikor a kedve borús, barnára vált. Kiegyensúlyozott csendes fiú, kevésbé látszik meg rajta a kamaszkor, mint a bátyján. Vele ellentétben olvas és néha tanul is. A bátyja az összes figyelmét a focinak és a sportnak szenteli, míg Sam, bár sportol, nem a legfiúsabb sportot űzni. Vív. Illik a lényéhez, hiszen mindig meggondoltan cselekszik és vigyáz testvéreire. Egyszóval Sam egy jó srác.
   Amelia, nekünk csak Mia. Hosszú hullámos gesztenye barna haja és sötét szeme van. Hangja csilingel, akár egy karácsonyi csengő. Mindig beszél, mindenhez van hozzáfűzni valója, és igazándiból nem is nagyon érti, miért nem fér bele minden tudás a fejecskéjébe. Akkor is beszél, amikor nincs kihez. Mindig bohóckodik, és a bátyjait nyúzza valami játékért. Nem igazán kedvel a konyhában sürgölődni, inkább az apját figyeli kerti munka közben és szórakoztatja. Mia a család bohóca.
   Rosalie, Rose, Rosie. Magamra emlékeztet. Arra a kislányra, aki csendben ül egy kövön, órákon keresztül, csak hogy láthassa, hogyan öl meg egy pók egy szúnyogot. Arra a kislányra aki csendes, de ha egyszer kinyílik a szája, senki azt be nem csukja. Rosie kíváncsi, de nem annyira mint a nővére. Nyugodtabb és kiegyensúlyozotabb nála. Sok a közös benne és Samuelben. Sokat vannak együtt, ami miatt Damien állandóan piszkálja őket. Az meg nagy fiú már, mindig mindent félre ért és rosszra tanítja Miát. Mia örökké a bátyja nyomában van, lesi minden mozdulatát, és amennyire tudja utánozza. Rose visszahúzódó kicsit, de ez talán azért van, mert ő a legkisebb. Ő az én kis másom!
     Harry pedig... Harry még mindig az én Harry mackóm. Máig is Fée-nek szólít, és apró bókokat hagy maga után, akármerre jár is. Amikor megkérte a kezem, rögtön tudtam, hogy örökre szeretni fogom ezt a baj keverő majmot. Az esküvőn mindent úgy szervezett, ahogy én szerettem volna, és mindig a kedvemben jár. Amióta apa lett megváltozott. Komolyabb lett, vonásai megkeményedtek. Olyan apa szeretne lenni, akire büszkén gondolnak vissza a gyermekei, és úgy vélem jó úton jár efelé. Amikor sikerül pár percet ketten töltenünk, ölel, csókok, csak hogy tudja övé vagyok teljesen. Komolyan veszi az életet, nem viccből kel fel reggelente. Dolgozni jár nap mint nap, este viszont mindig haza jön és kifulladásig játszik a gyerekekkel. Aztán fáradtan ágyba dőlünk, és egymás karjaiban alszunk el. Másnap kezdődik az egész elölről. Amikor tud elmegy a gyerekekért, edzésre viszi a fiúkat, táncra a lányokat. Alkalmanként vacsorát főz és igyekszik mindenben segíteni. Hétvégente a kertben dolgozik vagy szerel. Sokat focizik Damiennel, Sammel sakkozik, Mia tea délutánt tart neki, Rose pedig befészkeli magát az ölébe és ennyit kér tőle: Apu, csak beszélgessünk. És akkor beszélgetnek. Néha macskákról, máskor pedig a tejútról. Mindig másról.
   Ha már Harry, akkor One Direction, ugyen?! Nos, igen. A 1D már hivatalosan nem létezik. A fiúk jó pár évvel ezelőtt megtartották a búcsú koncertet ott, ahol életükben először koncerteztek és könnyek között elhagyták a színpadot. Dönteniük kellett. És ők az élet és a család mellett döntöttek. Mindenki csendben haza ment a feleségéhez, aki otthon egy csókkal és öleléssel várta, majd szépen bezárta azt a kiskaput ami a One Direction kapuja volt. Nagyon jól elraktározta az emlékek hadát, hogy majd a kislányok és kisfiúk, akik kíváncsiak erre történetre, meghallgathassák.
     Louis négy lányával Alishával, Rebeccával, CeCe-vel, Cambellel és Eleanorral él boldogságban. Vettek egy óriási házat, melyben kényelmesen elférnek mind a hatan és most ráérősen tengetik napjaikat. Eleanor, amint nagyobbak lettek a gyerekei nyitott egy kis kávézót a külvárosban, ahova azért mész be, hogy kiszakadj a szürke hétköznapokból és lenyugodj kicsit. Louis foci edző lett, és néha még visszatér a pályára. Eddzi a kis lurkókat, akiknek az anyukái egykoron rajongóként sírtak a koncerteken, ma már csak egy visszafogott "Tomlinosn edző"-re futja.
     Perrie és Zayn három gyermeket nevel. Benjamin, Emily, és Azy szüleik összes tulajdonságát megörökölték. Benjamin egy kicsi Zayn, míg Emily egy kicsi Perrie. Azy pedig... Fekete haj és igéző kék szem. Maga a megtestesül gyönyörűség. Arra már rájött a kis család, hogy Azy-t a színpadra teremtette az élet. A most 12 éves lány él hal a színpadért és a rivaldáért. Benjamin még keresi az útját, de nagyon hajlik az éneklés felé. Hangja Zayn titokzatosságát és Perrie bársonyát örökölte. Párszor hallottam énekelni, és mindig egy gyönyörű kis srácot láttam benne, annál szebb hanggal. Emily pedig még nagyon keresi az útját, bár szerintem teljes mértékben tudja merre halad. Imád írni. Képzelő ereje az egekben szárnyal, szókincse nagyon sokszínű. A Malik család három művészlelket nevel.
     Danielle és Liam. Igen, Danielle! Sophia egy csúnya megcsalással vetett véget a három és fél éves románcnak. Liam újra Daniellel kezdett találkozgatni, és fellángolt a régi szerelem köztük. Két fiuk Bastian és Logan nagyok már. Mindketten erőteljes személyiségek, de ezzel együtt nyugodtan, kiegyensúlyozottak és mindig vidámak. Danielle tánc karierrje a terhességgel megszakadt. Ő ma pici, 3-4 éves, lányokat tanít a tánc alapjaira, míg férje magán vállalkozást nyitott. Palántáik sokat vannak velük, így a Payne család egy nagy összetartó baráti kör. Ők legalábbis így tekintenek egymásra.
     És végül, de nem utolsó sorban Niall és Dasie. Bizony, az én Dasiem. Sokáig senki nem tudott a viszonyukról, még én sem. Miután Dasie megnyitotta a kis éttermét, csendben és boldogan élt, míg nem a szőke herceg belépett, az étterembe, és ezzel egyúttal Rapunzel életébe is. Így hangzana meseként. Igazi tündér mese az ő történetük. Dasie tőlem függetlenül ismerte meg Niallt aki, mint kiderült, minden péntek este és szombat délben falatozóban evett. Lassan kialakult közöttük valami, amiről maguk sem tudták mi. Aztán, elmúlt egy kis idő és elhatározták elmondják nekünk szerelmüket. Mindennél jobban örültem amikor esküvőt kellett szervezni és baba ruhákért szaladgáltunk a terhes barátnőmmel. Szerelmük gyümölcsei Chaz, Jay és Anabelle. Mindhárman szőkés barna hajúak és mindig viccesek. Apjuk humorát és édesanyjuk realitását örökölték. Dasie még szebb lett, amióta gyermekeit vezeti azon a bizonyos úton, a nagybetűs élet felé és tudja, hogy van egy férfi, aki, így szereti, ahogy van. Végre néha elhiszi, hogy csodálatos és nagyszerű anya. Horanék három mókamestert nevelnek, és van hogy a negyediket is meg kell nevelni.
        És végezetül, én. Mára már nem foglalkozom színészettel, már csak magam vagyok és az írás. Tudósítok, cikket írok újságoknak. Eleinte nem bíztam ebben a munkában de, már tudom, jól választottam.
Harry mindig, mindenben támogat, így könnyű olyat tenni, ami tetszik neki. Imádja amikor hétvégén énekelve és nevetgélve készítünk ebédet Rosieval, vagy amikor fáradtan, munka után csak lerogyok az ágyra és elalszom. Olyankor mindig azonnal ugrik, főz és előkészíti a gyerekeket a másnapra. Nagyon odaadó férj, nincs jobb nála kerek e világon.
Ahogy a gyerekeink nőnek, látom, ahogy megváltoznak. Nem csak hogy többet esznek, minden héten kinövik a fél ruhatárukat. Az arcuk, a gondolkodásuk komolyodik és látszik, kinek a gyermekei ők. Ha ma nagy családosan, hatan, megyünk az utcán, egy velem egykorú hölgy mindig odajön hozzánk és gratulál a gyerekekhez. Mosolyogva mennek el mellettünk és felidézik, az őrjöngő rajongó korszakukat.
   Valahogy így. Valahogy így lettem én és az életem. Így alakultam én.
  Köszönöm, hogy meghallgattál! Ígérem nem hanyagollak el. De most mennem kell ebédet főzni!

Május 10, London

A történetben szereplő gyerekek nevei

STYLES

Damien Edwars S.

Samuel Aaron S.

Amelia Katie S.

Rosalie Anne S.

TOMLINSON

Alisha Blake T.

Rebecca Jane T.

CeCe Louise T.

Cambell Marie T.

HORAN

Chaz H.

Jay H.

Anabelle H.

MALIK

Benjamin Yaser M.

Emily Najaf M.

Azy Saria M.

PAYNE

Bastian Jace P.

Logan P.

~ 10. Moment ~

Harry szemszöge

         Korán reggel a csengő egyenletes visító hangjára ébredtem. Ki a franc lehet ilyen korán? Órámra néztem, és bár korán egyáltalán nem volt, fájt hogy ki kell kelnem az ágyamból. Felvettem egy pólót és nagy nyögések és ásítozások közepette elhagytam a szobám. Hunyorogva nyitottam ki a bejárati ajtót, mert az illető mögül a napsütés égette szemem.
- Azt hittem, már be sem engedsz!- mondta Gemma hangján az illető. Szóval a nővérem jött zaklatni.
- Neked is jó reggelt!- mosolyogtam arcába és beengedtem.
- Ja, hogy aludtál? Bocsi!- húzta oldalra száját. - Fúj, Harry! Mi ez a szag? Mikor szellőztettél legutoljára? És az a boros üveg? Tegnap buli volt és nem hívtál meg?? Kössz öcsi, tényleg!- vágta be a durcát.
- Gemm! Állj már le! Tegnap itt voltak a fiúk, beszélgettünk és iszogattunk, ennyi. Nem buli volt! Buli? Jaj, hagyj már! Elegem van a bulikból.- vetettem le magamat mellé, a kanapéra.
- Oké, oké!- mosolygott.
- Mi újság veled? Mi járatban a büdös öcsédnél?- kérdeztem kuncogva.
- Azért jöttem, hogy kiszellőztessek a büdös öcsémnél!- csapott térdemre és az ablakhoz sétált. Kitárta és beáramlott a friss tavasz végi, virág illattal átitatott levegő. A függönyök fellibbentek, Gemma tincseibe is bele kapott a szél.
- Te, Gemma!- kezdtem, amire felém fordult. - Neked miért lila a hajad?- kérdeztem, a legértelmesebb fejet vágva.
- Te, Harry! Muszáj mindenbe belekötnöd?- húzta fel szemöldökét, de szája körül ott bujkált egy óriási vigyor. - Meguntam a kéket. De lehet hogy, holnap mégis visszamegyek és kérek egy kis kéket az aljára. Szerinted?
- Öhm, nem tudom. Nekem ez jobban tetszik!- mondtam és elmenekültem Gemmától, öltözni. Hosszas válogatás után egy fehér pólót vettem át, és egy melegítőt. A hajammal is megpróbáltam kezdeni valamit, nagyon kis sikerrel. Ugyanúgy szerte ágazott, mint mikor felkeltem. A tükörből egy álmos, ébren álmodozó, nyúzott srác nézett vissza. Tegnap óta most először jutott eszembe a barna szem pár. Nem is tudom, mi ütött belém tegnap. Majdnem megcsókoltam! Bár nem ellenkezett, nem is szabadott volna, még csak gondolni se rá. Annyi barátságomat tettem tönkre mohóságommal, ezt nem szabad. Bár több mint barátság, nem tehetem meg vele ezt.
  Nem tudom, mi van velem, amikor Ő is ott van. Teljesen elvesztem a fejem, kiesik a kezemből az irányítás és nem tudok parancsolni a fantáziámnak. Legszívesebben mindig ölelném és csókolnám, csakhogy biztosan tudjam, teljes egésze az enyém. De tudom, hogy Ő barát. A legjobbak közül. Nem tehetem sem vele, sem magammal.
Unott fejjel baktattam vissza a nővéremhez, aki épp a konyhában sürgölődött.
- Jöhet rántotta és Gemma híres fahéjas kakaója?- kacsintott.
- Mindig!- nyaltam meg a szám, amikor Gemm lerakott elém egy nagy tál gőzölgő tojást és mellé egy nagy, hóemberes bögrében a barna, fahéj illatot árasztó csodát.
- Szakítottam Oliverrel!- bökte ki a nagy csendbe.
- Mi?- kérdeztem tele szájjal, fittyet hányva az illedelmességre. - De hát, hogy és mikor? Ó, megölöm azt a görényt, ha bármi rosszat csinált!- csaptam az asztalra indulatosan.
- Nem, Harry, nem csinált semmit. Egyszerűen már nem szerettem, és képtelen voltam becsapni. Így kellett lennie!- mondta halkan és a távolba meredt. Tudom milyen érzés. Szörnyű. De Olivernek is jobb, hogy megtudta időben az igazságot.
- Sajnálom!- fogtam meg a kezét. Bólintott, de szemébe könnyek gyűltek. Olyan szép volt. Fáj, hogy így látom, mégis szép volt.
- Én is.- nyelte vissza könnyeit és mosolyt erőltetett az arcára. - Mesélj öcskös, mizu veled? Csajok? He?- váltott témát.
- Ne már Gemma! Mindig ezzel jössz... Annyiszor elmondtam már, hogy ha valami alakul akkor szólok, de nem foglak minden nagyobb szív dobbanásomnál riadóztatni!- sóhajtottam szemforgatva.
- Tudom, tudom! De csak van valaki. Nehogy azt hidd, hogy nem látom! Süt a szemedből!!- mutogatott nevetve a szememre, hogy majdnem kiszúrta őket.
- Jó, igen, lehet, hogy bejön valaki, na és?!
- Na és???? Igenis nagy dolog! Avass be mindenbe! Aranyos? Kedves? Szép? Vicces?...- kapott az alkalmon és az összes jó tulajdonságot a világon, felsorolta.
- Az!- húztam el a szám. - Gyönyörű barba haja és barna szeme van. Mindig vidám, és sokat nevet, ami megnevettet engem is. Tudod ki ő!- emeltem rá szemeimet. Gemma zöldjei kikerekedtek.
- Ismerem?- képedt el
- Személyesen nyilván nem. Emlékszel arra a lányra, akivel a Remember to yesterday?-ben voltunk?!
- Hát persze. Hogyne emlékeznék!- mondta sejtelmes hangon. - Igazad van, gyönyörű lány. Mindenben igazad van Hazz. De hol itt a baj? Nem úgy van, hogy nincs barátja?
- Gemmz, nem így megy ez!- kezdtem és elmondtam neki a történetet elejétől a végéig. Hogy elmentem hozzá, hogy nála aludtam, hogy tegnap itt volt, sőt a majdnemcsókot sem hagytam ki, pedig Gemmának ahhoz semmi köze.
- Ez így tényleg más...- húzta el száját. - Tanácstalan vagyok, öcsi! Nagyon furcsa helyzet elé kerültél, de én a helyedben tennék egy próbát. Hátha! És ha rosszul sül el?... Arra nincs esély! De most mennem kell! Vár a munka!- kacsintott és felkapta táskáját.
- Köszi, hogy kiszellőztettél!- nevettem, majd magamhoz öleltem a nővéremet. - Köszönök mindent, Gemmz!
- Szerezlek Hazz!- nyomott puszit arcomra, majd kiviharzott az ajtón.
   Elhatároztam megfogadom Gemm szavát, és teszek egy próbát. A fürdőben vettem egy gyors zuhanyt és fogat mostam. Felvettem egy egyszerű pólót, hozzá fekete farmer és bakancs. Fejemre kivételesen sapkát húztam, és minden lehető imával könyörögtem az égieknek, miszerint, csak most ne találkozzak rajongóval. Biztonságosan elhagytam a házat és rögtön autóba ültem. Nem lakott messze tőlem, így pár perc kocsikázás után le is parkoltam a nagy társas ház előtt. A motort leállítottam és a csendes magányba burkolózva gondoltam át, miért is vagyok itt és mit is akarok mondani. A fejemben számtalan átlátszó csajozós szöveg megfordult, de tudtam ide más kell. Ez nem az a helyzet. Halkan csúsztam le az ülésről a betonra, majd bezártam az autót. Megigazítottam a ruhám, ráztam egyet a sapka alól kandikáló tincseken. A házba a bejárás jelenleg egyszerű volt, mert a kapu teljesen nyitva állt. Fellépdeltem a negyedik emeletre, megköszörültem a torkom és nagy levegőt vettem. Csengettem…

Sziasztok!

Meg is érkezett az újabb fejezet, bár egy kicsit szokatlan időben! Azért hoztam most, mert szombaton, következik a NAGY FORDULAT!!

Emlékeztek? Az volt a bevezető szöveg, hogy lesz 10 fejezet, ami után egy átkötő fejezet, amiben azt írom le, amiről más blogok szólnak. De ezt bővebben kifejtem szombaton!

Legyetek jók és érezzétek a hosszúhétvégét, és tartsatok ki évvégéig, már nincs sok!

És így a végére, de nem utolsó sorban, sőt! AZ OLDAL ÁTLÉPTE A 2000 OLDALMEGJELNÍTÉST, AMIÉRT ELMONDHATATLANUL ÉS LEÍRHATATLANUL HÁLÁS VAGYOK!!! NAGYON KÖSZÖNÖÖÖÖÖM, IMÁDLAK TITEKET!

Remélem nem okozok csalódást!

Bezz, xx

~ 9. Moment ~

Épp az ebédemhez szeleteltem a zöldségeket, amikor a telefonom egy pityenéssel jelezte sms-em.

A srácokkal azt beszéljük, milyen jó lenne újra látni. Nincs kedved ma este egy kis bulira nálam? 

Harry

Megmosolyogtatott ez az apró üzenet, és egy gyors kéz mosás után visszapötyögtem a választ: 

Nagyon szívesen megyek :) 6 körül jó? És vigyek valami kaját vagy piát? 

Z xx

   Elraktam a telefonom és befejeztem az ebéd készítést. Egy jó véres nyomozós sorozat epizódja alatt el is fogyasztottam, és máris készülődni kezdtem. Harry arra kért hogy valami süteménnyel lepjem meg őket, úgyhogy kezdődhetett elölről a sütés- főzés. Bekapcsoltam egy inspiráló zenét és lapozgatni kezdtem a szakácskönyvet. Elhaladtam a muffinok mellett, mert úgy gondoltam, abban nincs semmi új. Egy régen bevált sajtos pogácsa recept viszont teljesen jónak ígérkezett, úgyhogy neki láttam. Lisztet, tojást kevertem össze, mellé sajtot, sót hintettem. Kis pogácsákat formáltam, és semmi perc alatt a

sütőben kötöttek ki a kis tészták. Amíg az első adag sült egy édes süti után néztem, és meg is találtam a tökéletest. Egy viszonylag egyszerű, könnyű tésztában csoki és keksz darabok. Mennyeinek nézett ki, úgyhogy rögtön neki láttam. A pogácsákat dobozba raktam, és csokit, kekszet daraboltam. Rászórtam a még híg masszára és egy nagy sóhajjal löktem be a sütőbe. 

     Közel három órámba telt elkészíteni ezeket, úgyhogy akár már készülődhettem is. A fürdőbe sétáltam, megszabadultam lisztes ruháimtól és beálltam a zuhany alá. A hajam kiengedve tapadt a hátamhoz, amint átjárta a víz. A meleg cseppek jólesően szántották bőrömet, míg a tusfürdő simasága begyógyította az általuk hagyott sebeket. Hagytam magam egy kicsit, hogy élvezzem a vizet és a meleget, és csak akkor szántam el magam arra hogy kilépjek, amikor végleg eláztattam magam. Magamra tekertem egy törölközőt és dideregve siettem a szekrényemhez. Idegesen próbáltam minél hamarabb ruhát találni magamnak, elég kis sikerrel. 

Tudtam hogy inkább beszélgetősebb estére számíthatok, minthogy tizenegykor úgy döntünk hogy felkerekedünk és elcaplatunk egy királyi szórakozó helyre. Farmert vettem ki és pólót, hozzá tornacipőt. Egy fekete szett után magamra vettem a pólót, a nadrágot és halkan dúdolva indultam hajat csinálni. Feszes kontyba fogtam össze, majd egy napszemüveget húztam a fejemre. A tükörből egy izgatott csajszi kacsintott vissza. 

   Összeszedtem a sütiket és magamra aggatva a szatyrokat indultam útnak. Lebattyogtam a kocsihoz, a csomagtartóba beraktam a dolgaimat, és már éppen beszállni készültem, amikor egy halk hang szólalt a hátam mögött:

- Nem szólok senkinek!- ijedtemben összerezzentem és hátra fordultam. Egy szőkehajú lány állt mögöttem. Öltözéke átlagos volt. Tornacipőt, farmert és pulcsit viselt, haja lengén omlott vállára.
- Nem szólok senkinek, hogy itt laksz, ígérem!- mondta még mindig halkan. - De muszáj volt megtalálnom téged. Amikor megláttam egy új arcot a plakátokon, rögtön elöntött a vágy én is oda akarok kerülni. Segíteni szeretnék a családomnak. Csak azért szeretném ezt. Nem lennék nagyravágyó, ha tudnám másképp is tudnék annyi pénzt keresni, amennyi elég ahhoz, hogy eltarthassam a családom. De tudom, hogy ez az egyetlen mód arra, hogy csak úgy tudom megkeresni a pénzt, hogy híres leszek. És még a munkámat is élvezni fogom. Csak egy tanácsot szerettem volna kérni tőled, hogy hogyan válthatnám valóra a saját álmom?
- Édesem!- sóhajtottam, és magamhoz szorítottam. Teste remegett, és úgy szorított, mintha az élete függne tőlem. - Figyelj rám, most nagyon! Nekem is hasonló volt a célom. Nagyon sokat küzdöttem, sokszor elfáradtam. De nem adtam fel. Én is olyan voltam, mint te. Tudatlan, de mindent tudni akaró. Csak annyi a tanácsom, hogy ne add fel és tarts ki örökké. Jöhet bármi, te állj szilárdan, és ne hagyd hogy egy apró hullám feldöntse az óriási erődöd!-  szavaim értő fülekre találtak, és láttam, ahogy remény csillan szemeiben. Megértette amit mondtam.
- Köszönöm!- súgta, majd egy könnycsepp gördült le arcán. Mosolygott, ahogy én is. Utoljára megölelgetem, és elkértem a telefonszámát. Elővette rozoga készülékét, és elmotyogta a számot.
- Megígérem fölhívlak, de most mennem kell. Ne feledd amit mondtam!- mosolyogtam rá egy utolsót bíztatásképp. Beültem a kocsiba és a hideg kirázott az érzéstől, ami átfutott rajtam. A kislány, a magabiztosságával, a törékenységével és a lényével is a kiskori énemre. Hittem neki. Mindenben. Tudtam, hogy figyel szavaimra és betartja őket. Muszáj szereznem neki egy állást. Azonnal kattogni kezdett az agyam, milyen munka lehet alkalmas számára. Ösztönösen kanyarodtam az utakon, és próbáltam nem a lányra koncentrálni.
Harry háza a külváros nyugodtabb negyedében helyezkedett el. A nap már alacsonyan járt, de még így is kivehető volt a vidám környék összes háza. Leparkoltam a kocsi bejárón és táskáimmal megrakva csöngettem. Halk hang majd a kapu kinyílt, utat engedve a ház felé. Köves út vezetett a bejárati ajtóig. Az út mellett élénk színű virágok zárták kelyheiket, a fű már nedvesedett az esti harmattól. Nehézkesen nyitottam ki az ajtót, ami mögött ismert környezet rejtőzött. Voltam már Harrynél, most mégis más volt a ház. Sokan voltak benne, zajosak voltak. Élettel töltötték meg.
- Sziasztok!- kiáltottam, miközben megszabadultam a terheimtől és cipőmtől.
- Jéé, azt hittük már sosem érsz ide! Szia!- hallottam Louis hangját, majd kezeit körém fonta. Megpuszilt és mosolyogva intett.
- Helló!- puszilt meg Zayn is, és hasonló képpen tett Liam és Niall.
- Üdv nálam!- ölelt át Harry, és csendben, csak hogy én hallhassam: - Újra Fée!- majd két puszit hintett arcomra. Hangja megbabonázott, közelsége vadított.
- Látom jó sok mindent hoztál!- hallottam meg Niall hangját a konyhából. Körbenéztem és a szatyraimnak csak hűlt helyét találtam.
- Niall, nem illik mások cuccában kotorászni!- csaptam kezére, amire ő nevetve odébb lépett. - Harry kapatok két tálat?
- Persze!- mondta és a szekrényből két fém edényt szedett ki. Tele raktam őket az általam hozott finomságokkal, végezetül egy üveg bor is előkerült.
- Hú, pont most akartam kérdezni, hogy nincs-e valami pia, de akkor koccintsunk!- kapott elő poharakat a szekrényből Liam.
- Te sütötted ezeket?- bökött a sütik felé Louis.
- Nem, a kutyám!- mosolyogtam rá.
- Nincs is kutyád!- hangzott Zayn jogos megállapítása.
- Idióta!- bontotta ki Liam a bort, majd töltött a poharakba.
- Én sütöttem!- nevettem, majd felvettem egy poharat. A fiúk is egy- egy pohárral álltak körbe.
- Koccintsunk Zozira, mert megérkezett!- harsogta Niall, és összeütötte poharainkat. Végig koccintottam a társaságot, majd leültem az asztalhoz.
- Mi újság veled mostanság?- hangzott Zayn hangja.
- Megvagyok. Sokat járok erre- arra interjúk, rajongók, ilyesmik. Veletek? Mikor indultok turnéra?
- Pontosan 4 nap múlva!- mondta izgatottan Niall. - Amúgy én jól vagyok, és nagyon finom sütit csináltál, mennyei!- bólogatott a szöszi, én pedig csak egy mosollyal köszöntem meg a bókot.
- Megvagyunk. Nagyon húzós most, de túléljük!- mondta Liam, örök nyugodtsággal hangjában.
- Persze! És amúgy is, nem túlélni kell, hanem megélni!- néztem végig bíztatóan a csapaton.
- Milyen igaz!- mélázott el Louis, amire csak hangosan felnevettem.
- Mit tervezünk ma estére?- szólalt meg Harry, most először.
- Én 10 körül elmegyek!- mondta Zayn.
- Ne már tesó! Ahj.- nyafogott Louis és Niall.
- Srácok még itt vagyok! Majd akkor sírjatok ha elmegyek, okés?- mosolygott féloldalasan Zayn.
- Többiek? Mert én nem terveztem semmit, csak hogy ülünk meg beszélgetünk.
- Szerintem mi is ennyit terveztünk, nem?- pillantottam körbe, amit mindenki bólogatva nyugtázott.
- És milyenek a rajongóid?- kérdezte hirtelen Harry. Egyből a szőke lány ugrott be a parkolóban, de úgy döntöttem, ő maradjon az én ügyem.
- Hihetetlenül aranyosak! Mindig írnak twitteren, és integetnek amikor nyilvánosan vagyok. Odajönnek hozzám, megölelnek és fényképet kérnek. Olyan hihetetlenek. Hogy így szeretnek. Apró ajándékokat küldenek és mindig tudják mikor van szükségem rájuk.- mondtam könnyes szemmel. Visszanyeltem a kitörni kívánkozó zuhatagot és egy mosollyal emeltem fel a fejem.
- Tényleg olyan kis aranyosak tudnak lenni!- mosolygott Niall.
- Vigyázz, mert a hölgy félre érti!- bökött felém Lou, amire csak egy nagyot csaptam hátára.
- Hölgy, mi?!- nevettem rá.
- Mégsem mondhatom, hogy úr. Megkértél, hogy senkinek ne mondjam el. Hogy maradjon a kettőnk titka!- mentegetőzött nevetését visszatartva a kócos srác.
- Igaz, igaz. Persze!- bólogattam, komolyságot színlelve. A többiek értetlenül szemlélték a furcsa jelenetet, amit nem csodálok. Végül én voltam az első aki, hangos nevetésben tört ki, amit a többiek követtek.
- Amúgy múltkor eszembe jutott egy kérdés, amit nem tettünk fel a showban!- kapta fel fejét Niall.
- Hát halljuk!- mondtam, és kortyoltam a boromból.
- Van barátod?- mosolygott.
- Nincs!- mosolyogtam vissza, hasonlóan idiótán.
- Nem hiszem!- nyögött Liam.
- Miért?- kérdeztem.
- Lehetetlen, hogy nincs pasid. Komolyan. Ugyanúgy lehetetlen, mint ahogy Hazzának sincs csaja... Azt sem értem!- ingatta fejét Zayn.
- Niallnak sincs... Tudtommal!- kerestem a szőke tekintetét, de minden szem kontaktust került.
- Én ebben nem lennék olyan biztos!- kotyogott közbe Harry.
 

◆◆◆

- Megyek srácok, későre jár már!- szedtem össze a dobozaimat és vettem fel a cipőmet.
- Jó volt látni!- pattant fel Louis és jól megszorongatott.
- Téged is!- mondtam és puszit nyomtam enyhén borostás arcára.
- Aztán legyél jó nagylány!- ölelt át Niall. Megpusziltam és mosolyogva a lelkére kötöttem: úgy lesz.
- Vigyázz magadra, rendben?!- mondta apáskodva Liam, és átölelt. Bólintottam és Harryhez fordultam.
- Kikísérlek!- lengette meg előttem kulcsát, majd az ajtó felé indult. Kinyitotta előttem és maga elé engedett. Visszaintegettem egy pillanatra az ott maradt három fiúnak, majd elindultam a sötétbe burkolózott úton.
- Köszönöm a meghívást, nagyon jól éreztem magam!- mondtam bizonytalanul. A gyomrom megremegett tekintetétől, amely perzselve futott végig arcomon.
- Ugyan már!- húzott magához. Másfél fejjel magasabb volt nálam, így jócskán elvesztem karjaiban. Ölelése melegítő nyugalmat és biztonságot sugárzott. - Én köszönöm, hogy eljöttél!- emelte fel mutató ujjával állam. Arcaink alig pár milliméterre voltak egymástól. Leheletét éreztem minden porcikámon, s mind egy újabb és újabb érintésért sikoltozott. Ajkai a késő éjszakai sötétben is vörösen, hívogatón csillogtak. Elmosolyodott, a nevető ráncok előhozták az imádott gödröcskéket.

- Nem fázol?- kérdezte halkan.
- De, nagyon!- sütöttem le a szemem. Arca aggódást sugárzott. A homlokomra nyomta ajkait és érzéki csókot hagyott ott.
Utoljára megölelt és elengedett.
- Harry?- mondtam halkan.
- Fée?
- Nem tudok elég hálás lenni!- suttogtam, majd elhajtottam a sötét éjszakába.


Sziasztok!
Ismét sok késéssel, de megérkeztem. Nem igazán voltam gép közelben, azért maradtak el így a részek, de mostmár nagyon igyekszem. Még egy rész lesz, ami után egy átkötő rész következik és végül az, ami miatt elindítottam ezt a blogot! De mindenről részletesen beszámolok, ha itt az ideje!
Hihetetlenül hálás vagyok az 1850 megtekintésért, és Petrának a kommentért, nagyon jól esett!
Kitartás a sulihoz, legyetek jók!

Remélem nem okozok csalódást!

Berry, xx

~ 8. Moment ~

Reggeli rituálémat a csengő éles hangja szakította meg. Lassan sétáltam az ajtó felé, és mosolyogva kinyitottam.
- Szia!- Dasie állt ott, úgy, mintha le sem feküdt volna. Arca sima volt, mégis fáradt. Haja egyenes tincsekben omlott vállára. Gyönyörű volt. Sokszor mondom neki, de csak néha látom a szemében, hogy elhiszi. Pedig az. Gyönyörű.
- Gyere!- intettem be, és vissza sétáltam a konyhába egy adag kávé elkészítése erejéig.
- Hogy hogy ilyen korán?- néztem szemeibe.
- Ma nem megyek be, és részben emiatt is jöttem!- mondta. Mosolygott, de hangja komoly volt. Letettem elé a megízesített kávét, majd fogtam a magamét és átsétáltunk a nappaliba.
- Hát akkor hadd halljuk!- mondtam.
- Szóval, ott hagyom a sulit!-emelte rám tekintetét.
- Mi?- erre nem számítottam. - De Das, az az életed! Nem hagyhatod ott. Úristen. És mihez kezdesz a suli helyett?- fújtam ki a levegőt.
- Nyugi, ne aggódj értem, már mindent kiterveltem. Mivel a tanári fizetés nem nagy, de ennek így is nagyon kicsi részét éltem fel, ami azt jelenti hogy összegyűlt egy nagyobb összeg. Szeretnék nyitni egy éttermet, ebből az összegből. És nem hagynám abba a tanítást soha! A suliból nem véglegesen megyek el, ott maradok fél állásban, de valahogy muszáj összeegyeztetnem azt a két dolgot, ami érdekel!- mondta és arca bűn bánást sugárzott.
- Dasie, biztos ez? Mármint tényleg ezt szeretnéd? Nem csak apukád miatt?- tudni akartam hogy, tényleg ez-e a szíve vágya.
- Tényleg! Én ezt szeretném csinálni! Ezt a két dolgot. Emlékszel? Mindig azt mondod legyek önmagam és járjam a saját utam. Azt hogy éljek úgy, hogy büszke legyek magamra. Épp ezt teszem!- mosolyodott el és magához húzott. Szorított, mintha az élete függne tőlem, pedig semmi sem függött. Na jó. Valami biztos! Hiszen legjobb barátnők vagyunk, vagy mi?! Átkaroltam és halkan megszólaltam:
- Csak azt szeretném, ha minden rendben lenne veled. Nem akarom, hogy az én életem befolyással legyen a tiédre. Tegnap, amikor kijöttem egy boltból, egy csapat várt rám. Mindenki aláírást és fotót szeretett volna. Egyre többen és többen lettek. Mindenki a nevemet skandálta, sikítoztak és volt aki sírt. Annyira új ez nekem, hogy képtelen voltam úgy viselkedni, ahogy azt a helyzet elvárta volna. Sokan voltak, én pedig azt mondtam a testőrömnek, hogy nem kell mindenhova elkísérni. Azzal nyugtattam hogy még nem vagyok annyira ismert. Ennek ellenére fotósok is gyűltek körém, és amikor elfogyott a tömeg, kérdésekkel és vakukkal bombáztak. Alig jutottam el a kocsimig, és onnan haza. Egyszóval, nem szeretném, ha azt hinnéd az neked való, és csalódnod kell.- néztem rá, s remélem megérti miről is beszélek.
- Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy számodra volt rossz döntés ez az egész?- vont kérdőre félelemtől csillogó szemmel.
- Nem, dehogy! Csak új még, és szoknom kell, ennyi!- kacsintottam rá és nevettem. Újra együtt nevettünk. Csilingelt hangja az üres lakásban, és az unalmas kedd reggelemet is csodássá tette.
- Nos, csak muszáj volt valakinek elmondanom, úgyhogy ennyi lett volna.
- Okés! Figyelj, én támogatlak, legyen akármi is. És egyet jegyezz meg, ha segítség kell, legyen az anyagi, lelki, fizikai, itt vagyok. Nálam te leszel mindig az első, úgyhogy nagyon kérlek, akármi van szólj!- kértem, ő pedig mosolyogva bólintott. Ismét láttam a könnyeket összegyűlni a szemében, de lenyelte őket. Akárhányszor ilyen mély és lelki beszélgetést folytatunk, valamelyikünk mindig sír. Ez már megszokott. De általában együtt sírunk. Ez olyan barátnős dolog. Most viszont valószínű nem akarta a sírásra fordítani az időnket, mert megszólalt. Hangja eleinte bizonytalan volt, de egyre stabilabbá vált:
- Szóval, az a helyzet, hogy már nézelődtem üzlethelyiség ügyben, és találtam is pár helyet, szóval ha majd ráérsz, elmehetnénk megnézni!- mondta.
- Ma?- nevettem fel. - Ma semmi dolgom, Julia szabadságot adott!
- Hát akkor munkára!- csapott meg a combomon, én pedig nevetve szedelőzködni kezdtem. Elszaladtam a fürdőszobába, megfésülködtem, arcot és fogat mostam, és eszeveszett gyorsan választottam ki a ruháimat. Izgatott lettem, hogy valami olyasminek leszek része aminek eddig nem. Az, hogy Dasie éttermet nyit, nagyon jó. Bár a tanítás a mindene, istenien főz és olyan újításai vannak, hogy a gondolatára is megkordul a gyomrom. A lehető leggyorsabban készültem el, és már futottam is hozzá. A nagy sietségben Dasie karjai között kötöttem ki, ugyanis a lábaim alól kicsúszott a szőnyeg.
- Óvatosabban!- próbált komolyan rám szólni, de arcát eltorzította a kitörni kívánkozó nevetés. Két másodpercig tartott karjaiban, majd elengedett és én belé karoltam. Egymagasak voltunk világ életünkben, úgy hogy ez sosem okozott gondot. Lesiettünk és rögtön autóba pattantunk. Felhangosítottam a rádiót amire mindketten dúdolni, majd énekelni kezdtük az aktuális dalt.
    Újabb emlékek törtek felszínre. Amikor Dasie és én vásárolunk. Mindig a végéről kezdjük, soha nem szépen sorban megyünk a polcok között. Általában a kocsit közösen toljuk magunk előtt, és elmegyünk a bolt hátsó részlegébe. Majd onnan előre. Nem egyszer volt már olyan, hogy hangosságunk miatt, csak bizonyos időtartamot tölthettünk a boltban. Énekeltünk és hangosan nevettünk. Jól éreztük magunkat. Dasiehez nem kötnek szomorú dolgok, csak néhány és azok is ugyanolyanok. Annyiszor kellett elválnunk életemben, hogy elmondhatatlan. Das hamarabb költözött Londonba, mint én, így azt az időt is külön töltöttük. Annyi elbúcsúzás a világon nincs, amennyit mi végig csináltunk, mégis ezek eltörpülnek a csodás emlékek hada mellett. A nevetéseink, a bohóckodások és a féktelen jókedv. Csak ezek vagyunk mi. Ábrándozásomból Dasie hangja zökkentett ki:
- Szivi, zöld van, mehetsz!- bökött meg.
- Persze!- bólintottam és rányomtam a gázra. - És itt merre?
- Jobbra be a kis utcába, és azt hiszem a harmadik vagy a negyedik ház! Az a sárga ott!- mutatott előre én pedig oda kormányoztam az autót.
- Ez?- mutattam egy megviselt sárga épületre. Egy emelete volt, ablakai besötétítve néztek ránk. Inkább félelmetes volt, mint barátságos vagy hívogató.
- Ühüm! Azt mondta a néni hogy ő ma itt lesz, úgyhogy csengessünk nyugodtan!- mosolygott Das.
- Itt van csengő?- nevettem fel kínosan, és bár maró irónia volt a hangomban, igazam lett. Sehol egy csengő.
- Akkor menjünk be!- mindig is kalandvágyó volt. Kezével meglökte az alacsony kert kaput, amely nyikorogva adott utat. A rozsdás ajtó mögött köves út vezetett a bejáratig. Az út mentén valaha nagyon szép virágok nyílhattak, de mára már csak a gaz és a gyomnövények tenyészhelye volt. A bejáratiajtó is nyitva állt, és Dasie kopogás nélkül benyitott. A ház üres volt, poros és elhagyatott. Pókhálók díszítették a plafont, de néhol akár a földig is elértek. A mennyezeten penész látszódott, és szinte tapintható volt az állott bűz és doh keverékének szaga.
- Das!- suttogtam. - Szerintem nem ez az ideális hely egy étteremhez...
- Valahogy nekem is ez az érzésem, menjünk gyorsan mielőtt a néninek feltűnik, hogy itt vagyunk!- mondta és sebes mozdulatokkal indult az ajtó felé. Szorosan mögötte mentem, behajtottam magam mögött az ajtót és szinte futottunk az autóig. Bepattantunk és a gázra taposva hagytuk el a kísértetházat.
- Pedig a néni kedves volt!- húzta el a száját barátnőm.
- Elhiszem, talán nem mérte fel a dolgot. Nyugi, érzem a következő jó lesz!- mosolyodtam rá és a kijelölt célhoz hajtottam.
    Egy nagy fehér ház előtt álltunk meg. Ajtaja nagy, vésett fa ajtó volt. Csengettünk, majd egy középkorú nő jelent meg az ajtóban.
- Üdv lányok! Gyertek beljebb!- invitált. A ház egy szintes volt, csak egy padlás tér volt fölötte. Barna parketta borította a padlót és a falak is fával voltak beborítva. Dasie a kezemet fogva próbált betelni a látvánnyal, sikertelenül...
Csodás nagy ablakok néztek a még megműveletlen kertre. Maga a ház óriási volt, étteremnek mégis barátságos nagyságú. A nagy épületrésztől leválaszta volt egy kisebb, pont konyhának megfelelő.

- Ezt szeretném!- sóhajtott Dasie.  A hölgy aki körbe vezetett minket elégedett arccal nyugtázta reagálásunkat a házat illetőleg. Csodás kis terasz nyílt a kert felé, ami egy kertiparty ideális helyszíne is lehet, akár. Mindig is vizuális természet voltam, ezért szemem előtt rögtön megjelent az étterem. Asztalokon kicai fehér terítő, nyugodt és vidám hangulat, sehol egy goromba vagy ideges ember. Ez a hely egy jó randi hely lesz, már érzem. Pontosan ilyen helyre vágynék, az első randimon.

- Ezt megszeretném vásárolni!- mondta öntudatosan Das.  A hölgy bólintott és intett, hogy kövessük.

◆◆◆

     

- Köszönöm, hogy eljöttél, sokat jelentett!- mondta Dasie.

- Ez csak természetes! De most menj, mert mindketten itt alszunk el. Legyél jó, és majd beszélünk, rendben?- utasítottam, mint egy anyuka.

- Igenis kapitány!- nevetett és puszit nyomott arcomra. Kiszállt az autóból és elnyelte az éj sötétje.

  Haza hajtottam, és fáradtan vonszoltam fel magam a lépcsőn. Lepakoltam a cuccaimat a konyhában, és egyenesen a szobám felé indultam. Átöltöztem pizsamába, és kimerülten dőltem ágyba.

Hagytam hogy szemeimet álom súlytsa és ragadjon magával egy másik világban.

Sziasztok!
Íme következő fejezet! Kicsit rövidre sikerüt, de úgy gondolom ez most pont így jó.
Nagyon köszönöm az 5 feliratkozót, és az 1550 oldalmegjelnítést, nagyon jól esik. Még jobban esne egy pár komment, de nem leszek telhetetlen!
Lassan eljön az általam nagyon várt fordulat, amit az ismertetőben említettem, még a blog elején.
Kitartás, már csak pár hét és vége a sulinak!!

Remélem nem okozok csalódást!

Bezz, xx

~ 7. Moment ~

A telefonom unalmas pittyegése már idegesítő volt. Miért nem veszi fel? Akkor próbáljuk meg újra Bo-t. Hátha. Kicsöng, ami jó jel.
- Szia!- szól bele egy rekedtes hang.
- Na végre!  Azt hittem már fel sem veszed.- mondtam idegesen.
- Jó, bocsi. Aludtam. Mizujs?- kérdezte nagylányosan.
- Megvagyok. Nagyon unatkozom, kéne valamit csinálni, de semmi ötletem. Te, hogy vagy?
- Hát elég jól. Tegnap voltam futóversenyen.
- Ééés?- kérdeztem büszkén.
- Hát első lettem, de nem nagy cucc!- mondta szerényen.
- Még hogy nem. Nagyon ügyes vagy, gratulálok. Küldhetek valami pici ajándékot? Nem fogod kidobni, ugye?
- Nem fogom, de inkább ne. Semmi értelme, nekem az az ajándék ha láthatlak.- mondta és hangjából áradt a vágy és a szomorúság.
- Kicsim, mindennél jobban örülnék ha ide jöhetnél, de most én is alig vagyok itthon, és nem szeretném ha téged is bele kevernének ebbe az idióta maszlagba! Sajnálom.- mondtam elhaló hangon.
- Mi? Mit írnak rólad? Ne már....
- Mindent. Találgatnak, hogy vajon direkt megszerveztem- e hogy a srácokkal legyen az interjú, vagy hogy miért nem mondom meg hogy ti hol laktok. Hasonlók. Nem szeretném, ha rólad is különböző pletykák terjengenének. Fontosnak tartom, hogy amíg lehet nyugton élj a pici világodban, rendben?- kértem anyáskodón.
- Rendben. Kérdezhetek valamit?- huncut volt a hangja.
- Te? Akármit!
- Ha van egy fiú...- nem bírtam ki, hogy ne nevessek és visítsak egyszerre. - És tetszik, és elvileg én is neki, de itt megállt a tudomány... Mit tegyek?
- Először is ki ez a srác? Suliba jár? Vagy edzésről ismered? Hány éves, hogy néz ki és hogy hívják?- bombáztam kérdéseimmel.

- Nyugi, állj már meg! Egy srác, edzésről. Két évvel idősebb nálam, Davenek hívják. Szőkés barna haja van, kékes szürke szeme és hihetetlenül izmos, és magas. Helyes, mintha a kifutóról lépett volna ki. Izléses és okos, nagyon sokszor összetalálkozik a tekintetünk és istenem…- sóhajtott egy nagyot, amire rögtön beugrott a tipikus álmodozó arc.

- Elééég! Okés, szóval. Tutira bejössz neki, ami tök jó. Viszont ne te legyél az, aki megteszi az első lépést, ez a fiúk dolga. Majd lassacskán lép. És ha megtette az első lépést, indulj el vele együtt azon a bizonyos úton. Hagyd magad elvarázsolni és légy önmagad. És küldd el a srác elérhetőségeit, ha kérhetem.- nyomatékosítottam.

- Értettem főnök! És amúgy magadnál is alkalmazhatnád ezeket a jó tanácsokat, ha javasolhatom. Láttam ám az interjút és nem vagyok vak!- mondta ördögi hangon.

- Ugye nem azt gondolod hogy én és Harry?? Ugye nem… Oh hát persze hogy azt hiszed, juj de kis görény vagy, Bo! Ezért még számolunk, esküszöm!

- Állok elébe, na puszi!

- Puszi, és küldj jelet magadról, ha bármi van!- mondtam és letettem.

  Délután három felé járhatott, én viszont még mindig a nappali szőnyegén ültem és a kedvenc nyomozós sorozatom sokezredik részét néztem újra, amikor csengettek. Feltápászkodtam és megigazítottam a ruhám. Nem vártam senkit. Dasie dolgozik, más meg nem igazán szokott csak úgy beállítani hozzám. Óvatosan nyitottam ajtót, és egy pillanatra elállt a lélegzetem. Harry állt az ajtóban.

- Szia, erre jártam, gondoltam beugrom pár percre, remélem nem zavarok!- mondta és megölelt. Puszit nyomott arcomra, én pedig csak ámultam.

 - Nem, dehogy is. Gyere beljebb nyugodtan!- invitáltam be. Harry belépett és az előszoba máris kicsinek bizonyult. Szívem hevesen vert és valami nem volt rendben odabenn. Levette kabátját és felakasztotta a szekrényben lévő vállfák egyikére.

- Kérsz valamit inni vagy esetleg enni? Tudok szolgálni vízzel, teával, kávéval, és mindenféle gyümölcslével- emeltem rá tekintetemet, amikor ő már helyet foglalt a pult mellett egy bárszéken.
- Egy kávét megköszönnék! Mi újság veled? Hogy mennek a dolgaid?- kérdezte és furcsa volt a közvetlensége.
- Megvagyok, bár pont ma beszéltem a tesómmal és nagyon szeretném látni végre, őt is és a családomat is. Te? A fiúk?
- Épp turnéra készülünk. Nagy a feszkó, úgyhogy minden apróságra felkapjuk a vizet. Húzós időszak ez nekünk!- mondta és elhallgatott. Szemével minden mozdulatomat követte, ahogy kiöntöm a kávét egy bögrébe, tejet és cukrot rakok mellé egy tányérra és egy kis doboz kekszet teszek elé.
- Nagyon kedves vagy, köszönöm!- mondta és megízesített kávéjába kortyolt. - Igazándiból nem is nagyon értem magam, hogy hogy van képem így ideállítani, csak tudod...
- Nem, nem Harry!- szakítottam félbe. - Tényleg meglepett egy picit, hogy itt talállak, de semmi gond. Örülök hogy feljöttél, mert látszik hogy egy kis nyugalomra van szükséged. Merre jártál?-simogattam meg kezét és bíztatóan rámosolyogtam.
- Csak kocsikáztam errea-arra. De tudod, annyira nehéz. Mindig megfelelni és tökéletesnek tűnni. Úgy csinálni mintha semmi sem fájna és eltűrni, hogy mindennel bombáznak és gyanúsítanak, egyszerűen nem megy tovább.- fújta ki szaggatottan a levegőt és látszott hogy a sírás határán van. Sok emberhez volt szerencsém eddigi életem során, és nagyon sokuk lelki segítséget kért tőlem. Ha nem színésznő lettem volna, biztosan pszichológus lenne belőlem. Itt most semmi hátsó szándéka nincs Harrynek, csupán segítségre, csendre és nyugalomra van szüksége.
- Elhiszem Harry. Nagyon nehéz lehet most neked, ez tagadhatatlan. De tudnod kell hogy mindezt nem egyedül kell végig csinálnod. Hiszen akár hiszed, akár nem a többiek is ugyanezen mennek keresztül. Ők ott vannak neked, aztán Gemma vagy Anne, és ahogy látod én is. Akárkihez fordulhatsz. Mindenki segíteni fog, de valahogy magadban is rendbe kell tenni a dolgokat. Szem előtt kell tartanod, hogy bár olykor nehéz és idegesítő, ez az életed. Ha ez nem lenne, ki tudja te hol lennél most. Harry, kitartás és fel a fejjel, rendben? Minden a helyére kerül lassan!- fejeztem be és magamhoz öleltem. Szorosan karolt és fejét nyakamba fúrta. Csak ültünk a nappaliban, egy apró fény sugáron kívül homály fedett minket. Csend volt, mély, csontig hatoló csend.
- Köszönöm! Hogy lelket öntöttél belém, erre most nagy szükségem volt. Az ember nem is gondolná, hogy mennyivel egyszerűbb olyannal megbeszélni a dolgokat akit nem is annyira ismerünk. Mármint félre ne értsd, de ez így nagyon jó volt.

- Persze hogy nem értem! Mit szeretnél csinálni, vagy mész?- kérdeztem és szívem mélyén egyetlen válasznak tudtam volna örülni, de ezt magamnak is alig akartam bevallani.

- Nem gond ha maradok? Az egyedül lét csak felemésztene…-nézett ki az ablakon.
- Örülök, ha maradsz! És Harry?
- Hm?
- Tudatosan jöttél ide, vagy csak kellett valaki aki megvigasztal?- kérdeztem, és beleremegtem saját szavaimba.
- Tudatosan!- emelte felém fejét és szeme őszintén csillogott. Bólintottam és a vendégszoba felé vettem az irányt. Paplant és huzatot szedtem elő, behúztam, de a gondolataim már rég egy más világban kalandoztak. Miért reagálok így Harryre? Hiszen mindketten emberek vagyunk! Nincs benne semmi szokatlan, hogy itt van, hiszen amikor az interjú után órákon át beszélgettünk, teljesen világos volt, hogy barátságot kötöttünk, ami ezt is jelenti. Viszont tudatosan jött.
  Gondolatban próbáltam lenyugtatni magam, és háttérbe szorítani a mocskos fantáziámat. Harrynek egy barátra volt szüksége, aki kívüláll az ő problémáján, és ezért én, oké? Semmi más szándéka nem volt, és jobb lenne ha te is leállítanád magad! Még nem is ismered eléggé, gondoltam és reméltem hogy ennyi elég lesz.
  Harry még mindig a kanapén ült és a családi fotókat nézegette a falon.
- A kis szőke lány a tesód?
- Igen, aki már nem is annyira pici!- mosolyodtam el.
- Az a kép csodálatos!- mutatott egy viszonylag nagy ábrázolatra. Sötét kék keretben az összekulcsolt kezeink látszódnak csak. Akkor csináltuk, amikor legutoljára otthon voltam.
- Most hány éves?- kérdezte Hazz.
- 13 és épp bepasizni készül!- nevettem. Harry is nevetett önfeledten és őszintén.
- Van kedved filmezni, vagy akármit csinálni?- kérdeztem most én.
- Túl sok filmet láttam már az elmúlt pár héten. Beszélgethetnénk!- húzta ismerős pimasz mosolyra száját.
- Okés, gyere csinálok valami vacsit és közben dumáljunk az élet nagy dolgairól!- intettem a konyha felé. - Meleg szendvics jó lesz? Túlságosan lusta vagyok máshoz!
- Tökéletes! 
- Amúgy, Harry! Még nem is kérdeztem, tényleg csak egy jól irányzott tipp volt, az hogy hány gyereket szeretnék?
- Honnan tudnám? Tényleg csak tipp volt! Ha már itt tartunk, hogy neveznéd őket?
- Nem tudom, és ez nem csak tőlem függ majd!- feleltem és letettem a gőzölgő kenyereket az asztalra.
- Miért akartál színész lenni?- mosolygott a göndör fiú.
- Régóta színészkedem, úgy 10-11 éves korom óta vonz ez a világ. Elhatároztam, hogy megvalósítom az álmaimat és híres színésznő leszek! Úgy gondoltam, hogy így meg tudom mutatni, hogy ki is vagyok én. Nem túl eredeti, de igaz!- mosolyodtam el.
- Nekem tetszik!- nevetett. - Nincs valami édességed? Úúúgy megkívántam valami édeset!
- Ohhó, édesség hegyek vannak a kamrában. Mit szeretnél enni? Nutella, oreo, cukrok, kekszek, chips, amit akarsz, minden van itt! Á, nézd mit találtaam! Csokis keksz és egy kis nutella, mit szólsz?
- Mmm, mennyei! Tudod otthon nálam is ilyen édesség raktár van, mivel nem vagyok jó szakács, mindig olyat csinálok hogy van egy keksz alapom és mindent bele rakok. Amit találok, és ezekből mindig  jó sütik lesznek. 
- Én nagyon szeretek sütni-főzni, amikor a bartnőm itt van, mindig valami különlegeset főzünk. Az apukája séf, úgyhogy nagyon otthon van a konyhában.- mondtam. Ránéztem Harryre és elfogott a nevetés. A fiú arca tiszta nutella volt. Még az orra is.
- Ne nevess, a te arcod is olyan!- mondta és kezével egy jó adagot kent- az eddig valószínűleg tiszta- arcomra.
- Ohh Harry, ezt még megkeserülöd!- kiáltottam, és egy újabb adag krémet kentem szét az arcán. Ez a játék így folytatódott, míg teljesen barna krémmel fedettek lettünk mindketten.
- Hazz, azt hiszem le kéne mosni magunkról ezt az izét! Arra van a fürdő!- mutattam ő pedig besétált az ajtaján. Én saját fürdőm felé vettem az irányt, igyekezve hogy ne érjek semmihez hozzá. Levetkőztem, ruháimat egyenesen a szennyesbe dobtam és beálltam a zuhany alá. A meleg víz leolvasztotta rólam a nutellát és felfrissülve léphettem ki a fülkéből. Egy pizsamát szedtem kis a szekrényből, és megkerestem a legnagyobb  ruháimat. Egy óriási melegítő, egy hasonló nagyságú pulcsi, amivel szolgálni tudok Harrynek.
- Hazz!- kopogtam be a fürdőbe.
- Mondd!
- Találtam neked ruhát, beadjam?
- Ühüm!- és kinyitotta az ajtót. Éppen a neki odakészített fogkefével sikálta fogait, amikor megzavartam. Egy szál törülköző volt dereka köre csavarva, aminek láttán megpróbáltam minél kevésbé zavartnak látszani. Odanyújtottam a ruhákat.
- Remélem jók lesznek!- ő bólintott és becsukta az ajtót. A konyhába sétáltam, és elállta lélegzetem mekkora rumlit csináltunk. Az üveget kidobtam, nedves szivaccsal próbáltam eltüntetni a pultról és az asztalról a nyomokat, viszonylag nagy sikerrel. Elmosogattam a tányérokat, és a helyére raktam a dolgokat. Mire végeztem Harry az általam adott ruhákban megjelent az ajtóban.
- Megyek lefekszem!- mondta és pedig bólintottam. Odajött hozzám és átkarolt. Teste jóval fölém magasodott, éppen melléig értem. - Köszönök mindent még egyszer, kedves tőled, amit értem tettél, úgyhogy jövök neked egyel!
- Jajj ugyan már Harry! Ez a minimum, amit tenni tudok! Örülök, hogy feljöttél, így legalább nem voltam annyira egyedül.- mondtam és megszorítottam. Kezei lehullottak rólam és szobája felé indult. Mosolyogva követtem szemeimmel mozdulatait, aztán én is elindultam szobám felé.
- Jó éjt Fée!- kuncogtam a most rám ragasztott néven. Tündér.
- Jó éjt Harry!- mondtam, és becsuktam magam mögött az ajtót.

Sziasztok!
Há újabb késésel, de meghoztam az újabb fejezetet. Saját magamat is megleptem azzal, hogy ez lett a vége, de hát majd csak lesz valami!
Köszönöm az 1400 oldalmegjelenítést, nagyón jól esik. Viszont nem kommenteltek. Dasienek nagyon köszönöm hogy kitart mellettem és itt van, de nem csak az ő véleményére vagyok ám kíváncsi. Érdekelne hogy TE mit gondolsz, arról amit írok. Csak pár szót, megköszönném!
Legyen jó hetetek, és kitartás! Kevesebb mint 50 nap van már a suliból, azt meg fél lábon is, nem?!

Remélem nem okozok csalódást!

Bezz, xx